Látott már szanaszét tuningolt Teslát? Most fog!

brabus model s
Vágólapra másolva!
A Brabusnál nem ismernek lehetetlent, a cég mérnökei egy Teslából is tudnak szörnyeteget csinálni.
Vágólapra másolva!

De annyira azért még nem merültek el az elektromos hajtásláncokban, hogy ezek teljesítményéhez is hozzá tudjanak nyúlni, így a Tesla P90D-t csupán aerodinamikai szempontok szerint tökéletesítették. Mondjuk, az úgynevezett Ludicrous Mode-ban elérhető 772 lóerőnél nem is kell több.

Forrás: Brabus

Amellett, hogy koromfeketére fényezték az autót, itt-ott átszabták a karosszériát, a kiegészítők természetesen karbonszálas anyagból készültek.

Forrás: Brabus

A belső szolidabban, de szintén átalakult, teljesen új elem a Brabus-féle középkonzol, amelynek beépített (világító) pohártartója hűteni és melegíteni is tudja az italokat.

Forrás: Brabus

Hiánypótló.

Forrás: Brabus