Kiverte a biztosítékot az ausztráloknál a Ford Focus RS

Focus RS
Vágólapra másolva!
A 350 lóerős sport Focus legnagyobb újdonsága, a Drift üzemmód kiverte a biztosítékot az ausztráloknál.
Vágólapra másolva!

A Ford Focus RS nemcsak erősebb lett elődjénél, de az is nagy újdonság, hogy első- helyett már kizárólag összkerékhajtással készül. Ez tette lehetővé a Ford számára, hogy egy új funkciót is alkossanak a sportos hot hatch számára: a Drift módot. Ha erre kapcsol a sofőr, akkor az elektronika a hátsó tengelyre több nyomatékot juttat, és a kipörgésgátló, valamint a menetstabilizáló rendszer is kikapcsol. Ekkor majdnem olyan könnyű erőcsúsztatással, farolva kanyarodni az autóval, mintha az hátsókerék-hajtású lenne.

Így driftelt Ben Collins, az egykori Stig a Focusszal Goodwoodban Forrás: Ford

Ez a funkció a rajongók körében lelkesedést, az ausztrál közlekedésbiztonsági szakértők körében viszont tiltakozást váltott ki. Utóbbiak véleménye szerint a Drift mód veszélyes és teljességgel felesleges egy utcai autóban. Az Ausztrália Gyalogos Tanácsa nevű szervezet egészen addig merészkedett, hogy felszólította a Fordot a típus visszahívására, hogy minden autóban hatástalanítsa a Drift módot.

A Ford azzal védekezik, hogy a Drift mód bekapcsolásakor megjelenik a műszerfalon egy figyelmeztetés, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy ezt az üzemmódot csak versenypályán helyénvaló használni.

Ben Collins szemlélteti a különböző üzemmódok működését

Érdemes megjegyezni, hogy szinte minden autóban ki lehet kapcsolni a kipörgésgátló rendszert, sőt, sok esetben a menetstabilizálót is, amivel bármilyen hátsókerekes autót könnyen meg lehet faroltatni, de nem olyan biztonságosan, mint a Focus RS-t az intelligens összkerékhajtás hatásos segítségével.

Ausztráliában szigorúan veszik, hogy a fölösleges funkciók kikerüljenek az autókból, a Ford Mustang tavalyi bemutatásakor a Fordot például arra kötelezték, hogy deaktiválja a gumifüstölős módot, amikor a fék csak az első kerekekre hat, hogy a hátsók szabadon kipöröghessenek.