Ebből a Hondából építhetik Michelisz Norbert új versenyautóját

honda civic sedan
Vágólapra másolva!
Európában is piacra kerül a Honda Civic aktuális generációjának négyajtós változata. Ebből készülhet az új WTCC-s versenyautó is.
Vágólapra másolva!

A WTCC-s szerepléssel elsősorban európai piaci jelenlétét akarta erősíteni a Honda, az ezzel járó kompromisszum volt, hogy a Civic ötajtós változatából készült a versenyautó. A ferde hátú kialakítás azonban finoman szólva sem előnyös aerodinamikai szempontból, ez állandó hátrányt jelent Michelisz Norbert és csapattársai számára.

Forrás: Honda

Mostantól minden adott azonban ahhoz, hogy a Honda klasszikus négyajtós karosszériával készítsen versenyautót: a Párizsi Autószalonon bemutatkozott a Civic négyajtós változata, Európában is kapható lesz a szedán.

Forrás: Honda

Nem véletlenül emlékeztet nagyon erősen az amerikai változatra, gyakorlatilag teljes mértékben megegyezik vele, csak az indexburák színe különbözik. A négyajtós Civic a Honda törökországi gyárában készül majd.

Forrás: Honda

Míg az új ötajtós Civic két benzines turbómotorral, a négyajtós kezdetben csak az 1,5 literessel lesz kapható, teljesítménye 182 lóerő. Hatfokozatú manuális vagy fokozatmentes CVT-váltóval kérhető.