Sosem találja ki, mennyit kérnek Schumacher ősrégi autójáért

schumi mercedes
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő áron árulnak egy 1998-as Mercedes E 55 AMG kombit Berlinben.
Vágólapra másolva!

A 18 éves autóért 120 ezer eurót, azaz átszámítva 38 millió forintot szeretne az eladó. Hogy miért? Mert az autó állítólag bizonyíthatóan Michael Schumacheré volt, a hétszeres F1-es bajnokot jegyezték be első tulajdonosként.

Megér ez vajon bárkinek közel 40 milliót?

A Svájcból származó kombiban már 198 ezer kilométer van, de nem tudni, hogy ebből mennyit tett meg vele Schumacher. A 354 lóerős V8-as motorral készült autó teljesen szériakivitelű, semmin nem változtattak rajta.

Magyarországon is próbáltak már olyan autót eladni, amely állítólag szintén Schumacheré volt – de azért nem kértek ennyi pénzt.