Könnyű kideríteni, hol a legolcsóbb a kötelező biztosítás

kgfb, gépjármű kötelező felelősség-biztosítás, baleset,  vétlen sofőr által vezetett személygépkocsi hever az árokban a 83-as főút 42-es kilométerszelvényénél egy frontális baleset helyszínén
Vágólapra másolva!
Elindult a Magyar Biztosítók Szövetsége díjnavigátora a 2017. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakkal, ahol valamennyi érintett biztosító tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt. 
Vágólapra másolva!

A magyarországi kgfb-piacon érdekelt 14 biztosító társaságból 11 cég hirdetett meg új díjakat 2017. január 1-jétől, míg 3 cég a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől is.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű 37,2 százaléka rendelkezik még január 1-jei évfordulóval: a 4,6 millió járműből 1,7 millió gépjármű tartozik ebbe a körbe. Az összes járműből 2,9 millió olyan személygépkocsi, amely magánszemély tulajdonában áll, és közülük 1,1 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, ezeknél lehet most biztosítót váltani.

Fontos határidők

Akik biztosítóváltásban gondolkodnak, két határidőre kell figyelniük: a biztosítást írásban lehet felmondani, és a felmondásának december 1-jéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz. Ezt követően még egy hónap áll rendelkezésre arra, hogy az autós az új, 2017. január 1-jétől érvényes kgfb-szerződését megkösse.