Ha megemésztette a látványt, mondja ki: városba nem kell dízel SUV!

LEXUS
Vágólapra másolva!
Méretre szumós, kinézetre szamurájos, belül pedig a luxust ötvözi a technóval. Sok mindenben furán szakít a hagyományokkal a Lexus RX, de legfontosabb részlete kacifántos lemezei alatt rejlik: a jól bevált hibrid hajtás, amivel tiszta és csendes alternatívája az egyre kevésbé szalonképes dízeleknek. Most ráadásul akciósan adja a hazai importőr. Vajon megéri azoknak, akik mindenképpen testes SUV-ban gondolkodnak? 
Vágólapra másolva!

Bár már Magyarországon is több hónapja kapható a 2015 év végén világpiacra dobott nagykategóriás (D szegmens) SUV, a Lexus RX negyedik generációja, a hazai forgalmazó most látta elérkezettnek az időt, hogy az év végi rohamot kihasználva promóciót dolgozzon ki a modellre. Ez lényegében 2,5 milliós árleszállítást takar, igaz, csak az Executive és a Luxury csomagos modellváltozatokra.

Megy, ha kell, az F Sport csomaggal a látványa dögösebb, a viselkedése pedig gombnyomásra agresszívabb Forrás: Bodács Károly

Így az Audi Q7, BMW X5, Mercedes GLC német prémium-triumvirátus dominanciája az indiai-brit Range Rover, meg a svéd-kínai trónkövetelő Volvo XC90 mellett immár a japán Lexus miatt is erőteljesebben gyengülhet. Az igazán ínyencek persze a Jaguar (F-Pace) vagy a drágább Maserati (Levante) és a Porsche (Cayenne) háza táján is körülnéznek, akinél pedig hegyekben áll a pénz, annak ott a Bentley Bentayga. Mindazonáltal már a 15+ milliós kategóriában is inkább az ízlések, semmint a pofonok döntenek, de az akció az akció.

Fantasztikusan tudományos

Persze a Lexus RX sajátos világa teleáron is érdekes, annál is inkább, mert az F Sport csomagos tesztautó benne sincs a kedvezményezettek körében. Na bumm,

a gombnyomásra sportosabbra váltó viselkedés nélkül is elvan a luxushibrid rajongótábora.

A tengereken túlon, tehát Amerikában és Ázsiában évtizedek óta jelentős a részesedésük a hibrideknek, míg Európában a sorozatos dízelbotrányok terelnek mind több vásárlót az összetett, de kiforrott és takarékos hajtás felé. Lényeg a lényeg, a Lexus RX 450h soha kedvezőbb körülmények között nem várhatta még az év végi pörgést a hazai újautó-piacon.

A harmonikus helyett inkább a letaglózó jelző illik a látványra. Pedig a 4. generációs RX békés természetű Forrás: Bodács Károly

Azért hozzá kell tenni, hogy az óvilági tömegízléstől talán soha nem állt ennyire távol a látványa. Kétségtelen, hogy a legfrissebb RX a korábbi generációk tudatos továbbgondolása, pestiesen szólva kimaxolása, ám

a régi olasz formatervező-iskolákban valószínűleg elrettentő példaként mutogatnák,

hacsaknem értenék ők is a nagy számok törvényét. Az RX hibrid az USA-nak köszönheti létrejöttét, ahol nagyságrendekkel előzi az európai értékesített darabszámokat, és ahol a minőséget a mennyiség jelenti, azaz legyen sok vonal, sok dekorelem, meg sok sokk.

Nem gardróbnyi, de jól használható az 539 literes csomagtartó. Ha kell, kéttonnás fékezett utánfutót is elvonszol a Lexus Forrás: Bodács Károly

De a sokkoló látvány után érdemes lenyugodni, az RX legapróbb négyzetcentiméterének megformálása is tudományos alapokon nyugszik. Meg hát mifelénk is tudja mindenki, hogy a stilizált L betűvel jelölt autók ára szemtelenül magas. Az összkép ennek megfelelően végső soron meggyőző, valószínűleg senki sem találkozna szívesen szembe a túlméretes szamurájjal egy félreeső kisutcában. Még akkor sem, ha kard meg nuncsaku helyett köztudottan csupa kütyü a fegyvertára.

Sokat ad, de ennek ára van

Noha az árlistán az Eco verzió nyitja a sort 16,9 millióval, a név ez esetben nem előjel. Helyből, látványból és komfortból az is elég jó, csak a flancokat nem adja.

A belépő RX 450h felszereltségéről így is ordít a komfortorientáltság.

A jómódú amerikai kertvárosi anyukák, valamint nyugdíjas házaspárok a garázs és a hipermarket között szinte gondolatvezérelve tudnak közlekedni. A Lexus mindent megold helyettük, kivéve a parkolást, a keleti és a nyugati part között ugyanis a nemcsak az autók és vezetőik, hanem a parkolóhelyek mérete is duplaszorzós.

Gyári fotón az F-Sport belseje, ami sokkal konzervatívabb, mint a külső alapján vártuk. Szerencsére a tesztautó fekete bőrkárpitot kapott, de nézzék meg, milyen összeállításban is lehet kérni Forrás: Lexus

Ez lehet a magyarázata annak, hogy a Lexus RX 450h esetében jelentős hiányosságról beszélhetünk: automata beparkolófunkció felárért sem rendelhető hozzá. Oké, az Executive és attól feljebb árazott kivitelekben multiplex egérmozin madártávlatból figyelhetjük a jármű mozgását, de mégiscsak stresszes egy méterenként 3,5-4 milliós testet manőverezni a túlterhelt pesti belső kerületekben. Ezt leszámítva mégiscsak oda lyukadunk ki, hogy az RX amolyan agglomerációból városba bejáró életstílus-autó.

A lényeg: mennyit fogyaszt?

Bár a finom csend és a barátságos, elegáns technoburok sztrádán éppúgy ájulás, mint városban, de a végtelen autópályák és főleg a szerpentinek még Sport és Sport+ üzemmódra átállva sem illenek az RX habitusához – olyan döngetni vele, mintha Usain Bolt öltönyben futná le a világot. Távolsági utaknál ráadásul a csodás fogyasztás is megugrik: a villanyos indulásnak köszönhetően a hibridek pont ott spórolnak, ahol minden más rendszer a legtorkosabb.

Varrott műanyag. Szoknia kell a szemnek, de a műszőr nercbunda is menőbb, vagy legalábbis politikailag korrektebb már az igazinál Forrás: Bodács Károly

Pár kilométerre még a benzinmotor beindulása is elkerülhető, más kérdés, hogy

előbb-utóbb úgyis az előre beépített 263 lovas V6-os gép hajt,

és tölti vissza fékezéseknél a lemerült nikkel-metálhidrid akkut (már márkáktól eltérően továbbra sem lítiumosat alkalmaznak).

Selymesen jár és erős a V6-os benzinmotor, egy más világ, mint a négyhengeres hibrid Toyotáké. Ám sztrádán, amikor nincs elektromos segítség, nagyot nő a fogyasztás Forrás: Lexus

Mindenesetre nyüzsiben akár 7 alá is lemehet a fogyasztás, tartós 140-re beprogramozva a tempomatot viszont a 11 l/100 km a reális érték. Az átlagos étványa 8,5–9 liter között mozog (a gyári adat NEDC-ciklus alapján vicces 5,2). Ilyesmire lehet számítani a hasonlóan potens dízelmotoros ellenfeleknél is, de

ez lakott terülten belül spórol igazán, és sokkal tisztább üzemű.

Ja, és a tapasztalatok szerint kevésbé szervizigényes.

Gyors, de nem présel az ülésbe

Még ha nem is tol akkorát, mint az 500+ Nm nyomatékot tudó agyonturbózott gázolajosok, azért – maradva Boltnál – tornacipőben (vagyis Sport), illetve zakó nélkül, kigombolt ingben (tehát Sport+) üzemmódban a 313 lóerős rendszerteljesítmény, meg a 335 Nm forgatónyomaték lehengerlő dinamikára képes. Egyedül az Autobahn korlátozásmentes szakaszain ajánlatos visszafognia az arcából a vezetőnek, a 200 km/h-ban maximált végsebességgel ott nem lehet labdába rúgni, de a magyar sztrádákon ez aligha szempont.

20 colos felniken feszülnek a peres papucsok, ez messziről nézve kicsinyíti az RX 4,9 méteres hosszát. Gombnyomásra csukódik le a csomagtérajtó, de gyakorlati haszna láblengetéssel együtt lenne Forrás: Bodács Károly

Amúgy Sport+ állásban azon felül, hogy felkeményedik a futómű, feszesebbé válik a kormány, és javul a gázreakció, megszűnik az önálló EV, azaz elektromos mód – a V6 benzines visszafogott moraja folyamatos, klasszikus autós fílinget teremt a beltérben. Mint említettem, ökomódban,

tisztán villannyal nem jut túl messzire,

ahhoz konnektorról tölthető (plug-in) hibridnek kéne lennie, ilyet azonban nem gyárt a Lexus, csakis az anyacég a negyedik generációs Priusból.

Aktív kikapcsolódás

Összességében a Lexus RX 450h két dologra alkalmas igazán. Levinni a bent ülők vérnyomását, és felpörgetni a kívülállókét. Amellett, hogy ünneppé teszi a hétköznapokat, pihenéssé a rohanást, élvezhetővé az idegtépő dugót (ebben nagy szerepet játszik a gázra induló, de magától állóra fékező araszolótempomat), az a temérdek fedélzeti finomság, amit nézni és fogni egyaránt öröm, na, az az igazi hozzáadott érték a tömegautókhoz képest. Még a prémiumszegmensben is tud újat, vagy legalábbis mást mutatni a zömében német egyéb státusszimbólumokhoz képest.

Nem plug-in hibrid, az EV mód néhány kilométerre korlátozódik, és végül a benzinmotor tölti vissza az akkukat. Az RX tehetős vásárlóinak a japán modellekhez képest szokatlanul nagy variációs szabadságot kínál a Lexus Forrás: Bodács Károly

Más kérdés az ergonómia. Jóllehet, egy idő után ösztönössé válik az egyébként logikus fedélzeti menürendszer nyomógombos kezelése, de ezen túl is tartogat – szerencsére zömmel kellemes – meglepetéseket. Aki fel akar vágni a szomszédai, rokonai, munkatársai vagy épp barátai előtt az új Lexus RX-ével,

jobb, ha előtte fél napra elvonul egy nyugodt helyre,

hogy kiismerje a rendszert. Amiatt viszont nem kell aggódnia, hogy szégyenszemre elakad a lovasiskola felé vezető földúton vagy az első hóban, széria ugyanis a hátul kizárólag elektromotoros 4x4 hajtás.

Hibrid hajtás

Benzinmotor – Lökettérfogat: 3456 cm3. Hengerek/szelepek száma: V6/24. Max. teljesítmény: 194 kW (263 LE) 6000/perc. Max. forgatónyomaték: 335 Nm 4600/perc.

Villanymotor elöl – Max. teljesítmény: 123 kW (167 LE). Max. forgatónyomaték: 335 Nm. Villanymotor hátul – Max. teljesítmény: 50 kW (68 LE). Max. forgatónyomaték: 139 Nm.

Rendszerteljesítmény: 230 kW (313 LE).

Karosszéria

Hossz./szél./mag.: 4890/1895/1685 mm. Tengelytáv: 2790 mm. Fordulókör: 12,7 m. Saját tömeg/teherbírás: 2155/560 kg. Csomagtér: 539–1612 l. Üzemanyagtank: 65 l.

Menetteljesítmények


Gyorsulás 0–100 km/h: 7,7 s. Maximális sebesség: 200 km/h. Gyári vegyes fogyasztás: 5,2 l/100 km. Tesztfogyasztás: 8,6 l/100 km. CO2-kibocsátás: 120 g/km

Költségek


Eco alapára: 16 900 000 Ft. F-Sport ára: 21 850 000 Ft.