Soha nem látott razziát tartott a rendőrség

teherautó razzia
Vágólapra másolva!
Közös akciót tartott november 15–17. között a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Vágólapra másolva!

Az NKH és a társszervek a 3,5 tonna össztömeget nem meghaladó gépjárműveknél és a hozzájuk kapcsolódó pótkocsiknál vizsgálták a rakodásra, rakományok szállítására vonatkozó előírások, valamint az adó-, vám- és közlekedési jogszabályok betartását.

Az ellenőrzések Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest és Zala megyére terjedtek ki. 326 gépjárművet vizsgáltak meg, 48 esetben találtak szabálytalanságot. A hatóságok a vizsgálatokat az Overload (túlterhelés, túlsúly) elnevezésű akció keretében végezték.

Ilyen jellegű ellenőrzést a NAV, az NKH és a rendőrség korábban még nem tartott.

Csongrád és Zala megyében fennakadt az ellenőrzésen egy-egy olyan gépjármű, amelynek az össztömege

rakománnyal együtt 8, illetve 6,9 tonna volt.

Súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek azok a járművek, amelyek 3,5 tonna rakomány biztonságos szállítására vannak kialakítva, azonban a megengedett mennyiség kétszeresét szállítják. A megnövekedett súly miatt ugyanis máshogy működnek a jármű műszaki berendezései, sokkal nagyobb lesz például a fékút.

Az adóhatóság a háromnapos akció során főként azt vizsgálta, hogy az ellenőrzött rakományokat bejelentették-e az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer), rendelkeznek-e érvényes ekáerazonosítóval. A NAV 30 esetben járt el jogsértés miatt, és több mint 3,6 millió forint bírságot szabott ki, zömében az ekáerbejelentéshez köthető mulasztási bírság, valamint közigazgatási bírság címen.

Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője tájékoztatása szerint a rendőrség minden évben nagy hangsúlyt helyez a járművek rakodását meghatározó szabályok betartatására, tavaly 10 ezer, az idén pedig már 7500 ilyen jellegű ügyben szabtak ki bírságot.

A mostani akcióban szabálytalannak talált 48 jármű közül 28 volt külföldi,

vagyis az ellenőrzött és szabálytalannak talált gépjárművek több mint fele nem magyar volt.