Az Év autója 2.0 - Volkswagen Golf VII. facelift - teszt

VW Golf Volkswagen Golf autó
VW Golf Volkswagen Golf autó 2017.02.
Vágólapra másolva!
Európa első számú népautója megújult, és akkora iránta az érdeklődés, hogy az első tesztvezetésre még a japán újságírók is eljöttek. Akkor ez most a nyolcas Golf? – kérdezték. Nem, a Golf maradt a 2013-ban Év autója címmel kitüntetett hetes, de kapott egy alapos vérfrissítést. Nézzük a legfontosabb változásokat.
Vágólapra másolva!

Többről van szó, mint egyszerű ráncfelvarrásról. Hiába a visszafogott gyári kommunikáció, a Golf 7.5 igazi durranás. LED-es főfényszórókat (429 ezer forintért), legyintéssel is vezérelhető csúcstechnológiás fedélzeti rendszert, új vezetősegédeket kapott (ezek zömmel feláras tételek, a holttérfigyelő például 105 ezer forint), de ez mind semmi az új motor, az új váltó és a frissített, erősebb Golf GTI mellett.

Itt a piros, hol a piros? A GTI is megújult, de ne feledjük, van GTE néven egy plug-in hibrid alternatívája is Biró Csongor

Az 1280x640 képpont felbontású feláras képernyő (választható 6,5 vagy 8 colos is, 800x480 képpont felbontással) előtt legyintve tudunk rádióadót és zeneszámot váltani, valamint egyes menükben lapozni. Kipróbáltuk: sok haszna nincs, de ha megfelelően nyugodt, visszakézből leadott mozdulatokkal legyezünk a rádiókijelző előtt, valóban csatornát vált.

A Volkswagen szerint addig sem veszi le a vezető a szemét az útról,

de ehhez az is kell, hogy elmúljon az újdonság varázsa: a menetpróbán kisebb közelharc alakult ki köztem és a mellettem ülő kolléga között, pofoztuk a levegőt, gesztikuláltunk, és közben egyikünk sem az utat nézte.

Szokni kell a gesztusvezérlést: van, aki öncélúnak tartja, mások szerint zseniális Biró Csongor

Kijelző kijelző hátán

Ezzel messze nincs vége a kütyüözönnek, az Audik, majd a Tiguan és a Passat után a Golfba is beköltözött a virtuális műszerfal, de a prémiummodellekénél szerényebb, 1440x540 képpontos felbontással, 12,3 colos méretben, konfigurálható kijelzővel.

A 193 ezer forintos digitális óracsoport mellett van itt egy másik csoda is,

a fent említett középkonzoli képernyők helyett 9,2 colos tablettel (Discover Pro rendszer) varázsolhatja el jómódú ügyfeleit a Volkswagen. Rengeteg információt közöl, hamar megszokjuk, testre szabva pedig plusz örömforrás lehet a jól tájékozottság.

Nagy navigáció, Google-térképpel – pár éve ez is még az Audi A8-asok kiváltsága volt Biró Csongor

Alapvetően nagyon jól átgondolt rendszer ez, és szerencsére fűtés-szellőzés önálló kezelőszervei minden esetben megmaradnak. A digitális műszerfal és a középső óriásképernyő kombinációja ügyes munkamegosztást is kiadhat, például a közvetlenül a vezető elé kiírt navigációs adatokkal nehezebb eltévedni. Ráadásul országtól, hálózattól és mobilnettől függően a középső (607 ezer forintos) óriáskijelző akár Google Earth-térképen mutathatja az utat, vagy utcaképet is használhatunk, ha elveszettnek érezzük magunkat.

Viszlát, analóg műszeregység! Az Audi TT-ben járt először csodájára a világ, most a Golf is megkapta Biró Csongor

Új motor TSI, új DSG-váltó

A vadonatúj új 1.5 TSI Evo benzinmotor és a Golf boldog, kiegyensúlyozott, elválaszthatatlan párt alkotnak. Sosem éreztem még ennyire selymesnek, kifinomultnak, könnyűnek (1294 kilogramm 75 kilós vezetővel) és tökéletesnek a legnépszerűbb Volkswagent, amiből amúgy

40 másodpercenként eladnak egyet a világban,

története során már több mint 33,4 milliót értékesítettek. Fontosabb adat persze, hogy a négyhengeres motor 150 lóerős, legnagyobb nyomatéka pedig 250 Nm, ami 1500–3500-as percenkénti főtengelyfordulatnál áll rendelkezésre). A menetdinamikai mérések is adnak némi képet a fürgeségéről, álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 8,3 másodperc alatt gyorsít fel, végsebessége pedig 214 km/h kézi váltóval.

Hátulról nézve szinte semmi sem árulkodik a frissítésről. Elöl a LED-fényszóró árulkodhat (az alapmodelleké halogén, xenon már nem kapható) Biró Csongor

Sajnos az új, hétfokozatú DSG-vel nem tudtuk kipróbálni a TSI Evót, de a kétliteres dízelben ugyanez a váltó dolgozott, és úgy véljük, jó párosítás lehet. A fejlettebb piacokon ez a benzinmotor leváltja a Győrben is készülő 1.4 TSI-t, de nálunk egy ideig még párhuzamosan elérhető az 1,4-es és majd az 1,5-ös. Utóbbi – aktív hengerlekapcsolásos technológiájával – valószínűleg drágább is lesz, de megéri, nem eszik sokat, és élményszerűvé teszi a Golffal az autózást.

Generációváltás: megérkezett a csendes, nagy teljesítményű és takarékos 1,5-ös TSI motor Biró Csongor

Sport módban, erőszakosan hajtva sem fogyasztott többet 8 liternél 100 kilométerenként, és olyan csendes, hogy azt hinnénk, elektromos. Jön majd később egy 130 lovas, 200 newtonméteres nyomatékú változata is (Bluemotion), amely a hibridekhez hasonlóan gázelvételre képes teljesen lekapcsolni a hajtásról a motort, vitorlázó üzemmóddal csökkentve a fogyasztást.

Belépő három hengerrel

Vannak persze más éhenkórász változatok is a kínálatban, például a kipróbált 150 lovas, kétliteres dízel. Csendes, erőteljes, nyomatékos (340 Nm), meghajtva sem kér többet hét liternél száz kilométerenként. A DSG-s tesztautóban azt tapasztaltuk, hogy javult az elindulási hajlam, de azért az igazi automatáktól még messze van,

a kormány mögötti fülekkel kézzel váltva egyáltalán nem éreztünk rángást,

finoman és pontosan dolgozik, nehéz összezavarni. Végsebessége 216 kilométer/óra (DSG-vel 214 km/h), 8,6 másodperc alatt ugrik százra álló helyzetből.

Új a DSG, de továbbra sem elektronikus az előválasztó kar, rendesen végig kell tolni a kulisszán – ami nem is baj Biró Csongor

De mit vezet majd a szerényebb jövedelmű golfos? Nekik marad a háromhengeres TSI 110 lóerővel (egyes piacokon kapható 85 lovas alapváltozata is), és egy darabig még biztosan lesz a már említett régi, 125 vagy 150 lovas 1.4 TSI. Cégeknek, sokat autózóknak továbbra is a 115 lovas 1,6-os vagy a 150 lovas kétliteres dízel lesz a választása, és később érkezik utóbbiból egy 184-es kivitel is combos, 380 Nm nyomatékkal – ezzel csakis GTD, GTD Variant és Alltrack modellekben találkozhatunk.

Megújult a népszerű Variant is. A Golf VI.-alapú, korosodó Jetta nem kapott frissítést, hamarosan átadja helyét az utódjának Biró Csongor

A kínálat az 1,4-es földgázos változat mellett még 1,8 literes, 180 lovas TSI-t és 90 lóerős, 1,6 literes dízelmotort is sorol, de ezeket egyelőre a hazai VW-oldal konfigurátora nem mutatja. Az új 1,5 literes érkezéséről nem kaptunk pontos információt, de azt megtudtuk, hogy hazánkban a Sportsvan modellben vezetik be.

Ki visz majd haza?

A Golf részleges önvezetésre is képes, az új torlódási asszisztens a megálló és újrainduló forgalomban gyorsítja-lassítja a járművet. Csak a DSG-váltóval működik a funkció, de mivel Mallorcán az évnek ebben az időszakában zsúfoltságot csak az Airbus 321 csápján találtunk, a dugókövetést ezúttal nem teszteltük.

A hátsó ülésen is tisztességes a helykínálat, és precíz a kidolgozás Biró Csongor

Annál inkább a félautomata vezetést, ami elengedett kormánnyal egészen sokáig, mintegy 20-25 másodpercig tartja a sávot és a beállított követési távolságot 120 kilométer/órás tempónál is (egészen pontosan 0–210 kilométer/órás tartományban működik; Highline felszereltségben alapáras). Fontos tudni róla, hogy

ez alapvetően nem kényelmi szolgáltatás, hanem biztonsági rendszer,

ami a figyelmetlenségből eredő baleseteket védi ki.

Inkább nézni lehet jó a GTI-t a feláras, 19 colos felniken, mint rögös útjainkon vezetni. Emberi kerékmérettel viszont jól rugózik a Golf Biró Csongor

Ívelt kanyarokban is a sáv közepén vezeti az autót, és ha a határozott figyelmeztetések ellenére sem fogjuk meg a kormányt, erőteljes fékezéssel ébreszt fel. Ennél tovább nem fokoztuk az izgalmakat, a vészfékezéses, öveken lógva sokkoló megállást nem próbáltuk ki (nehogy egy önfeláldozó teslás összetörje a kocsinkat), a német nyugdíjas szatírokra vadászó spanyol rendőrök így is gyanakodva néztek ránk.

A dízelbotrány ellenére jól mennek a cég TDI-eladásai, de a jövő a hibrideké és az elektromos autóké. Rövidebb távon pedig a benzineseké – nem véletlenül öltek ennyi pénzt az új TSI-be Biró Csongor

Városi koccanásgátlója immár a gyalogosokat is felismeri (Highline felszereltségnél alapáras), parkolósegédje pedig vontatmánnyal is képes magától manőverezni (307 ezer forintos felárért). Csomagtartója nem változott, maradt 380 liter, majdnem teljesen síkban lehajtott hátsó ülésekkel 1270 liternyi teret lakhatunk be.

Tovább tart a delej a zöld rendszámos Golfban

A sorozattal együtt megújult a villanyhajtású e-Golf is, amelynek valós hatótávja immár kompromisszumok nélkül mintegy 200 kilométer (a korábbi változaté is megközelítette a 200 kilométert, de fűtés, klíma nélkül, lefojtott teljesítménnyel). A gyártó egyébként realista, az új e-Golf NEDC (európai fogyasztási ciklus elektromos autók számára) szerinti hatótávja 300 kilométer. Energiatároló képessége 24,2-ről 35,8 kilowattórára nőtt.


Az új akkumulátor a gyorstöltő-állomáson (egyenáram/40 kW) egy óra alatt 80 százalékig feltölthető, míg éjszaka vagy a munkahelyen a fali töltőről (váltakozó áram/7,2 kW) kevesebb, mint hat óra alatt 100 százalékra, indulásra készre tölthető. Az elektromos motor teljesítménye 100 kW, azaz 15 kilowattal több az első változatánál. 270-ről 290 Nm-re emelkedett a villanygép maximális forgatónyomatéka. Álló helyzetből 9,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 150 kilométer/óra. A kocsit nem próbálhattuk ki, a GTE, Alltrack és a 310 lovas R változatokkal (11 815 660 forintos indulóártól) együtt március végére készülnek el az első példányok.

GTI: megy, mint a távirat

Kezdettől ki akartuk próbálni a piros GTI-ket, és a reptéren az utolsó pillanatban sikerült is szereznünk egy ötajtóst kézi sebességváltóval. Szűk utakon, sáros szerpentineken, mezőgazdasági gépek mögött, autópályán és körforgalomban, aztán milliónyi körforgalomban hajtottuk, a teljes sebesség- és fordulattartományt bejárva, ki- és bekapcsolt kipörgésgátlóval egyaránt. Hangja visszafogott, de egyébként minden ízében sportkocsi, olyan, amilyennek egy Golf GTI-t elvárjuk: dögös, szexi, könyörtelen és ellenállhatatlan.

A GTI továbbra is gyors, de nagyon ügyeltek rá, hogy a hétköznapokon is használható legyen Biró Csongor

A ralizás ellenére nem szállt el teljesen a fogyasztás, 10,4 liter/100 kilométert mutatott a fedélzeti számítógép a rohanás végén. Kormánya túl nagy, de extrém pontos, a futóműve pedig ötcsillagos. Kétliteres TSI motorja immár 230 lóerős (a Golf GTI Performance változat 245 lovas), legnagyobb forgatónyomatéka 350 Nm, vagyis nem a forró ferdehátúak erőbajnoka, arra ott van az R, viszont nagyon kiegyensúlyozott és szórakoztató. DSG-vel és kézi váltóval egyaránt

6,4 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre,

a vége pedig 250 kilométer/óra (DSG-vel csak 248) – ez azért felveti a kérdést, biztosan szükség van-e 300 lóerőre a legsportosabb kompaktoknál.

Klasszikus kockás üléshuzat, golflabda váltógomb: a hagyomány kötelez Biró Csongor

Behálózva a házat is ki tudja nyitni

A Golf demokratikus autó, szinte mindennel fel lehet szerelni, amit a VW-konszern jelenleg ügyfeleinek kínálni tud. Íme, néhány innovatív extra tartozék kommentár nélkül: WLAN, LTE, mobiladat-forgalom, DVD-olvasó, SSD meghajtó, DAB+, Mirror Link, Apple Car, Android Auto, Dynaudio hifi (194 ezer forintért), adaptív futómű (302 ezer forintos plusz), hangvezérlés, érintőképernyő, masszírozó vezetőülés (az Ergo Active vezetőülés 102 ezer forintos plusz), Door Bird.

No, utóbbi azért magyarázatra szorul. Mit tesz a gazdag golfos, akit a gyereke délután kettőkor felhív telefonon, hogy már megint otthon felejtette a kulcsát, a macska bent őrjöng, ő nem tud rajta segíteni, és lassan mosdóba is menne...?

Takarékoskodáshoz a fedélzeti számítógép is tud adni néhány tippet Biró Csongor

Legyint egyet, és Nyíregyházáról kinyitja a lakásajtót egy gombnyomással. Hogyan? A Door Bird alkalmazás telepítésével, Mirror Linkkel összekötött telefonunk révén

kamerás élő kapcsolatba kerülünk azzal, aki becsönget hozzánk.

A kocsi kijelzőjére kivetített képen láthatjuk a vendéget, dönthetünk, hogy csak beszélünk vele, vagy ki is nyitjuk neki az elektromos reteszelésű ajtót. Ideális akkor, ha futár érkezik hozzánk, és nem vagyunk otthon.

A kombi alaphelyzetben 605 literes puttonyának maximális térfogata 1620 liter Biró Csongor

És van még más is, a Car Net szolgáltatás online kapcsolattal vészhelyzetben képes segítséget hívni, pontosan jelezve, hogy hol vagyunk, de egy esetleges műszaki hibáról is képes tájékoztatni a legközelebbi szervizt. Pórázként használható: ha kölcsönadjuk autónkat, kérhetjük, hogy naplózza a kocsi használatát, így például üzenetben közölje, ha a vezetője túl gyorsan hajt, de a lopási kísérletekről, illetéktelen behatolásról is SMS-t küld tulajdonosának.

Jöjjön a feketeleves

Új Golfot itthon 5 millió 528 ezer forintért kaphatunk 110 lóerős háromhengeres benzinessel, hatfokozatú kézi váltóval, Trendline felszereltséggel. Ebben alapáron van többek között fáradtságérzékelő, függönylégzsák elöl/hátul, ködfényszóró elöl, térdlégzsák, FM rádió 16,5 centis TFT-érintőképernyővel és AUX-bemenettel, elektromos ablakemelő elöl/hátul, elektronikus differenciálzár, mechanikus klíma, multifunkciós kijelző illetve start-stop rendszer fékenergia-visszanyeréssel.

A GTI alapára 8 millió 238 ezer forint

(DSG-vel 8 millió 744 ezer), míg az 1.4 TSI 150 lóerővel és Highline felszereltséggel 6 millió 801 forintba kerül.

Csúcsmodellként, két óriáskijelzővel azért nagyon máshogy fest a műszerfal, mint az alapmodellekben Biró Csongor

Ami a dízeleket illeti, az 1,6 TDI 115 lóerővel és Trendline felszereltséggel 6 millió 087 ezer forint, a kétliteres 150 lovas Highline pedig duplakuplungos váltóval 8 millió 153 ezer. Ahogy eddig, úgy ezentúl is a határ a csillagos ég konfigurálásnál, a kipróbált autók például átlagosan kétmillió forintnyi extrafelszereltséget tartalmaztak. Itthon az importőr minden Golfra 500 ezer forint használtautó-kedvezményt ad, akkor is, ha nem számítunk be használt kocsit.

A Golfok tömege 1364–1386 kilogramm, üzemanyagtartályuk 50 literes Biró Csongor

Érdemes vásárlás előtt osztani-szorozni, és aki nem ragaszkodik az emblémához, a riválisok mellett a VW-konszern-márkák háza táján is szétnézhet, már csak azért is, mert a Seat Leon és nemrég a Skoda Octavia is frissítő kúrán járt.