Kiderült, milyen autókért vannak oda meg vissza a magyarok

használtautó kerekedés
Budapest, 2013. szeptember 7. Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Egy több mint négyezer magyar autóvezető válaszai alapján készült kutatásból kiderült, hogy a német és a japán autókat kedveljük leginkább, a választott márkánkhoz viszont meglepően magas arányban hűtlenek vagyunk.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb autós kiadványcsaládja, az Auto Motor und Sport és testvérlapjai több mint negyven éve indították útjára a Best Cars (Az Ön Autója) közvélemény-kutatást, amelyben az olvasók nem csupán az aktuális újautó-kínálatból választják ki kedvenceiket, de vásárlási szokásaikról, illetve az autóipar jövőjéről alkotott elképzeléseikről is választ adnak.

2016 őszén három földrész 17 országának 21 autós szakkiadványa – köztük az Autó Magazin és a Vezess.hu – vett részt a több mint 200 ezer potenciális autóvásárlót felölelő, globális felmérésben.

A Vezess.hu és az Autó Magazin kutatásában

több mint négyezer magyar autós vett részt.

A 99%-ban aktív autóvezetőkből álló válaszolók a járműválasztásnál

a japán vagy német márkákat részesítik előnyben.

Harmaduk tervez két éven belüli vásárlást, köztük fele-fele arányban vannak az új autóban gondolkodók, illetve a használt autó beszerzését fontolgatók.

Ami a kiszemelt méretosztályt illeti,

markánsan vezetik a piacot az alsó-középkategóriás személygépkocsik és a szabadidőjárművek (utcai terepjárók),

mögöttük a városi kisautók jönnek a sorban.

Ami meglepő eredménynek tűnhet, hogy a márkahűség meglepően alacsony:

a vásárlójelöltek 46,8 százaléka hajlandó átpártolni másik gyártóhoz,

42,6 százalékuk még nem biztos a dolgában, és csupán 8,9 százalék ragaszkodik az eddigi, jól bevált márkához.

Az új autóval szemben támasztott elvárások közé tartozik, hogy könnyen kezelhető és praktikus legyen, hogy tetszetős legyen a formaterve, és hogy bővelkedjen funkciókban.

A válaszadók 42 százaléka szerint változatlanul státuszszimbólum az autó,

ami sokat mond el gazdájáról. Érdekes ugyanakkor, hogy szintén sokan nevezték kiemelt fontosságúnak a környezetvédelmi szempontokat (42,5%), míg ennél is többen állították, hogy hajlandóak nagyobb összeget fordítani a kiváló minőségre (46,1%).

A jövő fejlesztéseit illetően a válaszadók többsége bízik az elektromos közlekedés térhódításában, közel 70 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a hatótávolság-növelővel (fedélzeti áramfejlesztővel) felszerelt elektromos autóké a jövő. A fedélzeti internet és a járművek közötti kommunikáció mellett a hagyományos és plug-in hibridek is kedvező fogadtatásra számíthatnak.

Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy elhanyagolható számú válaszadó hisz a gázüzemű járművek térnyerésében, illetve a dízelmotoroknak tisztább üzemet biztosító, urea-befecskendezős (AdBlue-karbamidoldatos) emisszió-csökkentő technológia elterjedésében.