Milliárdokért vesz elektromos autókat az állam

elektromos töltőállomás
Budapest, 2015. október 14. Egy személygépkocsit tankolnak a budai Várban felállított elektromos töltőállomásnál 2015. október 14-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Tisztán elektromos autókkal bővülnek a minisztériumok, illetve a költségvetési szervek flottái a következő két évben.
Vágólapra másolva!

Tisztán elektromos személyautók, egyterűek és kisárusszállítók szállítására írt ki közbeszerzést a költségvetési szervek központosított közbeszerzéseit lebonyolító Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) - írta a Napi.hu. A kétéves keretmegállapodás összértéke nettó 2,5 milliárd forint.

Ekkora keretösszegből, hétmilliós kedvezményes bruttó átlagárral számolva

akár 450 autót is beszerezhetnek a következő két évben.

A kiírás öt részből áll. Az első kettőben az állami normatíva szerinti 5-ös, középkategóriájú autókat vesznek. Ebben 800 millió forint áll rendelkezésre a 2650 milliméternél kisebb, és 500 millió az ennél nagyobb tengelytávú autókra. További 500 millióért vesznek állami normatíva szerinti 6-os autókat, itt nem határoztak meg tengelytáv-kritériumot. Továbbá beszereznek egyterűeket 200 millió, kisárusszállítókat pedig 500 millió forint keretösszegben.

Az autók nem maradnak áram nélkül, ugyanis a KEF egy másik közbeszerzést is kiírt, méghozzá elektromosautó-töltőkre nettó 4,7 milliárd forint keretösszegben. Ebben 50 és 22 kilowattos DC töltők, illetve 22 kilowattos AC töltőket szereltetnek majd fel a szerződéskötéstől számított két éven belül.