Nem hiszi el, hogy miért vett Trabantot egy szentesi férfi

trabant
Vágólapra másolva!
Évtizedeken át Trabanttal járt dolgozni a szentesi István Ferenc. Amikor megtudta, hogy az ország egyik részén az NDK kezdetű rendszámok vannak soron az okmányirodákban, elhatározta, kell neki egy. És vesz hozzá egy Trabantot.
Vágólapra másolva!

István Ferenc megtudta, hogy Heves megyébe és a Dunántúlra kerültek NDK kezdetű rendszámok. Az utóbbi helyszínre utazott el, és sikerült szereznie belőle – írta a Délmagyar.hu.

Forrás: Delmagyar.hu

Mindig ilyennel jártam dolgozni, illetve fogatversenyekre, ahol régebben bíráskodtam. Egy öreg példány már használaton kívül, az udvaron állt, amikor hallotta a fiam, hogy a rendszámok kiosztása az NDK-nál tart. Elhatároztuk, hogy nekünk kell egy ilyen, méghozzá egy olyan autón, amit az egykori Német Demokratikus Köztársaságban gyártottak. Szóval a rendszámhoz kerestünk egy eladó Trabantot" – mesélte.

Sikerült is egy most 34 éves példányt vásárolniuk, egy dunántúli hivatalban kérték rá az új rendszámot, amiért 8400 forintot fizettek.

A járgány mindennel együtt 250 ezer forintjukba került.

"Jobban jártunk így, mert ha a régit pofoztuk volna ki, a forgalomba helyezéssel és minden egyébbel együtt közel 400 ezer forintba került volna" – magyarázta a büszke tulajdonos.