Tank méretű luxusterepjáró a legnagyobb Mercedes

Mercedes-Benz GLS
Vágólapra másolva!
A modellfrissítés után GLS néven él tovább a csillagos terepjárók királya, a hétszemélyes GL-osztály.
Vágólapra másolva!

Igaz, hogy mostantól GLS-nek hívják, ám ezúttal csak egy erősebb faceliftről van szó, nem pedig egy teljesen új modellről. A harmadik betű egyúttal az azt jelöli, hogy ez a modell áll a SUV-kínálat csúcsán, akárcsak az S-osztály a normál személyautók élén.

Csak finoman változott a külső Forrás: © 2015 Mercedes-Benz USA/Daimler Ag - Global Communications Mercedes-Benz Cars

Külsőleg kevés változtatás történt, de kicserélték és LED-es nappali fénnyel kombinálták a fényszórókat, új a lökhárító, a hűtőrács és benne a hatalmasra nőtt márkajelzés is. Hátul szintén megújultak a LED-es lámpák, ezen felül új színek és könnyűfém felnik jelentek meg a kínálatban. A továbbra is hétszemélyes beltérben elsősorban a műszerfalon kell keresni az újdonságokat.

A háromküllős, fémmel és bőrrel dekorált kormány is új Forrás: © 2015 Mercedes-Benz USA/Daimler Ag - Global Communications Mercedes-Benz Cars

Itt is megjelent a fixen rögzített, 8 colos tabletre hasonlító központi kijelző, de azért hagytak még bőven gombokat a középkonzolon, a COMAND menürendszer kezeléséhez immár a Mercedes touchpadja is használható. Felárért levegőionizáló is kérhető, amivel a kintről az utastérbe jutó káros anyagok semlegesíthetők.

A Range Rover a legkomolyabb ellenfele Forrás: © 2015 Mercedes-Benz USA/Daimler Ag - Global Communications Mercedes-Benz Cars

Motorok terén az erősebbik benzines a GLS550, amely 455 lóerejével és 699 Nm-es nyomatékával magabiztosan mozog az autópályák belső sávjában is. Akinek nincs szüksége ilyen teljesítményre, annak a GLS450 háromliteres biturbó V6-osa 367 lóerőt és 500 Nm-t kínál.

Széria a hét ülés Forrás: © 2015 Mercedes-Benz USA/Daimler Ag - Global Communications Mercedes-Benz Cars

A maximalisták választhatják a GLS63 AMG-t, az 5,5 literes biturbó V8-as 585 lóereje és a 760 Nm-es nyomatéka sportautóként mozgatja a tankszerű testet. Dízelből csak egy van, a GLS350d háromliteres V6-osa a kedvezőbb fogyasztást 258 lóerő és 616 Nm mellett éri el. A GLS63 kivételével mindegyik motorhoz kilencfokozatú automataváltó jár, opcióként felezőt és középső differenciálzárt is lehet rendelni, amivel komolyan javulnak a terepjáró képességek.