Jó ötlet volt az elővételes e-matrica, viszik, mint a cukrot

autópályadíj
Tájékoztató tábla az útdíjköteles M30-as autópályán.
Vágólapra másolva!
Mostanáig 19 881 autós vette meg a jövő évre szóló sztrádamatricát, a vevők a szokottnál nagyobb arányban választották az online vagy mobilos vásárlást.
Vágólapra másolva!

Új kényelmi szolgáltatásként két hete, december 8. óta válthatóak meg az érvényességi idő kezdete előtt a 2017-es országos és megyei éves e-matricák.

A legkelendőbb termékek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny (Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron) mellett jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is.

Forrás: MTI/Vajda János

Az elektronikus értékesítés aránya lényegesen nagyobb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen vásároltak meg.

A 2017-es éves jogosultságok 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek.