Fontos változás az új magyar rendszámnál, erről tudnia kell

rendszám
Vágólapra másolva!
A kerékpárszállító eszközre különleges (szürke) rendszám szerelhető fel, vagy pedig az azt szállító gépkocsi hátsó rendszámtáblája szerelhető át rá - a Magyar Közlönyben megjelent, erről szóló kormányrendelet szombattól hatályos.
Vágólapra másolva!

Április első napjától a kerékpárszállító eszközökre kötelező volt különleges rendszámot kiváltani. Ez jelzésében megegyezik a szállító autó rendszámával, de a színe szürke - írta a Napi.hu.

A kiváltáshoz az autót - a szállítóeszközzel együtt - el kellett vinni egy állami vizsgaállomásra, ahol ha megfelelőnek ítélték az eszközt, tanúsítványt adtak, majd ennek birtokában lehetett kiváltani az okmányirodában az új rendszámot. Miután nagy volt - a bonyolult és drága eljárás miatt - a felháborodás, az illetékesek változást ígértek, ez jelent meg most.

Forrás: Thule

A változás lényege, hogy akinek nyűg és macera a rendszám átrakosgatása,

kiválthatja a szürke rendszámot, de ez nem kötelező, csupán lehetőség.

A jogszabály kiegészült azzal is, hogy a kerékpárszállítóra kiadott különleges rendszám csak A-típusú - vagyis normál méretű - lehet.

A kormány ugyanebben a rendeletben - szintén szombati hatálybalépéssel - kimondta: az elveszett, ellopott, vagy pedig megsemmisült törzskönyv csak a sorszámának a Hivatalos Értesítőben való közzétételét követő naptól pótolható. Addig eladni sem lehet az autót, mivel a tulajdonos változása nem vezethető át a nyilvántartásba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!