Régen is a csomagtartóval hódított - Skoda Octavia Kombi (1969)

A szocialista időszak egyik utolsó praktikus Skodáját próbáltuk ki.

A hatvanas években még egyáltalán nem volt általános, hogy sok célra felhasználható modellekkel kedveskedjenek a felhasználóknak. Pláne nem volt ez divat a keleti blokkban, ahol

inkább úgy gondolkodtak a fejlesztők és a mindenbe beleszóló pártvezetés, hogy örüljenek az emberek annak, ami van,

ne legyenek különleges igényeik. Ha végignézünk a nálunk elérhető típusok között, a sok szedán mellett egyféle kombi bukkan fel: a Skoda Octavia. Persze volt másik is, a házon belüli konkurens Skoda 1202-es, de ebből csak mutatóba jutott hozzánk, és hazájában is főleg állami feladatokra vetették be.

Nincs túlcsicsázva az orra, jól mutat rajta a korhű, sárga üveges ködlámpa. Az 1961 és 1973 között készített, az Octaviánál testesebb 1202-es kombiból itthon csak mutatóban volt, annak érdekessége, hogy jobb oldalon volt hátsó oldalajtaja is Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Az Octavia kombi 1961-ben lépett piacra, és rögvest megkapta a frissiben megjelent kétajtós Octavia Super 1221 köbcentis, 47 lovasra felpumpált motorját. Ekkor már elhagyták a modellsorozatról a díszes hűtőmaszkot, és a műszerfal is egyszerűbbnek adta át a helyét.

A típus 1969-ben veszítette el kecses „uszonyait" és függőlegesen álló lámpáit, az utóbbiak helyett érkező, S100-asról származó világítótestek az ajtó alá költöztek, ezzel megszűnt a pótkerék üregének nyílása is (az ötödik kerékhez immáron a csomagtérből lehet hozzáférni) Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Csúnyább lett a ráncfelvarrás után

A Combi 1969-től még egy látványos változáson átment: újjávarázsolták a hátfalát, így az elegáns, sárvédők végein kecsesen álló lámpák helyett megkapta az S100-as egyszerű szögletes buráit, a lökhárító fölé vízszintesen beépítve. Ezzel eltűnt az a kis ajtó is a csomagtérfedél alóli lemezről, amelyen keresztül ki lehetett húzni a pótkereket.

A modernizálás teljesen érthető volt, hiszen akkor már nem a fecskefarok volt a divat,

de a megvalósításba nem fektettek túl sok energiát, nem lett túl szép a korábban oly stílusos fenék.

Padlóváltó, műszerfalból kinövő irányjelző, bal oldali gyújtáskulcs. Fedeles kesztyűtartó növeli a komfortérzetet, rádió nincs Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Az etyeki Lakos Tibor autójának más érdekessége is van. Mivel a váltás után nem sokkal gyártották (1969 júniusában), még nem osztott a hátsó üléstámlája, és nem is az 1000 MB műszerfaláról tájékozódhat a sofőr, ahogy egyébként az 1971-ig gyártott utolsó széria példányainak többségénél az jellemző.

Egykor divat volt a kettéosztott ajtó, több modellnél függőlegesen választották el a két ajtórészt egymástól. A kisebb cuccok bepakolásához elég csak a felső részt felemelni Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Alapos felújításra volt szükség

E modellnél a váltókiosztás eltér a korábbi modellekétől, ráadásul tolatólámpa-kapcsoló is van a váltóházon, amit a típuscsalád többi tagjánál hiába keresünk. Tibor 2004-ben vásárolta autóját egy fafaragó mestertől. Éppen úgy nézett ki, mint bármelyik munkásautó: lelakottan, rozsdásan, és motorikusan sem volt épp a topon. Következhetett a teljes szétszedés, az aprólékos lemezmunka, majd a fényezés az eredeti piros színnel.

Állítható az ülések háttámlája, a fehér kormány egy öregebb modellből költözött át; a tulajdonosnak nem tetszett a fekete, ezért tette bele ezt Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Új bőr-textil huzatot kaptak az ülések, egyedileg szabott szőnyegek borítják a padlót (a gyári gumiból készült garnitúra is megvan). Természetesen az elöl kettős lengőkaros, hátul lengőtengelyes felfüggesztések, továbbá a négydobos, egykörös fékrendszer felújítását is elvégeztette a tulajdonos, így kétéves munka árán újból menetkész lett a Skoda, első útja éppen a Lotus Retro Mobil Concours'd Elegance szépségversenyre vezetett.

Szép az újragyártott kárpitozás a Skodában, hátra beszállni az egyszerűen előrebuktatható ülések mögött megnyíló szűkös folyosón keresztül lehet. A hátsó utasokhoz nem sok hűsítő levegő jut, az oldalablakot még kibillenteni sem lehet. Belső világítás és kapaszkodó is jutott a plafonra Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Jó sora volt az elmúlt évtizedben, évente 3000-4000 kilométert tett meg vele Tibor, aki viszont most árulja a ritka kombit: most Hillman Imp az új kedvenc, és így a csehszlovák vitéz kihasználatlan ácsorog a garázsban. Persze most is pöccre indul, és egészségesen morog érces hangján, nem volt akadálya, hogy forduljunk vele egyet a faluban.

Az ülésekkel harmonizál az ajtók sík műbőr burkolata. Melegben jól jön a kibillenthető elefántfül. Jól jönne a könyöklő Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Az ergonómia nem az igazi

Ahogy a hatvanas évek autóinak zömére igaz,

kell kötni néhány kompromisszumot az utasoknak.

A vezető előtt például olyan hatalmas a volán, hogy a hosszabb lábúak térdéhez hozzáér a keskeny karima. Nem túl kényelmes nyomni a fékpedált, mivel a tűzfalból nő ki, de az Octavia fékje egyébként korához képest derekasan helytáll.

A fék a tűzfalból lóg ki, a kuplung és a „buszpedálos" gáz a padlóból. Meg kell szokni a kezelésüket. A bal szélen látszódó nyomógomb a reflektoré, a középre beépített bokszból az elöl ülők lábaira áramolhat a meleg vagy éppen hűs levegő Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

A Škoda alumíniumblokkos, 47 lovas OHV motorja nem éppen halk,

de lehet vele tartani a 80-90 km/órás utazótempót, ennél még nem süketülnek meg az utasok sem.

Kicsit kelletlen az erőgép, ugyanakkor elvitathatatlan előnye, hogy alul sem nyomatékszegény. A csehszlovák kombi váltókarja a padlóból nő ki, a mai autóhoz szokott szemnek szokatlan a váltóséma: ott az egyes, ahol a maiakban a hármas, alatta a kettes, jobbra fent a hármas, alatta a negyedik, a rükverc pedig balra lent található.

A nyomórudas, alumíniumblokkos OHV motor meglepően jól viszi az autót, tapasztalatok szerint 8-9 l/100 km benzinnel elvan. A 12V-os rendszert dinamó táplálja. Ötletes a zsanér, ami kitámasztás nélkül magasan tartja a géptetőt Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Kellene még két ajtó

Kemény a rugózás, pattogva gördülünk át az úthibákon, megterhelve bizonyosan sokat javulhat a helyzet. A háromajtós felépítmény a második sor nehézkes megközelíthetősége miatt nem túl praktikus (bár ezt a kialakítást nyugati gyártók is alkalmazták, gondoljunk az Opel Kadett és Rekord, vagy a Volkswagen Typ 3 kombikra), de a szedánnal ellentétben ez nem négy, hanem öt személyt szállíthatott.

Egyben dönthető le a hátsó ülés támlája, a kibővített raktérpadló teljesen sík lesz. Kora legpraktikusabb autója volt Fotó: Karner Miklós - Retro Mobil

Ötletes rakodóhelyeket ne is keressünk, azzal viszont boldog lehet a skodás, hogy az ülőlappal együtt előrebillenthető hátsó ülések mögött jókora hasznos tér keletkezik, ráadásul a pakolást megkönnyíti a széles nyílás, és a viszonylag alacsony raktérpadló is.

Műszaki adatok

Motor: soros, négyhengeres, folyadékhűtéses, négyütemű, hengerenként kétszelepes, (OHV) benzinmotor, elöl hosszában beépítve.
Hengerűrtartalom: 1221 cm3
Teljesítmény: 47 LE, 4500/perc fordulaton.
Nyomaték: 82 Nm, 3000/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú, 2-4 fokozatig szinkronizált kéziváltó, hátsókerékhajtás. Egytárcsás száraz kuplung.
Felfüggesztés: Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul lengőtengelyes futómű, elöl tekercsrugókkal, hátul keresztlaprugókkal. Elöl kanyarstabilizátor. Csigás kormánymű. Elöl-hátul dobfékek.
Felépítmény: Háromajtós, alvázas acélkarosszéria.
Hosszúság x szélesség x magasság: 4065 x 1600 x 1430 mm.
Tengelytáv: 2400 mm.
Saját tömeg: 970 kg.
Üzemanyagtartály: 30 l.
Végsebesség: kb. 120 km/óra.

Forrás: Retro Mobil