Osztályharcosok klubja - a leghíresebb szocialista luxusautók

Szoci luxusautó autó luxus szocialista Kádár János
Szoci luxusautó autó luxus szocialista Kádár János
Vágólapra másolva!
Minél nagyobb limuzinnal érkezik az elvtárs, annál magasabb rangja van az államapparátusban, szólt a káderkódex egyik alaptétele – a típuskínálat fantasztikus lenyomata egy letűnt kornak. Pedig nem könnyű kiigazodni a szovjet, szinte mindig fekete ZISZ, ZIL, ZIM kavalkádon, ráadásul még nem is esett szó a farmotoros csehszlovák és a hathengeres NDK-s pártlimuzinokról vagy a díszszemlék integetős óriáskabrióiról, illetve Brezsnyevék vadászautóiról. Most végre feltárulnak a pártgarázsok titkai. 
Vágólapra másolva!

Ha sikerült is összekuporgatni a pénzt, az előleg befizetése után több év várakozás következett, mire át lehetett venni a várva várt Trabantot, Skodát vagy Zsigulit a csepeli, netán győri Merkúr-telepen – nemegyszer a kérttől eltérő színben. Aztán kezdődhetett a hajsza lelkiismeretes maszek szerelő, a pult alól előkerülő hiányalkatrészek után, de a Kádár-rendszer még így is Kánaán volt az ötvenes évekhez képest, amikor a kevéske autót is elkobozták tulajdonosuktól (itt olvashat bővebben a korszakról).

Mobilitás, háromféleképpen: nyomorgás az Ikarus buszon, saját Trabanttal pöfögés, vagy cirkálás sofőrös Tatra 603-mal. További archív Fortepan-fotók galériájához kattintson a képre! Forrás: Fortepan

Ezzel szemben az állami kocsi nagy és kényelmes volt, mindig ott állt tisztára suvickolva a garázsban, nem saját zsebre kellett tankolni, és az életszerűtlen előírások miatt

akkor is motort cseréltek benne vagy újrafényezték, amikor kutya baja sem volt.

Ki ne akart volna ilyet, pláne sofőrrel? Ráadásul a hierarchia csúcsán állók nyolchengeres, fejedelmi Tatrákkal, ZISZ-ekkel és Csajkákkal jártak, amiket a hiánygazdaság az egyenlőnél is egyenlőbbek számára tervezett és gyártott, került, amibe került.

Magányos vállalati Volga baktat Ferihegyre. Magasabb rangú vezetőért nagyobb autó, Kádárékért pedig rendőri felvezetéses limuzin érkezett volna Forrás: Fortepan

Csakhogy a szocialista, elsősorban szovjet luxuslimuzinokat a párt első emberei inkább a nyilvános szerepléseiken használták, kevésbé feltűnő hivatalos- és magánútjaira Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Péter Gábor is Cadillac, Buick, Lincoln vagy Chrysler modellt választott helyettük. Mondhatjuk persze, hogy a koalíciós időszakból örökölték őket, de

1949 után is szép számban rendelték őket az imperialista Egyesült Államokból.

Csak Kádár János változtatott a gyakorlaton: inkább nyugatnémet Mercedeseket kért a Kárpát utcai pártgarázsba, ilyennel robogott nyáron hétvégenként Aligára is.

Erzsébet híd, még villamossínekkel és Fidel Castro végeláthatatlan konvojával 1972-ben. A kubai vezér amúgy szinte futószalagon kapta ajándékba a keleti luxusautókat Forrás: Fortepan

Titokban Brezsnyev is a nyugati autókra esküdött

Vajon nem koppintottak ezért Kádár elvtárs fejére a Szovjetunióból? Dehogy, hiszen kint is ez volt a gyakorlat, bizonyos luxusautók csak évente egyszer-kétszer, november 7-én és május 1-jén bújtak elő a raktárakból. Maga Hruscsov is szívesen járt Nyugaton vett autóival, nem beszélve ajándékba kapott Horch kabriójáról, Cadillac Fleetwood 75-öséről vagy Mercedes 300 SL-jéről. Olyan is előfordult, hogy a lánya, Julija egy nyitott Renault Floride-ot kapott szuvenírként a papa franciaországi útjáról.

Még a Közlekedésrendészeti Főosztály flottájába is került néhány W108-as Mercedes, ezek kísérték például a delegációkat. Utolsó útjára is Merci-konvoj vitte Kádár Jánost, '89-ben már végképp senkit sem érdekeltek a szovjet luxusautók Forrás: Fortepan

Ám a proletárdiktatúra autós fenegyereke a jugoszláv Tito marsall gyűjtőszenvedélyét is túlszárnyalva az SZKP következő főtitkára, Brezsnyev volt, aki imádott vezetni. Mesés kollekciójába amerikai és nyugatnémet luxuskocsik sokasága mellett két-két Maserati és Rolls-Royce is tartozott, utóbbiak egyikét rommá törte egyszer a moszkvai éjszakában, de

természetesen azonnal szőnyeg alá söpörték az ügyet.

Elvi okokból csak egyetlen szocialista diktátor nem volt hajlandó NSZK-gyártmányba ülni, a berlini falat éberen őriztető Honecker – nála nyújtott Volvók és Citroënek jelentették a megoldást.

Lettországban ma már meg lehet nézni Brezsnyev rommá törött Rolls-Royce-át, ami egy pártgarázs sarkában vészelte át a baleset utáni évtizedeket Forrás: Riga Motor Museum

Olykor az alsóbb szinteken álló pártfunkcionáriusok, sőt, a rendőrök is részesülhettek a nyugati technika áldásaiból (nálunk ez a hetvenes-nyolcvanas évekre az amerikai és angol típusok színes kavalkádja helyett elsősorban álló- és fekvőlámpás Mercedeseket jelentett), a kor ikonjainak ma mégis a rendszerint feketére fényezett KGST-típusok tekinthetők, amelyeket anno legtöbben csak a felvonulásokról, a minisztériumok vagy konferenciahelyszínek parkolóiból, illetve a korabeli autós újságok lelkendező cikkeiből ismerhettek. Lássuk hát a keleti blokk négykerekű státusszimbólumait!

1. ZISZ, a rettegett diktátorlimuzin

Joszif Visszarionovics Sztálin már a harmincas években úgy látta, hogy a tervről tervre haladó szovjet iparosítás egyik jelképe lehet az autó, de nem a proletárokat, urambocsá muzsikokat kell mobilizálni, hanem először a pártvezetőket.

Sajnos az első, Buick-másolat prototípusok a próbautakon szétestek

(ezért a Gulagon vezekeltek a tervezőik), úgyhogy a fejlesztést a frissen átnevezett Sztálin Autógyár, ismertebb nevén ZISZ vette át. Már 1936-ban megkezdődött az új modell gyártása, de a vezér ezzel sem volt elégedett, valami igazán pompásat akart, amit a második világháború alatt kezdtek tervezni.

Teljesen mellékes volt a ZISZ (Zavod Imenyi Sztalina) luxuslimuzinjának a fogyasztása, a tengelytávja bő 3,7 méter. Még több gyári kép a keleti limuzinokról a cikkhez tartozó második galériában, kattintson a képre! Forrás: ZISZ

A Luftwaffe-gépek elől elsötétített irodában Andrej Osztovcev csapata alkotta meg az amerikai Packard 180-asra kísértetiesen emlékeztető hatalmas limuzint, de modern formatervről szó sem lehetett: maga Sztálin adta utasításba a konzervatív vonalvezetést, különálló első sárvédőkkel. Óriási motorházteteje alatt hatliteres, soros nyolchengeres, 140 lóerős motor dohogott, a sofőr rádióval és órával is felszerelt munkahelyétől pedig elektrohidraulikusan felemelhető-lesüllyeszthető üveggel választották el a hatalmas kanapéval és egy-egy felhajtható testőrüléssel berendezett utasteret.

„Van egy jó pamlagom, ne hagyjuk parlagon.” Életről-halálról születtek döntések a ZISZ hátsó ülésén Forrás: ZISZ

Készültek belőle speciális kivitelek, például kabriók és a pártelitnek fenntartott mentőautók is (sőt, ha netán késő volt, halottaskocsi-kivitel is várakozott a Kreml garázsában), de leghírhedtebb változata a 115-ös néven futó, páncélozott limuzin volt.

A légkondicionált kolosszus ajtói olyan vastagok voltak, mint egy trezoré,

az eleve nem elhanyagolható tömeg 2,5-ről 4,2 tonnára nőtt, a végsebesség pedig a kézi váltó módosított áttételei miatt 140-ről 100 km/h-ra csökkent. Ezek a kivitelek mind Sztálint szolgálták, és jól érzékelteti paranoiáját, hogy Moszkvából a dácsákba mindig három autó indult el három külön útvonalon, és a csak az utolsó pillanatban dőlt el, melyikbe ül be a generalisszimusz.

ZISZ kabriók parádéja a budapesti Felvonulási téren. Egy csukott, és igazi kuriózumként páncélozott (115-ös) kivitel az átépítés alatt álló Közlekedési Múzeum gyűjteményében is áll, azt egy időben pénzszállításra használták Forrás: Fortepan

Az 1959-ig összesen alig több mint kétezer példányban gyártott páncélozatlan ZISZ-ek rövidesen a baráti szocialista államok, így Magyarország pártgarázsaiban is megjelentek, vásárlás útján vagy Sztálin nagyvonalú ajándékaként. Már a koalíciós időkben is ilyen járt Nagy Ferencnek, Dinnyés Lajosnak és Tildy Zoltánnak, a Rákosi-korszakban pedig „bölcs vezérünk” mellett ZISZ szolgálati kocsit kaptak a miniszterek és más kiemelten fontos állami vagy pártvezetők is. Fontos tisztázni viszont, hogy nem ez volt a hírhedt nagy fekete autó: az ÁVH-sok kisebb, főleg nyugati gyártmányokat használtak.

2. Bő hatméternyi szovjet luxus: ZIL

Bár nem állt finom úriember hírében, és a nevéhez fűződik az '56-os magyar forradalom leverése is, Hruscsov mellett szól mindenképpen, hogy igyekezett leszámolni a személyi kultusszal. Ennek jegyében a luxusautógyár Sztálin helyett a korábbi igazgató, Lihacsov nevét vette fel (így lett a ZISZ-ből ZIL), néhány évvel később pedig majdnem a teljes páncélozott limuzinflottát bezúzatták. 1958-ban megjelent a vadonatúj, de szintén Packard-koppintás 111-es sorozat, ami egy az egyben a csuklyás fényszórós, fecskefarkú Csajkák formavilágát hozta nagyobb, diktátorkompatibilis méretben.

Brezsnyev egy ZIL 111D-ben tart városnézést. Nixon elnököt elvitte külön is sétakocsikázni úgy, hogy maga vezetett Forrás: ZIL

Igen ám, de már a hatvanas évek elejére elavult a dizájn, ezért

a szovjet gyakorlattól eltérően gyorsan ráncfelvarrásra kellett küldeni,

ez lett a Cadillac-utánérzésű, elöl-hátul dupla kereklámpás 111G modell. Műszakilag nem volt lényeges előrelépés, de a 200 lóerős, V8-as motoros, automata váltós, klímás és szervokormányos batár így is bőven felette állt annak, amit a biciklivel, de még a legjobb esetben is Moszkviccsal járó átlagember a legmerészebb álmaiban is el tudott volna képzelni utazásához.

Így festett a 41044-es (rövid tengelytávú, kétajtós kabrió) belseje kapaszkodóval és mikrofonnal. Tudott lépésben is haladni – ha a sofőr egyszer is odalépett volna a 315 lóerős motornak, eláshatta volna magát Forrás: ZIL

Utódja, a szögletesebb és még hosszabb (immár 6,2 méteres) 114-es sorozat kevés nyomot hagyott az emberek emlékeiben, annál érdekesebb volt viszont az 1978-ban bemutatott ZIL 4104-es, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal a peresztrojkát, és a Szovjetunió szétesését is túlélte. A 7,7 literes, 315 lóerős monstrum végsebessége elérte a 200 km/h-t, és 120 literes tankjából szorgosan szürcsölte a benzint. Idővel a nyugati nyitás jegyében Bosch fényszórókat kapott, mosóberendezéssel.

Az utolsó dinoszaurusz, amit a rendszerváltás után az orosz oligarchák is előszeretettel használtak. De a Szovjetunió széteséséig nagyon kevés került belőle külföldre, még a Varsói Szerződés államaiba is Forrás: ZIL

Ez volt Putyin utolsó orosz szolgálati autója, de az ezredforduló után a kutyának sem kellett – alig modernizált változatával 2012-ben mégis megpróbálta a gyár a visszatérést. Blamázs lett a dologból, az igazi utóddal máig adós a gyár. Érdemes feleleveníteni a ZIL-gyártás emlékeit a szocializmusból:

minden más keleti típusnál nagyobb gonddal szerelték össze őket,

a V8-as motorokat közel kétezer kilométeren át tesztelték átadás előtt, és biztonsági okból minden segédberendezést (generátor, AC-pumpa stb.) megkettőztek. A KGB minden limuzin gyártásáról és üzemeltetéséről aktát vezetett, így a világ legjobban dokumentált autói közé tartozik.

Barokkos formájú Csajka, négyütemű keletnémet limuzinok, V8-as csehszlovák csoda – a következő oldalon megismerheti a másod- és harmadvonalas modelleket. Kérjük lapozzon!