A világ első sportkocsija tízfokozatú váltóval

chevrolet camaro zl1
Vágólapra másolva!
Új sportváltozatot mutatott be a Chevrolet a Camaróból. Tízfokozatú automata váltóval is hazavihető.
Vágólapra másolva!

A Corvette Z06 kompresszoros, 6,2 literes V8-as motorját kapta meg az új Chevrolet Camaro ZL1, 648 lóerős teljesítménnyel és 868 Nm-es nyomatékkal. Ez közel 70 lóerős ugrást jelent az előző ZL1 teljesítményéhez képest, az új modell ráadásul 91 kilóval könnyebb is elődjénél.

Forrás: Chevrolet

Noha a Chevrolet teljesítményadatokat nem közölt, biztosan jobb az autó elődjénél, amely kereken négy másodperc alatt gyorsult 60 mérföldes (96 km/h) tempóra. Nagy újdonság, hogy a Camaro a hatfokozatú kézi váltó mellett tízfokozatú automatával is rendelhető, a vadiúj fejlesztésű egységet most először veti be a General Motors.

Forrás: Chevrolet

A váltót a Forddal együttműködésben fejlesztette a GM, a gyártó nyolc modelljében jelenik meg 2018 vége előtt. Hamarosan a Ford Mustangban is várható a felbukkanása.

Forrás: Chevrolet