Durva számok, ennyiszer büntettek eddig az új szupertraffipaxok

Vágólapra másolva!
A Véda rendszer tavalyi élesítése óta közel félmillió alkalommal érkezett büntetés a sofőröknek.
Vágólapra másolva!

Magyarország útjain összesen 160 változtatható helyű és 365 fix telepítésű, a forgalmi sávokat figyelő kamera dolgozik. Gyorshajtásért 30–300 ezer forintot, a leállósáv indokolatlan használatáért alkalmanként 100 ezer forintot fizethetünk, a lejárt műszakiért pedig 40–60 ezer forintot számláz a rendőrség, de a kézből telefonálás, a záróvonal átlépése és a biztonsági öv mellőzése miatt is büntetnek.

Az objektív felelősség kategóriájába sorolható jogsértések, valamint a sebességtúllépés miatt a változtatható helyű és a fix komplex közlekedési ellenőrzési pontok felvételei alapján

összesen 462 147 esetben szabott ki a rendőrség bírságot

– közölte a Magyar Időkkel az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az ellenőrző rendszer feladata nem a pénzgyűjtés,

hanem a közlekedésbiztonság javítása és a halálos közlekedési balesetek számának csökkentése. Azt viszont majd csak két-három év elteltével lehet megállapítani, hogy ezek az eszközök mennyire segítik hatékonyan a közlekedők biztonságát – hangsúlyozta a rendőrség.

Azt is lehetetlen megmondani, hogy az ország mely pontján fordult elő a legtöbb és legsúlyosabb szabálysértés,

amelyeket a rendszer rögzített. A hatóság közlése szerint erre csak akkor tudnának választ adni, ha az ügyeket országos szinten is összevetnék.