Az autógyártóknak csak nyűg a szigorúbb fogyasztási teszt

fogyasztásmérés
Vágólapra másolva!
Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete (ACEA).
Vágólapra másolva!

Az ACEA az Európai Bizottság első alelnökének, Frans Timmermansnak címzett levelében a valós használati körülményeket modellező RDE (Real Driving Emissions) tesztek bevezetésének "reálisabb" ütemezését szorgalmazza, mivel az megítélésük szerint nem ad elegendő időt az autógyártóknak a felkészülésre.

"A gyártóknak egyszerűen nem lesz elegendő idejük a járművek szerkezeti felépítésében, a motorok és a kipufogók kivitelében és a gyártósorok kialakításában megkövetelt változtatásokat végrehajtani"- mutatott rá Erik Jonnaert, az ACEA főtitkára.

A főtitkár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ACEA elviekben támogatja az emissziós értékek mérésének a szigorítását.

A járművek emissziós értékeit az Európai Unióban a jövőben nem laboratóriumi, hanem valós használati körülmények között fogják megállapítani. Az első kísérleti mérések már a jövő év elején megkezdődnek, majd az eljárást 2017 szeptemberétől tervezik fokozatosan kötelezővé tenni.