150 lóerőtől indul az új Alfa Romeo motorpalettája

Alfa Romeo Giulia
Vágólapra másolva!
Végre kiderült, hogy milyen motorokkal lehet majd megvenni a középkategóriás Giuliát.
Vágólapra másolva!

Kiszivárgott egy nem hivatalos lista az új Alfa Romeo Giulia motorpalettájáról. A már idén júniusban bemutatott, de csak 2016-ban piacra kerülő hátsókerék-hajtású olasz sportszedán motorjai közül eddig csak a Ferrarinál fejlesztett, 2,9 literes, 510 lóerős ikerturbós benzinest ismertük, de természetesen az olcsóbb változatokba gyengébb motorok kerülnek.

Alfa Romeo Giulia QV Forrás: Alfa Romeo

A lista alapján

a 2,2 literes dízel 150, 180 és 210 lóerővel lesz választható,

utóbbi kizárólag nyolcfokozatú automatikus váltóval és összkerékhajtással. Az új fejlesztésű kétliteres, négyhengeres turbós benzinmotor 200, 250 és 280 lóerős változatban létezik, hátsó- vagy összkerékhajtással.

A QV sportváltozat 2,9 literes, 510 lóerős ikerturbós V6-osa háromféle váltóval is elérhető lesz: hatfokozatú kézivel, hétfokozatú duplakuplungos automatával és nyolcfokozatú hagyományos automatával, utóbbi esetben a teljesítményét 490 lóerőre fojtják vissza. Később várható még egy háromliteres, V6-os dízel és egy még erősebb kétliteres benzines megjelenése is.