Kiderül, tényleg kivédik-e az új autók a gázolást

Vágólapra másolva!
Az autók biztonságát vizsgáló független európai szervezet új tesztet vezet be. Eddig csak azt vizsgálták, milyen sérüléseket okoz az autók eleje, most a gázolásgátló rendszerek is sorra kerülnek.
Vágólapra másolva!

Az Euro NCAP új tesztje azt fogja vizsgálni, hogy az új autók gyalogosérzékelő rendszerei mekkora százalékban ismerik fel a járókelőket, és mennyire hatékonyan képesek elkerülni a velük való ütközést.

Forrás: Euro NCAP

2014-ben 26 ezer ember vesztette életét Európa útjain, az esetek közel felében (47 százalék)

járókelő, kerékpáros vagy motoros szenvedett halálos sérülést.

Minden ilyen halálesetre négy olyan tragédia jut, amiben ugyan nem halt meg senki, de valaki súlyos, maradandó sérülést szenvedett vagy lebénult.

A kutatások szerint a modern gyalogosfelismerő rendszerekkel és a hozzájuk kapcsolódó automatikus vészfékasszisztenssel 20 százalékkal lehetne csökkenteni a halállal végződő gázolások számát.

Az Euro NCAP nemcsak úgy fogja tesztelni a gyalogosfelismerőket, hogy felnőtt méretű bábu sétál vagy fut be a kocsi elé, hanem takarásból egy gyerek méretű bábu is a kocsi útjába kerül. Ha egy autóval jó eredményt akarnak elérni, akkor annak

el kell kerülnie a gázolást 40 km/h-s sebesség alatt.

A 40-60 km/h közötti tartományban pedig azt fogják vizsgálni, hogy a jármű le tudott-e lassulni a kisebb veszélyt jelentő 40 km/h sebesség alá.