Megkezdődött az új magyar gyorsutak építése

ökoaszfalt, gumibitumen, MOL, útépítés
Magyarország legrégebbi gumibitumenes burkolata 2004-ben, Zalaegerszegen épült. Az út most is kiváló állapotban van a MOL közlése szerint
Vágólapra másolva!
Megkezdődött az új útépítési stratégia megvalósítása, amelynek értelmében bizonyos szakaszokon az autópályák vagy autóutak helyett R jelű gyorsutakat építenek. 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Világgazdaságot arról tájékoztatta, hogy a beruházások jellemzően az előkészítési fázisban tartanak, de már egy hónapja dolgoznak a 21-es út három szakaszán, zajlik a 67-es út közbeszerzési pályázata, amelynek köszönhetően Kaposvárt is bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba.

Az R76, vagyis az M7-es balatonszentgyörgyi szakaszának kivitelezési pályázatának kiírása a tervek szerint 2016 végéig megjelenhet – írta a Világgazdaság.

Az új gyorsutak 2x2 sávos gyorsforgalmi utak fizikai elválasztással, bővebben itt írtunk róluk.