Jöjj vissza, vándor - Land Rover Discovery (2017) bemutató

Land Rover Discovery
Vágólapra másolva!
Elődjéhez képest közel fél tonnát fogyott, légrugókon ring, terepen szinte nincs is szüksége sofőrre: a Land Rover Discovery minden ízében megújult. Fő attrakciója mégis a garzonlakásnyi utastér, hét teljes értékű üléssel – igen, a leghátsó sorban is. Először találkoztunk élőben az újdonsággal.
Vágólapra másolva!

Amikor 1989-ben bemutatkozott az első Discovery-generáció, teljesen egyértelmű volt a küldetése: betölteni a rusztikus Defender és a luxuskivitelű Range Rover közötti űrt. Mostanra azonban sokkal bonyolultabb lett a képlet, hiszen az indiai tulajdonú prémiummárka kínálata jelentősen kibővült, megjelentek a Sport modellek, és a műfajhoz korábban mit sem konyító prémiummárkák is beszálltak a SUV-őrületbe, elég csak a BMW-t, az Audit, a Maseratit vagy házon belül a Jaguart említeni.

Ha Discovery felirat helyett Range Rover állna a motorháztetőn, sokan elhinnék Forrás: Kismartoni András

Ezért logikus lépésre szánták el magukat a gyárban, a Disco becenéven emlegetett nagyvadat valódi hétülésessé alakították, meglovagolva a divatot, hogy az egyterűektől úgyis eleve sokan pártolnak át a sokoldalú SUV-khoz.

Nyilván árban nem az Opel Zafirák szintjén mozog,

de a világ sok pontján növekvő kereset várható a családi terepjáróra, ami – a műfajban elsőként – nem zárja kalodába a hátsó sorban ülőket, hanem 195 centis testmagasságúaknak is megfelelő helyviszonyokat kínál.

Öt üléssel is hatalmas a csomagtér Forrás: Land Rover

Távirányítással ledönthető ülések

Ilyenkor persze kisautónyi 258 literre zsugorodik a csomagtér, de ötszemélyes üzemmódban máris 1231 literes a tér (Volvo XC90: 724, illetve Audi Q7: 770 liter), két személlyel a fedélzeten pedig már furgonos, 2700 literes térrel számolhatunk. Érdekes geg, hogy a második és harmadik üléssort nem csak a támla gombjaival vagy a fedélzeti menüből döntögethetjük elektromosan, hanem távolról is, okostelefonnal – például amíg az IKEA-pénztárban állunk sorban az új nyugággyal.

Jellegzetes, aszimmetrikus far. A magyar importőrnek a Drivingcamp tereppályán készültek fotók, de a sajtóbemutatón még nem vezethettük Forrás: Land Rover

Ezzel még messze nem ért véget a különlegességek sora, akad benne például egy második, lefelé elektromosan nyíló kis csomagtérajtó is, ami nem csak az apróbb holmik kigurulását akadályozza meg, de padként is szolgálhat, például horgászásnál.

Kapható hozzá egy vízálló karóraszerűség is,

amivel a kulcsot lehet részben kiváltani (csak ajtónyitáshoz, nem indításhoz), amikor a tengerben pancsolunk, egy okos asszisztens pedig helyettünk kormányoz, amikor utánfutóval tolatunk.

Légrugókkal növelhető a szabad magasság, 105 km/h felett lesüllyed a kasztni Forrás: Land Rover

A súlyérzékelős vonóhorogra amúgy akár 3,5 tonnás pótot is lehet akasztani, amivel persze nem a kelet-európai autónepperek, hanem inkább a jachttulajdonosok kedvében akart járni a gyártó. Ha vízen nem is tud járni a Dicovery, benne igen, a tekintélyes gázlóképességet mélységmérő segít kihasználni, a Terrain Response System üzemmódjai pedig számtalan terepviszonyhoz igazodnak.

Légrugókon liftezik

Jó-jó, ilyet még a kétkerék-hajtású divat SUV-k is tudnak, gondolhatnánk, de a Land Rover nevéhez méltóan nem vette félvállról a feladatot, hanem komoly összkerékhajtást tett alá Torsen-osztóművel, és akár felezővel, hátsó diffizárral. A milliónyi elektronikus segédlet közül

az ATPC fantázianevű tereptempomatot kell kiemelni,

ezt beállítva árkon-bokron, siratófalon és buckán átmegy a kijelölt sebességgel – olyan vezetői tudást pótolva, amit csak rutinos offroadosok sajátítottak el.

Utasként is érdekes volt a hidraulikus libikókára felkapaszkodni a Várkert Bazár parkjában Forrás: Kismartoni András

Ebből a budapesti bemutatón egy 100 százalékos (45 fokos) emelkedőn utasként mi is kaptunk némi ízelítőt, aztán a libikókán átbillenve, a biztonsági övön lógva ugyanilyen lejtőn ereszkedtünk le. Sok más benyomást nem tudtunk szerezni az autóról, de valóban tágasnak tűnik, és nagyon érdekes, ahogy

a feláras légrugók terepállásában gólyalábakon áll.

Sztrádán, ki- és beszálláskor természetesen lesüllyed a kasztni az alapszinthez képest, maga a rendszer pedig jó rugózási komfortot ígér.

Az emelt tetővel addig bűvészkedtek, amíg a leghátsó sorban is lett hely, de itt vékonyabb az ülések párnázása Forrás: Land Rover

A negyedik generációs Discovery legfontosabb újdonsága mégsem ez, hanem az elődhöz képest kiviteltől függően akár 480 kilós súlycsökkentés. Ebben persze szerepet játszott, hogy hat helyett négyhengeres az alapmotor, de a régi és új V6-ost összehasonlítva is bőven hárommázsányi diéta fölött járunk. A titok nyitja, hogy alvázas helyett végre ez is önhordó felépítésű, plusz nagy arányban építkezik alumíniumból és más könnyű anyagokból, a csomagtérajtó például műanyagból készül.

Egy árban a V6-os benzines és dízel

Így az sem tűnik üres ígéretnek, hogy – az elektromechanikus szervokormánnyal együtt – sokkal sportosabbak lettek az országúti menettulajdonságai. Nyilván a háromliteres, kompresszoros, 340 lóerős benzinesben lehet a legkomolyabb vágtára számítani, de az európai üzemanyagárak miatt inkább a dízelek lesznek mifelénk népszerűek. Aki a kocsi tekintélyéhez illően hat hengerre voksol, a 258 lóerős TDV6 modellben találja meg a számítását, ez 600 Nm-es nyomatékával hegyeket megmozgat.

Belül teljesen más világ, mint az elődmodell volt Forrás: Land Rover

Vételár és gazdaságosság szempontjából valószínűleg a kétliteres Ingenium dízelek jelentik majd az optimális választást a legtöbb vásárlónak, ez attól függően, hogy egy vagy két turbóval szerelik-e fel, 180 vagy 240 lóerős teljesítményt tud mozgósítani, és az ígéretek szerint nagyon sokat dolgoztak a hangszigetelésen, hogy minél kevesebb szűrődjön be az utastérbe a márkához méltatlan kerregésből.

Természetesen itt is induláskor kiemelkedő forgókapcsolóval vezérelhető az automata váltó.

Oldalnézetből nem a legelőnyösebb a képe, ez a hétüléses kivitel ára. Persze ott a Discovery Sport azoknak, akiknek nem tetszik, vagy ott lesz a valamivel kisebb Velar Forrás: Land Rover

Persze négy hengerrel sem igazán olcsó mulatság a Discovery, az alapmodell is 16,11 millió forint, és külön érdekesség a magyar árlistán, hogy a V6-os benzinesek és dízelek ugyanannyiba kerülnek. Ha Luxury felszereltséggel választjuk őket, 22,51 millió forintba kerülnek, és reméljük, hogy egyszer a Disco is megörökli majd a Range Roverek plug-in hibrid hajtásrendszerét.