Az új Alpina lenyomja a BMW M5-öst

Alpina B5 Bi-Turbo
Vágólapra másolva!
A BMW egyik házi tuningcégének számító Alpina bemutatta legújabb járművét, a jelenlegi 5-ösre épülő B5-öt. Ennek teljesítménye még az M5-én is túltesz, szóval akinek az kevés volt, az most megoldhatja ezt a problémát.
Vágólapra másolva!

Az Alpina idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, a kerek évfordulóra tekintettel már készítettek két speciális modellt idén. Most itt a harmadik, a B5 Bi-Turbo, ami az 5-ös BMW gyári sportváltozatának, az M5-nek a konkurense. A motorháztető alatt itt is a 4,4 literes, ikerturbós V8-as dolgozik, ám a finomhangolásoknak köszönhetően már

600 lóerőt és 800 Nm-t képes az útra szabadítani,

szemben az M5 560 lóerejével és 680 Nm-es nyomatékával. Az M5 duplakuplungos váltót használ, az Alpina viszont a ZF nyolcfokozatú automatáját preferálja, amely közel ugyanolyan gyorsan kapcsol, de kis tempónál finomabb működésű.

Forrás: Alpina

Mindenben jobb az M5-ösnél a B5 B-Turbo: álló helyzetből 100-ra gyorsítás 4,3 helyett 4,2 másodpercet vesz igénybe, és mivel a sebességkorlátozót kiiktatták, a száguldás 250 km/h helyett egészen 328 km/h-ig tarthat, a szabvány szerinti átlagfogyasztás pedig 9,9 helyett csak 9,5 liter.

Forrás: Alpina

A B5 komoly sportfelfüggesztést kapott, elektronikusan állítható lengéscsillapítókkal és aktív, dőlésgátló kanyarstabilizátorokkal. Alapfelszereltség az önzáró differenciálmű, felárért akár nagyteljesítményű, fix nyerges fékrendszer és Akrapovic márkájú titán kipufogórendszer is kérhető, ami 17 kilót farag az autó önsúlyából. Az Alpina B5 Bi-Turbo szedán és kombi karosszériával is rendelhető, előbbinek 108 600 euró (kb. 33,8 millió forint), utóbbinak 111 900 euró (kb. 34,8 millió forint) az alapára.