Új büntetésektől félhetnek a magyar autósok

Vágólapra másolva!
Minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja az év végén induló új rendszer, amely megállítás nélkül, bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd.
Vágólapra másolva!

A jelenleg is telepítés alatt álló tengelysúlymérő hálózatról korábban is írtunk már, a 89 ellenőrzési pontból álló rendszerről azonban kiderült egy fontos új információ.

A Vezessnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt írta, hogy

a rendszer a tehergépkocsik mellett a személyautók súlyellenőrzésére is alkalmas, és ha szükséges, utóbbiak üzembentartóit is bünteti.

– állítja az NFM. Adataik szerint a magyar utakon futó kamion és teherautó-állomány 8-10 százaléka túlterhelt, nagy része valószínűleg külföldi.

Az aszfaltba épített szenzorok menet közben megmérik a sztrádák és nagyobb forgalmú főutak sávjában haladó járművek súlyát, a kamerák pedig fényképet készítenek róluk, majd a rendszámfelismerő beazonosítja a kategóriájukat, tengelyszámukat, minden lényeges adatukat, még a sebességüket is.

Pár másodperc alatt kiderül, hogy ki közlekedik szabálytalanul.

Egyes járműveket megállítanak majd, de arra is lesz példa bőven, hogy

a rendszer az üzembentartó részére küldi ki a bírsághatározatot az objektív felelősség elvének alkalmazásával.

"A rendszer képes lesz minden áthaladó jármű tengelyterheléseit és össztömegét megmérni.

Bármilyen túlterhelt járművel közlekedve bírság kiszabására kell számítani"

– figyelmeztette az autósokat a minisztérium.

Egy 2009-es kormányrendelet szerint jelenleg 30 ezer forinttól 500 ezerig büntethetik a szabálytalankodó fuvarozókat.