Világelső technikai megoldások a világ legerősebb dízel SUV-jában: itt az Audi SQ7

audi sq7
Vágólapra másolva!
Az Audi ingolstadti évértékelőjén mutatta be legújabb modelljét, az SQ7-et. NIncs most ennél erősebb dízel SUV a piacon.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Q7 sportváltozatával az Audi, az SQ7-ben ráadásul világelső technikai megoldásokat is bevetettek a mérnökök. Az autó új fejlesztésű, négyliteres V8-as dízelmotort kapott, amelynek teljesítménye 435 lóerő 900 Nm-es nyomaték mellett.

Forrás: Audi

Jelenleg az SQ7 a világ legerősebb dízel szabadidő-autója, és az első olyan, amelynek kettős turbófeltöltőjét elektromos hajtású kompresszor támogatja. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy ismeretlen fogalommá teszi a turbólyukat, a gázadás után negyed másodperccel felépül a szükséges nyomás. A kompresszort 48 voltos lítium-ion akkumulátor táplálja.

Forrás: Audi

Az új megoldásnak is köszönhető, hogy az SQ7 hatalmas méretei ellenére 4,8 másodperc alatt százas tempóra gyorsul, a végsebességét 250 km/h-nál korlátozták. Gyári adatok szerint 7,4 litert fogyaszt, amit valószínűleg még az Audinál is kevesen hisznek el. Tény mindenesetre, hogy kisebb és közepes terhelésen eleve csak az egyik turbófeltöltő dolgozik.

Volt már egy dízelmozdony

Az első generációs Q7-ből készült a világ legerősebb dízel autója 2008 és 2012 között, kis példányszámban. Kolosszális, hatliteres V12-es motor nehezedett az első tengelyre, a drámai műszaki adatokat könnyű volt megjegyezni: 500 LE, 1000 Nm. Sosem volt nyereséges a gyártása, de a konszern erejét demonstrálta.
Forrás: Audi

A motorhoz nyolcfokozatú automata váltó kapcsolódik, a mozgékonyságot összkerékkormányzás segíti. Tavasztól öt- és hétüléses változatban is rendelhető az autó, az ára Németországban 90 ezer euró (28 millió forint) lesz.

Forrás: Audi