Milliókat érő játékfeladvány is lehetne, hogy mi változott ezen a BMW-n

bmw 3 gt
Vágólapra másolva!
A 3-as sorozat tavalyi frissítése után a hosszabb és tágasabb GT is átesett a kötelező ráncfelvarráson.
Vágólapra másolva!

A BMW dizájnerei nem erőltették meg magukat, az autó karosszériáján szinte láthatatlan módosítások történtek. Alapárasak lettek a LED-es fényszórók, a LED-es ködlámpák, megújultak a hátsó szintén LED-es lámpák, és változtattak a lökhárítókon. Van néhány új szín és felni, illetve a kárpitozási opciók is frissültek.

Forrás: BMW

Az utastérben javult az anyagminőség, új dekorbetétek jelentek meg, illetve lecserélték a váltókart, új LCD-kijelzőt kapott a légkondicionáló rendszer, a szórakoztatórendszer pedig új kezelőfelülettel frissült.

Forrás: BMW

Három továbbfejlesztett turbómotor jelent meg a kínálatban, a 184 lóerős kétliteres benzines (320i), a 252 lóerős kétliteres benzines (330i), és a 326 lóerős, háromliteres hathengeres (335i). A dízelkínálatban új belépő a 224 lóerős kétliteres (325d).

Forrás: BMW