Elvenne egy manökent? - Mercedes CLA 250 teszt

Mercedes CLA 250
Vágólapra másolva!
A kizárólag Kecskeméten gyártott CLA elmúlt hároméves, így ráncfelvarráson esett át. Ezúttal a szokottnál is kevesebb a változás, de a kocsi ezt nem is igényli, mert úgyis a formája miatt veszik elsősorban. Megnéztünk, mit tud sportos turbómotorral és összkerékhajtással, de még AMG-féle észbontó tuning nélkül.
Vágólapra másolva!

Mercedes-Benz kupékból akár önálló márkát is alapíthatnánk, annyian vannak. Klasszikus kétajtósból három (C, E és S Coupé), négyajtósból kettő van (CLA és CLS), ráadásul még két ferdehátú SUV is (GLC és GLE Coupé) tornyosul a szalonokban, nem is beszélve a varázslatos AMG GT-ről. A négyajtós kupékból Shooting Brake nevű kombi is létezik, tehát

összesen tíz sportmodellt tart fenn a Merci (plusz a kabriók),

ami őrületes burjánzás.

A legtöbbet az első lökhárító és a hűtőmaszk változott a modellfrissítésnél Forrás: Bolla György

E családfa kezdő lépése az A osztály elsőkerék-meghajtású platformjára és technikájára épülő CLA, amely a CLS-re hasonlító, kupés ívű, mégis négyajtós kasztnit kap – így talán már el tudjuk helyezni a csillagos márka koordináta-rendszerében.

Szinte láthatatlan a frissítés

Na, ez a modell újult most meg tavasszal: változtak a lökhárítók, gyémántmintás lett a hűtőrács rajzolata, és új felnik és színek jelentek meg:

ennyiből kellene megmondanunk kívülről, hogy ez már a 2017-es modell.

Nem fog menni, de azért a lemezek alatt vannak még változások. Például most már akár 8 hüvelykes is lehet a navigáció eltüntethetetlen, tabletként kiálló kijelzője, a LED-es fényszóró pedig már nem csak az AMG-hez rendelhető, illetve három új motor-karosszéria-hajtás kombináció jelent meg.

Már LED-es fényszóró is rendelhető, ez korábban az AMG 45 változat kiváltsága volt. Gyémántmintát kapott a hűtőmaszk Forrás: Bolla György

Azt hiszem, a fentiekből kiderül, hogy

szinte semmi lényeges sem változott.

De nem is volt szükséges változnia, hiszen a Mercedes kompakt modellcsaládja (A, B, CLA, CLA Shooting Brake, GLA) őrülten sikeres, évente közel félmillió legyártott autó nem szorul magyarázatra. És ebből a kecskeméti telephely is bőven kiveszi a részét, a 2012-es kezdet óta több mint 500 ezer B osztály és CLA gurult ki a magyar gyár kapuján.

A formatervezők a hátsó fejtérrel nem sokat törődtek Forrás: Bolla György

Ez a frissítés tehát leginkább arra jó, hogy ismét tesztautót adhasson az újságíróknak az importőr, és ezzel újabb megjelenést generálhasson. Egyetlen szerencsénk, hogy a három évvel ezelőtti tesztünkkel szemben most nem egy polgári, dízelmotoros változat, hanem a CLA 250 Sport 4Matic került a kezeink közé, így most azt ismerhettük meg, milyen a Merci kis négyajtós kupéja, ha úgy is megy, ahogy kinéz.

Csak az AMG megy jobban

Ez a változat ugyanis a második legsportosabb a modellpalettán, innen már csak a CLA 45 AMG-re tudunk feljebb lépni. Mivel a tesztautóban a csúcsmodellhez hasonlóan kétliteres turbómotor, AMG-féle futómű és felni, összkerékhajtás, hétfokozatú dupla kuplungos váltó, sportülés és hangos kipufogó is volt, ezt a közelséget éreztette is – bár azért az AMG plusz 163 lóereje elég jelentős különbség.

Jobb anyagok és fejlettebb COMAND rendszer a ráncfelvarrás hozadéka, a műszerfal továbbra is az A osztályból származik, mint ahogy a technika is Forrás: Bolla György

Nyáron ugyanezzel a motorral teszteltem az ennél csak egyel nagyobb C kupét, de persze abban hosszába beépítve hajtotta a hátsó kerekeket, míg a CLA a mellsőkkel kaparna, ha hagyná a 4Matic négykerék-meghajtás. Mivel a C-ben a 250-es kétliteres nem számít sportmotornak, ott éppen amiatt panaszkodtam, hogy nem illett vadóc karakteréhez a visszafogott, csendes kipufogó – és most kiderült, mennyire igazam volt.

Ez nem az a vonulós, puhán rugózó Mercedes

Az üzemmódkapcsolót sportba állítva ugyanis a CLA 250 huligánhangerőre vált, és

minden kihúzatós sebességváltást hangos durrogással kísér,

ami nekem tetszett, de nem biztos, hogy mindenki erre vágyik. Sőt, ha spórolós Eco üzemmódba kapcsoljuk, akkor is megmarad egy alapdörmögés, ami autópályán az elsőrendű zajforrás lesz – egyértelmű, hogy egy csendes C 250-ben jobb Európát átszelni, míg ezzel kanyarogni, sportosan menni izgalmasabb.

Kényelmesek, és jól tartanak a fejtámlával egybeépített első sportülések Forrás: Bolla György

Érezhetően gyorsabb is a CLA az eggyel nagyobb kupénál, és nem csak attól, hogy 7 lóerős teljesítménytöbbletet jelent a Sport plakett, mert a dupla kuplungos váltó áttételezése is piszkosul rövid, csak úgy csattognak a fokozatok gyors egymásutánban, ha kicsit odalép az ember.

Jó fogású sportkormány és függőlegesen álló mutatók fokozzák a sportos hangulatot. A dupla kuplungos automata váltó előválasztó karja a kormány mögött van, ahogy a nagyobb Mercikben Forrás: Bolla György

Persze egy rendes sportkocsi hátul hajt, így

de igaz, hogy piszkosul harapós az első kerekes alapokra épült négyajtós is. Ráadásul az összkerékhajtás adta extra tapadással képes lefárasztani a nyakizmokat kanyarodás közben, és a szűk kanyarokból történő kigyorsításnál sem füstöli el az első kerekeit.

A szépségért meg kell szenvedni

Hiába nem a telivér, 381 lóerős AMG verzió ez még, sok „forró ferdehátú” csak a nyomában kullogna, és nekem végig olyan érzésem volt,

mintha nem is Mercedesben, hanem mintha egy Miniben ülnék,

mondjuk az új Clubmanben. Az összevetés nem csak a menetdinamikára értve állja meg a helyét: a szűkös helykínálat és az itt-ott spórolós, de azért alapvetően minőségi anyagokból épített beltér is hasonlóvá teszi őket.

Kétliteres benzines turbómotortól nem sok a 218 lóerő. Persze a CLA 45 AMG-ben ugyanekkora lökettérfogatból 381-et hoznak ki Forrás: Bolla György

Sőt,

még a futómű is ugyanolyan sprőd a kettőben,

az alapból is túl kemény hangoláson a nagy felnik és a rájuk húzott peres sportgumik csak tovább rontanak. Egyedül a csomagtér mérete az, amiben még a sima CLA is veri a kombi Minit (470 liter a 360 ellen). A raktér hátránya, hogy kifejezetten szűk nyíláson kell bepakolni, de még a fedél sem nyílik elég magasra. Tényleg nem viccelnek a marketingesek, amikor azt mondják, ez nem szedán, hanem kupé.

Néhány kisautóban is nagyobb a hely hátul, mint a CLA-ban, főleg a fejtér hiánya zavaró, valamint az, hogy a fejtámlával egybeépített első ülésektől alig lehet látni előre. Beszállni sem könnyű a szűk ajtónyíláson – e téren jobb a Shooting Brake, és a csomagtere is jobban kihasználható Forrás: Bolla György

Ugyanez igaz a menő, keret nélküli ablakokkal szerelt ajtókra is, de ha bejutottunk, odabent

öt ülés várja az utasokat, igaz, ebből csak a két első teljes értékű.

A szépségért bizony szenvedni kell, főleg a hátsó utasoknak, akik közül a szélsők a ferde oldalablakok, a középső pedig a formázatlan ülés miatt panaszkodhatnak, a szűk fejtér és a kis hátsó ajtónyílás viszont mindenkit érint.

Csak ne kerülne ennyibe

A CLA 250 Sport 4Matic tehát piszok gyors, jól néz ki, és kupéhoz mérten még használható is, akkor viszont hol a csapda? Ahol lenni szokott: a költségek oldalán kell keresni a feketelevest, kezdve rögtön a vételárral.

Már a 12,83 millió forintos alapár is merész,

hiszen az említett Mini még John Cooper Works verzióban is 2 millióval olcsóbb – és akkor még nem néztünk körbe a Volvo V40 vagy az Audi A3 szedán háza táján.

A hátsó lámpák rajzolata és a lökhárító is enyhén változott a frissítésnél, a piros csík a Sport felszereltségre utal Forrás: Bolla György

A tesztautóban ezt még számos extrával megfejelték, így a specifikációs lapon 18,31 (!) millió forint szerepel, ami még akkor is túlzó, ha ebben benne van, hogy 4 évig ingyen jár a kötelező szerviz. Emellé a 218 lóerős benzines turbómotor elővárosi-országúti használatban is megevett nekem 10,3 litert, ami tulajdonképpen nem váratlan, de azért egy-két literrel lehetne kevesebb.

Házon belül is van jobb választás

A CLA 250 Sport 4Matic létrehozásának oka valószínűleg a dízeleket elutasító amerikai piac, illetve a Mercedes modellstratégiája, melynek célja, hogy aki egyszer vesz náluk egy autót, az soha se menjen más márkához, legyen bármire is igénye, ezért minden apró kis szegmenst igyekeznek saját modellel lefedni.

Egyetlen igazi ellenfele a szintén Magyarországon készülő Audi A3 szedán Forrás: Bolla György

Így hiába nem kiemelkedő a szépséges CLA tudása vagy ár-érték aránya, ezt a szerepét tökéletesen betölti – és ahhoz elég jó, hogy aki márkahűségből választja, ne csalódjon benne. Viszont nekik az alig drágább, de műszakilag fejlettebb, tágasabb, és akár légrugókkal is rendelhető C osztály sokkal jobb választás.

Műszaki adatok - Mercedes Benz CLA 250 Sport 4 Matic

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1991 cm3. Hengerek elrendezése/száma: S/4. Teljesítmény: 160 kW (218 LE)/5500. Nyomaték: 350 Nm/1200. Sebességváltó: hétfokozatú dupla kuplungos automata. Fékrendszer: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4630/1777/1432 mm. Tengelytáv: 2699 mm. Saját tömeg: 1460 kg. Össztömeg: 2025 kg. Csomagtartó térfogata: 470 liter. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 6,5 mp. Végsebesség: 250 km/h. ECE-átlagfogyasztás: 6,7 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 10,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 157 g/km.
Költségek. Alapár: 12 831 660 Ft. Tesztautó ára: 18 310 000 Ft.