Pár óra utánajárással százezreket spórolhat az autón

Vágólapra másolva!
Sokan úgy gondolják, csak a használt autóknál kell résen lenni vásárlásnál, hiszen ismeretlen az előélet és a műszaki állapot. Ám az új kocsik választékát a vevő igényeivel és lehetőségeivel összehozni szintén óriási feladat. Aki gondolkodik, értékvesztést néz, és a kereskedőket akciókról faggatja, így rögtön százezreket spórol. Céges ügyfélként pedig milliós lehet a megtakarítás. 
Vágólapra másolva!

Milyen autó kell nekem?

Amikor autót akarunk venni, először abban kell biztosnak lennünk, hogy mire kell. Két-három évre vagy hosszú távra? Kicsi legyen, nagy? Hány személyes? Mekkora legyen a csomagtere? Dízel vagy benzines? Kombi, terepjáró, kabrió? Esetleg teherautó, pickup, hangos sportautó? Mielőtt a dizájn, a sok reklám, az irigyelt szomszéd vagy éppen a rátermett eladó elvenné józan ítélőképességünket, fel kell tennünk a legfontosabb racionális kérdést a célról.

Évek óta a céges eladásokból élnek az importőrök Fotó: Marton Szilvia - Origo

Magánhasználatra kell, a feleségnek gyerekeket iskolába hordozni, biztonsági tartaléknak, magamutogatásra, szabadidős tevékenységekhez, sportolni, hétvégi kirándulásokhoz, vidéki családlátogatásokhoz; avagy szállítani, céges ügyekhez, netán családi és üzleti feladatokra egyaránt?

Nyilván olyan válasz is lehet, hogy kell, és kész.

Utóbbira nehéz vásárlási tanácsot adni, de a többi kérdésre adott határozott válasz szűkíti a választékot.

Ha új, akkor van rá akció is

Újnak akkor minősül egy személygépkocsi, ha az első forgalomba helyezéstől számított legfeljebb hat hónapon belül értékesítik, vagy ha az értékesítés időpontjáig legfeljebb 6000 kilométert tett meg. Magánszemélyeknek eddig a korig kell itthon áfát fizetnie. Azt is tudni kell, hogy ebben az időszakban a legmagasabb az értékvesztés, viszont újonnan a legszélesebb a flottaajánlatok tárháza.

Már gyakoribbak az imázsreklámok, mint az akciósak, de ettől még pörögnek a kedvezmények Fotó: Marton Szilvia - Origo

A piac megnyitása óta eltelt negyedszázadban általánossá váltak az újautó-akciók, a nem prémiummárkáknál sokszor csak kiindulási alap a listaár, abból állandó importőri kedvezményeket adnak (főleg a francia márkáknál), vagy a márkakereskedőkre bízzák az engedményeket (lásd Suzuki).

Érdemes több szalonban is árra, ajándék extrákra vagy kedvezőbb használtautó-beszámításra alkudozni, egy-egy régebbi típusnál vagy

a raktári autóknál milliókat meg lehet így takarítani.

Céges vevők pedig sokszor már egyetlen autóra is kaphatnak visszautasíthatatlan flottaajánlatot.

Elengedik az ár ötödét

Ha most akar valaki magánszemélyként autót vásárolni, és részletfizetés mellett dönt, a legnagyobb kedvezményt a Fordnál (19,4-25 százalék), a Suzukinál (21,7-22,7 százalék), az Opelnél (17,8-27,6 százalék) és a Citroënnél (20,3-22 százalék) kapja. Forintban a legtöbbet a Muranóra lehet alkudni, kereken hárommillóval olcsóbb a listaárnál (21 százalék).

Készpénz, részlet vagy valami más

Ha már tudjuk, milyen autót, milyen célra akarunk vásárolni, és rendelkezünk a jogosítvány mellett elegendő fedezettel, akkor már csak a megfelelő vásárlási konstrukcióról kell döntést hoznunk. Vehetünk autót magánszemélyként vagy cégként. Előbbi esetében besétálhatunk a kiszemelt kereskedésbe és egy szatyorból is leszámolhatjuk a milliókat, bár kétségtelenül nem ez a legjobb módja a befektetésnek.

Muszáj, hogy saját tulajdon legyen? Nyugat-Európában évek óta hódít a tartós bérlet Fotó: Marton Szilvia - Origo

Létezik a 2008-as válság előtt oly népszerű (de a brutális bukásokhoz vezető svájci frankosok helyett immár forintalapú) hitel is. Mindez az elmúlt években eléggé háttérbe szorult, mert

ha cégként veszünk, jóval nagyobb a lehetőségek tárháza,

és szóba jönnek a különböző lízingkonstrukciók is. Mint Nyugaton, nálunk is egyre kevesebben ragaszkodnak a saját tulajdonhoz, igaz, nem mindig józan felismerésből, hanem az anyagi lehetőségek miatt.

Három bűvös betű: TCO

Meg kell ismerkednie a leendő autóvásárlóknak egy manapság egyre gyakoribb fogalommal. Ez a TCO (total cost of ownership), ami a tulajdonlás teljes idejére számított költséget jelenti. Így okosabban dönthet, ehhez viszont mindenképp érdemes jó előre tudni, hogy a használat során milyen költségek merülnek fel (üzemanyag, szerviz, gumicserék, karbantartás, javítások, adók), illetve hogy annak végén az autó mennyit ér a használtpiacon.

A TCO-t ugyanis mérsékli a jó használt kori eladási ár, a konkurensekhez képest magasabb maradványérték. Az operatív lízinget nyújtó vállalkozások és ügyfeleik is profitálhatnak ebből. A magas maradványértéknek nagy a szerepe abban, hogy az általuk kínált gépkocsik havi bérleti díja mérséklődött.

Operatív lízing esetén az autót használó cégnek nincs gondja az értékesítéssel. A szerződés futamidejének a lejártakor leadják a járművet – ekkor a flottakezelő szemlézi az autót. Innentől a flottakezelők dolga az esetleges kicsinosítás és az eladás. Ők igyekeznek a garancia lejárta előtt eladni a gépkocsikat, ugyanis a még élő garancia értéknövelő.

Figyeljünk az értékvesztésre

Ne felejtsük el, hogy az autó nagyon gyorsan veszít az értékéből. Elemzések sokaságában (főleg a német tanulmányok megbízhatók) foglalkoznak az autók értéktartásával, de nálunk az Eurotax adataiból is ki lehet indulni. Ez főleg a céges autóknál kulcsfontosságú, a lízinges konstrukcióknál a maradványértéket jelentősen befolyásolja az értéktartás, ami visszahat a bérleti díjakra.

Átveszik a használtat, de csak akkor éri meg, ha komoly beszámítási kedvezmény van, különben sokszor jobban el lehet adni a használtpiacon Fotó: Szabó Gábor - Origo

Legjobban a kisautók tartják magukat, ötévesen 43 százalékát érik az új áruknak, míg egy középkategóriás típusnál 40 százalék ugyanez az érték. A dízelek többet buknak, mivel drágább a szervizelésük és az alkatrész hozzájuk. A sor végén kullognak még az egyterűek, a kishaszonjárművek és a luxusautók is, utóbbiaknál ugyanennyi idő alatt eléri a 65 százalékot is az értékvesztés.

Legtöbbet a hibrid és elektromos autók veszítenek az értékükből, technológiai előnyüket csak egyszer hajlandók megfizetni a vásárlók. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy

a második vagy harmadik tulajok nagyon ritkán értékelik az extrákat,

de bizonyos tételek nélkül (lásd a klíma vagy a hátsó oldalajtók nélküli kisautók esetét) nagyon nehéz lehet az eladás.

Magán- vagy cégautót vegyek?

Magánszemélyként a vevő az autójáért bruttó árat fizet, egy fillért sem tud semmit leírni a személyi jövedelemadójából - sem a használat költségeit, sem a szervizelési és karbantartási díjakat, sem az értékcsökkenést. Gépjárműadót követel rajta az önkormányzat, illetve a vásárláskor kifizeti a szükséges illetéket és regisztrációs adót.

Még a kis márkák is próbálnak a flottabeszerzésekre figyelni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Utóbbit a céges vásárlónak is ki kell fizetnie, de ő levonhatja a könyvelésében a bérleti díj áfáját olyan a mértékben, amilyenben a járművet a társaság adóköteles tevékenységének céljaira használták (tehát nem magáncélra), plusz a szervizelés, üzemeltetés, flottakezelés díját és az autó értékcsökkenését is. Mindez egészen addig tart, amíg

az autót 3-4 év múlva használtan maradványértékhez közeli áron eladja a piacon,

vagy visszaadja a flottaüzemeltetőnek attól függően, hogy operatív vagy pénzügyi, nyílt, illetve zárt végű lízingkonstrukcióban szerezte-e be a céges kocsit.

Milyen autókat visznek haza a magyarok?

A magyar autóvásárlók negyede idén alsó-középkategóriás kocsit, a másik egynegyede szabadidő-autót választott magának. A két kategória között csupán 78 autó a különbség. Kisautót a vásárlók 11 százaléka szerez be újonnan, míg 10 százalék a kishaszonjárműveket választók, 8,8 százalék a felső-középkategóriát vásárlók, és alig egy százalék a nagyautót vevők aránya. Íme, az összesítés:

Nem fordult még elő olyan, hogy SUV vezette volna az eladási statisztikákat Forrás: Datahouse/Murányi János

A magyar piac sztárja évekig a Skoda Octavia volt, amelyből idén 687-et adtak el (jóval kevesebbet, mint 2015-ben).

Az alsó-középkategóriában nyomában ott lohol az Opel Astra 534 autóval,

a Ford Focus kissé lemaradt 372 autóval. Hozzá kell tennünk, komoly állami közbeszerzések nem voltak. Idén is toronymagasan vezetnek a céges eladások, elvétve írnak alá szerződést magánemberek.

Nosztalgia: újra egy Suzuki a lista élén

A legtöbb magyar új autóként a Suzuki Vitarát választ, az esztergomi szabadidő-autóból 1033 talált gazdára. Az SUV-kategóriában riválisainak esélyt sem hagyott, a Dacia Dusterből 269, míg a Kia Sportage-ből 248 fogyott. Nem túl szívderítőek az egykori népautók számai: a legkedveltebb kiskategóriás az Opel Corsa (188 autó), Suzuki Switfből és Skoda Fabiából egyaránt 173-at adtak el.

Míg az S-Cross nem csinált forradalmat, az új Suzuki Vitara tarol a piacon Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kishaszonjármű kategóriájában 309 példánnyal a Ford Transit vezet a Fiat Ducato (286 jármű) és a Ford Transit Custom (194 egység) előtt. A felső-középkategóriában a Volkswagen Passat a nyerő (367 autó), második a Ford Mondeo (285 autó), harmadik a Skoda Superb (161 autó). A legnépszerűbb egyterű a Ford S-Max (97 autó), második az Opel Meriva (80 autó), harmadik a Volkswagen Golf Sportsvan (73 autó).

Alig fogynak a 2,5 millió alatti miniautók

Kisáruszállítóból a legtöbbet a Dacia adott el (Dokker Van, 123 autó) megelőzve a Fiatot (Doblo Cargo, 99 darab) és a Citroënt (Berlingo, 73 autó). A pickupok között a Toyota Hilux vezet (172 autó) a Ford Ranger (143 autó) és a Mitsubishi L200 (81 autó) előtt.

Városi miniből a Fiat adta el a legtöbbet,

az 500-asból 233 fogyott, míg Suzuki Celerióból 67, a Toyota Aygóból pedig csak 19 kelt el.

Hosszas szünet után megindultak felfelé a kishaszonjármű-eladások is Fotó: Szabó Gábor - Origo

A nagyautók között szoros a verseny, az elsőséget a BMW 5-ös vívta ki 39 autóval, hárommal előzve meg az Audi A6-ost és 13-mal a Mercedes-Benz E-osztályt. A kisbuszok között az Opel Vivaro a legnépszerűbb (44 jármű) a Mercedes-Benz Sprinter Kombi (33 jármű) és a Volkswagen Transporter Kombi (16 jármű) előtt.

A sportkocsiknál az újonnan érkezett Ford Mustang vitte a prímet (15 autó) a BMW 6-os előtt (8 autó), míg a korábbi bajnok csak a harmadik (Volkswagen CC, 7 autó).

A friss BMW 7-es első lett a luxusautók között (21 autó),

a Mercedes-Benz S-osztályból 13-at, a Porsche Panamerából kettőt adtak el az év első két hónapjában. De mindez nem jelenti, hogy az összes regisztrált kocsi magyar rendszámmal, itthoni utakon fut, becslések szerint a 15 százalékot is meghaladja a főleg szerb és német reexport aránya.