Igazi zsebrakéta ez a Kispolszki

Kispolszki
Vágólapra másolva!
A kéthengeres motor helyét egy felturbózott Honda erőforrás foglalta el.
Vágólapra másolva!

A tegnap bemutatott Trabant Turbo Quattro méltó ellenfele lehetne egy gyorsulási versenyben a képeken látható Kispolszki, amely már alig emlékeztet az eredeti, farmotoros, szocialista miniautóra.

Forrás: Autoforum

A képeken látható autó litván tulajdonosának sikerült a kéthengeres, léghűtéses motor helyére egy 1,6 literes Honda motort szerelnie, amelyet ráadásul turbófeltöltő lélegeztet. Alaphelyzetben 125 lóerőt adott le az erőforrás, de a turbó felszerelése után már 170-et.

Forrás: Autoforum

Persze ennyit ma már szinte bármelyik modern, kis turbómotoros kompakt autó tud, viszont a Kispolszki tömege az átalakítás után is csak 580 kiló, ami azt jelenti, hogy egy tonnára közel 300 lóerő jut, ráadásul a feltöltéssel a nyomaték is rendesen megnőtt.

Forrás: Autoforum

Sajnos az utcán nehezen igazán lehet majd meglepetéseket okozni a látványos kisautóval, mert a hatalmas hátsó sárvédőszélesítésekből csak az nem jön rá, hogy egy erősen tuningolt járgánnyal akadt össze, aki még sosem látott eredeti Kispolszkit.