Csak hiszi, hogy hathengeres - BMW 330i xDrive teszt

BMW 330i xDrive Autogram
Vágólapra másolva!
Negyven év és hat generáció elteltével a 3-as sorozat továbbra is a müncheni márka legkelendőbb modellje. Az észrevétlen ráncfelvarrás után, immár 330i jelzéssel teszteltük a négyhengeres limuzint kétliteres turbómotorral és összkerékhajtással.
Vágólapra másolva!

A prémium középkategória szegmensben meghatározó szerepet betöltő, 2012-ben bemutatott F30-as 3-as BMW a tavalyi év során - modellciklusa felénél - kapott egy ráncfelvarrást, hogy tartsa a lépést az új Audi A4-essel, Mercedes C-osztállyal, Jaguar XE-vel és a japánokkal, az Infiniti Q50-essel és a Lexus IS-sel.

A frissített 3-as BMW a világ harmadik legnagyobb darabszámban eladott prémiumautója volt 2015-ben Forrás: Autogram

A szolidan átrajzolt front és farrész újdonságai kimerülnek az új lökhárítókban és a 685 ezer forintba kerülő LED-es fényszórókban, állítólag a motorháztető domborulatai is árulkodnak a kozmetikai kúráról, az alatta megbúvó motorokban pedig találtak még pár lóerőt a mérnökök.

A név csalóka

Az aktuális nomenklatúra értelmezésénél elengedhetetlen az előzetes tájékozódás, hiszen már évek óta

a teljesítményre, és nem a hengerűrtartalomra utal a típusjelzés.

Nem sokan tudják például, hogy egy 1,5 literes, háromhengeres hajtja azt a modellt, aminek 318i jelzés virít a fenekén.

Tavaly, a modellfrissítés után

visszakerült a kínálatba a 30i jelzés,

leváltva ezzel a 28i-t, ami mindkét esetben egy kétliteres, turbós négyhengerest jelent az imádott sorhatos szívómotorok helyett. Az átkeresztelés természetesen teljesítménynövekedést is hozott, persze csak olyan konzervatív német módon, a korábbi 245 lovas ménes még 7 lóerővel gyarapodott, változatlan (350 Nm-es) maximális nyomaték mellett.

Csak egy hajszállal lett igényesebb a belső

A beltérben a műszerfal dizájnt, az anyaghasználatot és az iDrive rendszert érintő frissítésekről számolhatunk be, a helykínálat és az ergonómia a változatlan fizikai dimenziók miatt érintetlen maradt.

Csak apró részletekben változott a kissé régimódi műszerfal. A vezetői pozíció tökéletes, az ülést mélyre lehet engedni Forrás: BMW

Megjelent a kínálatban a színes head-up display, szebb lett a navigáció háromdimenziós grafikája és a 4G/LTE mobil adatátviteli szolgáltatás is megjelent az opciós listán, csak hogy a lényegesebbekről szót ejtsünk. Az ilyenkor szokásos krómdíszítések, új fahatású betétek és kárpitszínek felsorolását most kihagynám, mert a 3-asnál mindig is a vezetési élmény dominált, és nem cifra belső.

Két literrel is túlmotorizált

Menetdinamikai tulajdonságok tekintetében a 330i kétarcú autó. Egyrészt a nagyon egyenletes teljesítmény-leadása, másrészt pedig az xDrive hajtás adta plusz tapadás miatt közlekedhetünk vele úgy is, mint egy kissé túlmotorizált, de teljesen átlagos helyzetváltoztató eszközzel, alkalmasint azonban

a kanyarvadászatot is bátran vállalhatjuk vele,

utóbbit természetesen kikapcsolt DSC-vel, amely a BMW-nél a menetstabilizálót jelenti.

Kívülről alig észrevehetőek a modellfrissítésnél bevezetett változások Forrás: Autogram

Bár ez a változat elöl is hajt, ezért a kormányzás nem teljesen mentes a hajtási befolyástól, azért így is viszonylag kommunikatív (a feláras változó áttételű rendszert nem ajánlott megvenni, mert minden érzést kiöl) a lágy suhanáshoz meglepő módon a korábbinál feszesebb és merevebb sportfutómű, és a 18 colos, defektmentes gumik is partnerek.

A Twinpower Turbo felirat a kettős megfúvású twin scroll turbót jelenti, nem azt, hogy két feltöltő lélegezteti a motort Forrás: BMW

Ahogy eddig, a nyolcfokozatú, villámgyorsan kapcsoló, gondolatolvasó ZF automata váltó továbbra is zseniális,

aki át akar szoktatni valakit a kézi váltókról az automatákra, ezt mutassa meg neki.

A Sport és Sport + menetprogram esetén később avatkozik be a menetstabilizáló, valamint leszabályozásig forgathatjuk a motort. Ezzel együtt a mesterségesen generált, hangszórókból érkező motorhang is vérmesebb lesz, de

a hathengeresek által nyújtott akusztikai élményt soha nem éri el.

Fogyaszt rendesen

Vannak hibák is: Sport állásban zavaróan sokáig tartja magas fordulatszám tartományban a motort a váltó, ellenkező esetben pedig, amikor spórolni szeretnénk az Eco Pro üzemmód kiválasztásával, jelentéktelen mennyiségre tehetünk szert csupán a motorerő és a gázreakciók jelentős részének elvesztésével.

Sportos stílusban a kocsi 15 litert is könnyen legurít a torkán,

aminek tudatában érdemes elgondolkodni, hogy volt-e értelme a szívó hathengereseket kidobni a kukába.

A kategória legkisebb csomagtere 480 literes, de legalább igényesen burkolták Forrás: BMW

A lépcsőshátú 330i xDrive listaára 12,86 millió forint, a nem összkerekeshez képest azért drágább 1,5 millióval, mert az xDrive-hoz az automataváltót is kérés nélkül adják. Mivel a BMW-nél nem csomagokat, hanem tételenkénti öltöztetést kínálnak a vásárlóknak, tesztautónk extrákkal növelt vételára már megközelítette a 18 millió forintot.

Ennél nagyobb farolást nehéz kiprovokálni az összkerekes autóból. A modellfrissítésnél alaposan átalakult a futómű, 3 helyett 5 bekötési pont van kerekenként, feszesebb a hangolás, szélesebb a nyomtáv Forrás: Autogram

A japán konkurensek hasonló teljesítményt és felszereltséget milliókkal olcsóbban adnak, a szintén 252 lóerős Audi A4 2.0 TFSI quattro s-tronic viszont csak 50 ezerrel olcsóbb. A régi hétfokozatú automatával szerelt Mercedes C300 245 lóerővel 12,5 millió, de összkerékhajtással nem lehet rendelni.

Műszaki adatok - BMW 330i xDrive

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1998 cm3. Furat/löket: 94,6/82,0 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 185 kW (252 LE)/5200. Nyomaték: 350 Nm/1450-4800. Sebességváltó: nyolcfokozatú, automatikus. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4633/1811/1429 mm. Tengelytáv: 2810 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1543/1583 mm. Tömeg: 1575 kg. Terhelhetőség: 550 kg. Csomagtartó térfogata: 480 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 5,8 mp. Végsebesség: 250 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,2 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 11,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 144 g/km.