Ezért a Swiftért sorba állnának itthon, mégsem hozzák ide

suzuki dzire
Vágólapra másolva!
Bemutatták a Suzuki Swift szedánt, de Európában nem lesz kapható. A Maruti Suzuki Dzire indiai specialitás marad.
Vágólapra másolva!

Noha tény, hogy a négyajtós Swift kicsit hirtelen ér véget, a belseje már-már prémiumszerű, még a hátsó ülések is kaptak szellőzőt.

Forrás: Maruti Suzuki

Ugyanarra a padlólemezre épül a szedán, mint az új generációs ötajtós Swift, ami nagyon jól sikerült autónak tűnik.

Forrás: Maruti Suzuki

Két motorral lesz kapható az autó Indiában, 75 lóerős 1,3-as dízellel, illetve 85 lóerős 1,2-es benzinessel. Az érintőképernyős szórakoztató rendszer mellett még fabetéteket is kapott az autó, a kormány alját lecsapták.

Forrás: Maruti Suzuki

Indiában eddig is forgalmazták az autót, az új modell az elődjénél legalább 300 ezer forinttal drágább lesz.

Forrás: Maruti Suzuki