Egy fuvarral megkeresik autójuk árát az embercsempészek

menekültek migránsok
Röszke, 2015. szeptember 3. Rendőrök vizsgálják át egy magyar embercsempész autóját az M5-ös autópálya röszkei pihenőjében 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
A rendőrség elárulta, mennyibe kerül a menekülteknek az utazás Európába, és hogy milyen járműveket használnak az embercsempészek.
Vágólapra másolva!
A sokszemélyes egyterűek tipikus csempészautónak számítanak Forrás: Police.hu

A magyar-szerb határzár felállításával a menekültáradat nem szűnt meg, csak Szerbia helyett inkább Horvátország felől érkeznek, többnyire papírok nélkül a migránsok. Egyetlen nap alatt, szeptember 28-án, hétfőn 5335 illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök és a vámosok, ebből mindössze 110-en léptek be Szerbia felől az országba, a többi Horvátországból érkezett.

Milliókba is kerülhet az utazás

A rendőrség tájékoztatása alapján az illegális bevándorlóknak a kiindulási helyről a célországokba eljutni átszámítva több millió forintba is kerülhet embercsempészekkel. Nem meglepő, hogy az ár a kiindulási helytől, az úti céltól, a szállítás kényelmi szintjétől és időtartamától függ elsősorban.

Afganisztánból és Szíriából például fejenként 6-8 ezer euróba (1,9-2,5 millió forint) kerül az út Németországig,

de az egyezség úgy is szólhat, hogy csak bizonyos szakaszokat fizetnek ki. Azt a menekültet, aki már eljutott Magyarországra, a rendőrség tapasztalatai szerint 6-800 euróért viszik tovább Németországba, de Bécsig már 200-300 euróért is vállalják a fuvart, természetesen fejenként.

Ezzel az elképesztően embertelen csempészmódszerrel a spanyol rendőrök találkoztak szeptember 1-jén Ceután Forrás: Guardia Civil

A 2015 első nyolc hónapjában, Magyarországon elfogott

embercsempészek döntő többsége személyautóval szállította a menekülteket.

A 382-ből 224 esetben ilyen kategóriájú járművel buktak le, gyakran jóval több személyt szállítva, mint amennyi ülése van az autónak.

Például szeptember 27-én, szombaton a Csongrád megyei Zákányszéken a járőrök ellenőrizni akartak egy német rendszámú BMW 5-ös GT-t, amely a jelzésre nem állt meg. Ezután a nagy értékű luxusautó felhajtott az autópályára, a rendőrök pedig utánamentek.

A bűnbandák fiatal bérsofőrökkel, gyakran modern és drága luxusautókkal dolgoznak. Ennek a BMW-nek menet közben tört ki a kereke a túlterheléstől az M5-ös autópályán Forrás: Police.hu

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesítette a Bács-Kiskun megyei rendőröket, akik a saját területükön folytatták az üldözést.

Aztán a 180-200 km/h-s sebességgel menekülő BMW egyik kereke Lajosmizse közelében kitört,

amitől az autó irányíthatatlanná vált, és több másik járművet összetört. Mint kiderült, a csempészautó 18 éves szerb sofőrje nem kevesebb, mint 14 menekültet szállított, ennek tudatában szinte hihetetlen, hogy senki sem sérült meg komolyabban.

Rendőrök vizsgálják át egy magyar embercsempész egyterű Renault-ját az M5-ös autópálya röszkei pihenőjében, szeptember 3-án Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A személyautó után a második legnépszerűbb csempészjárműtípus a teherautó, de ebből csak 31-et fogtak el a rendőrök 8 hónap alatt.

Utána a legfeljebb 9 személyes mikrobuszok következnek, 30 esettel.

Négy esetben még taxik is fennakadtak a szűrésen, de a sofőrök azzal védekezhetnek, hogy nekik nem kötelező ellenőrizni az utasok származását, és hogy egyáltalán legálisan tartózkodnak-e az országban.

Csempészbuszból 3, kamionból pedig mindössze 2 akadt horogra augusztusig. Az ausztriai hűtőkocsidráma óta kevesebben mernek nagyban szállítani, de azért nem mindenki adja fel: szeptember 29-én kedden, Franciaországban egy magyar kamionban azért halt meg a harmadmagával bujkáló iraki menekült, mert fékezéskor ráesett a kamion szállítmánya.

Átalakítják a járműveket az embercsempészek

A rendőrök szerint az embercsempészek a személyautókban a csomagtérbe, gyakran a kihúzható roló alá rejtik el az illegális bevándorlókat, illetve a kisbuszokban az ülések alá is eldugják őket. Gyakori módszer a lemezfalú, ablak nélküli dobozos haszonjárműveknél a polcok elhelyezése, amelyeket ezután dupla fal beépítésével takarnak el, szintén

kedvelt módszer a padlólemez megnyitása, ami szintén a menekültek elrejtésére szolgál.

Sokszor még a kipufogórendszert is átépítik, hogy a padló alá még több embert rejthessenek.

Az embercsempészek az ablakok nélküli kisteherautókat is kedvelik Forrás: Police.hu

Ha utólag megerősítették, a kisteherautók felfüggesztése nem ül le a nagy súly alatt, ezért kívülről nem lehet észrevenni a túlterhelést.

Cserébe szinte semmit sem csillapítanak az úthibák ütéseiből, ráadásul

egy túlterhelt jármű menettulajdonságai drasztikusan romlanak,

és a fékút is jelentősen megnő, ami fokozott veszélyt jelent a közlekedésben. Nagyjából másfél hónappal ezelőtt ezért pördült meg egy osztrák autópályán egy Volkswagen Crafter furgon, ötven emberrel a rakterében.

Dobozos kisteherautókban a padló alá és a dupla fal mögé is rejtenek embereket Forrás: Police.hu

Röntgenes vizsgálatra alkalmas eszköze csak a Vám- és Pénzügyőrségnek van, de a rendőrség sok esetben együttműködik velük az ellenőrzéseknél. Ugyanakkor

a rendőrség is sokféleképp szimatol embercsempészek után, az ipari endoszkóptól a szívdobbanásjelzőn át a szén-dioxid-mérőig.

Emellett kockázatelemzés, és profilok használata is segít a rendőröknek eldönteni, hogy a közúti ellenőrzéseken mely járműveket állítsák meg.

Ha bérelt járművel fogták el az embercsempészt, a járművet a rendőrség visszaszolgáltatja a tulajdonosának, ha viszont saját tulajdonúval közlekedett, akkor a lefoglalás után az autót elkobozzák, és értékétől függően eladják.

Levegőtlen teherautók

Ha Magyarországon kevesebb embercsempész kamion bukott is le, külföldön szép számban előfordulnak ilyen esetek. De a kockázatok drámaiak: a kifelé jó hangszigetelésű hűtőkocsikban nincs szellőzés, emiatt fulladtak meg a magyar Z-rendszámú járműben a menekültek Ausztriában. Szeptember 29-én a franciaországi Calais közelében azért halt meg egy iraki menekült, mert a falemez rakomány megcsúszott, és agyonnyomta. Itt a sofőr volt magyar.

A bűnbandák rendszerint nem a nagy nyerges vontatókat választják, hanem a 7,5 tonna össztömeg alatti, könnyű teherautókat, ezek ugyanis a hétvégi kamionstop alatt is járhatnak. Sok embert elvisznek, de lassúak: országúton 70, illetve a sztrádán előírt 80 km/h-s sebességkorlátozás érvényes rájuk, és ha ezt sokkal túllépi a sofőr, könnyen kivehetik rutinellenőrzésre.

Európában ezért népszerűbbek a 3,5 tonnás össztömegű, lehetőleg lemezelt oldalfalú furgonok, ráadásul személyautó-jogosítvánnyal is vezethetők. Az ausztriai baleset példája mutatta, hogy akár ötven embert is be lehet zsúfolni a raktérbe, ehhez természetesen mindenkinek állnia kell. Túl a balesetveszélyen, minden menekült levegőtlenségről panaszkodik, de a csempészek az út alatt egyet sosem tesznek: megállni szellőztetni.