Ne hagyja ki ezeket, ha unatkozó milliárdos

Mansory Frankfurti Autószalon
A woman takes a picture of a Mansory car displayed at the German carmaker's booth on March 6, 2012 during a press day ahead of the 82nd Geneva Motor Show in Geneva. Some 700 carmakers will be taking part in the Geneva Motor Show, which opens to the public from March 8 to 18. AFP PHOTO / SEBASTIEN FEVAL
Vágólapra másolva!
A frissen bemutatott típusok mellett a már ismert modellek is új fényben tündökölnek a Frankfurti Autószalonon. Igen nagy számban jöttek el tuningcégek, százmilliós csodákkal és furcsa kreálmányokkal.
Vágólapra másolva!

A kiállítás legaktívabb vállalata a Brabus, a német gyártó pedig szinte az összes Mercedesnek elhozta a megvadított típusát. Ezek közül kiemelkedik az egyébként sem apró GLE Coupe 63 S-en alapuló Brabus 850, amely a szélesítéseken és a szénszálas kiegészítőkön kívül

egy 5,5 literes V8-as duplaturbós motort kapott, amit a mérnökök 850 lóerősre húztak fel

az alapverzió 585 lóerejéről. A 2,35 tonnás monstrum így 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, míg a végsebessége 320 km/óra. A 23 colos kerekekkel érkező modell ára 289 ezer euró (90,1 millió forint).

Akár 320 km/h-val repeszt a Mercedes-Benz AMG GLE Coupé 63 S Brabus 850 Forrás: Autobild

Mivel egy SUV nem elég, ezért a német gyártó a Mercedes oldschool terepjáróját, a G-osztályt is kezelésbe vette. Az alapot ezúttal nem a hagyományos, hanem a G600 4x4-es kivitele adta, ez a szédítő kúra után 500 lóerősre erősödött. A 710 Nm-nyi nyomatékkal rendelkező, valaha az afrikai homokdűnéket meghódító G-osztály

6,9 másodperc alatt éri el a bűvős 100 km/órát,

és akár 210-zel is száguldhat. A szénszálas elemekkel felszerelt Brabus 600-ért 342 ezer eurót (106,7 millió forint) kér a gyártó.

Sejkek kedvence lehet az átépített G-osztály. A fogyasztását ne firtassuk Forrás: Brabus

Mellette valósággal eltörpül az AMG GT, amit a Brabus szintén alávetett egy kezelésnek. Az így megszülető Brabus 600 szénszálas első légterelőt, oldalsó küszöböket, szárnyakat és diffúzort kapott. Persze a mérnökök nem hagyták érintetlenül a motorteret sem, az 510 lóerős V8-as már 600 lőerőt és 750 Nm-nyi nyomatékot tud magából kipréselni. A 247 ezer eurós (77 millió forint) Brabus 600 3,6 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órára.

Fura, hogy a Brabusnál nem építették át szárnyas ajtósra az AMG GT-t Forrás: Autobild

A másik neves tuningcég, a Mansory sem tétlenkedett, a kiállítás egyik sztárja volt a szénszálas elemekkel borított brit kabrió, a Bentley Continental GTC.

Az 1001 lóerős és 1200 Nm-nyi nyomatékkal rendelkező behemót

330 km/órával száguldhat, míg a végsebessége eléri a 330 km/órát. Ezzel ugyanis nem veri meg a Bugatti Veyron-t, de kétségtelenül a kiállítás egyik legerősebbje. A 30 mm-es ültetésen átesett Bentley árát a Mansory csak a potenciális vevőknek árulja el.

Az ízléstelenség határát súrolja az 1001 lóerős, átépített Bentley Forrás: Mansory

A másik, nagy népszerűségnek örvendő Mansory modell a Torofeo nevet kapta. A Lamborghini Huracánon alapuló modell olyan szintű változtatásokat kapott, hogy gyakorlatilag csak a küsejében hasonlít az olasz telivérre.

Vadászrepülő stílusú a Trofeo Mansory Forrás: Mansory

Hagyján, hogy szinte az összes elemét szénszál alkotja, az igazi sokk a motortérben éri az embert, hiszen a szériamodell 610 lőerős, 5,2 literes V10-es egységét a Mansory 1250 lóerősre húzta fel, amivel

elképesztő, 2,7 másodperces gyorsulást produkál

a duplaturbós sportautó. Az akár 340 km/órával száguldó autó árát a Bentley-hez hasonlóan itt sem árulja el akárkinek a Mansory.

Neveteségesen kicsi a plató, de itt nem ez a lényeg, hanem az egyediség Forrás: Startech

A Brabus és a Mansory mellett a Startech sem tétlenkedett, a tuningcég egy aktuális Range Rovert alakított át pick-upra. Az egyedi külsejű monstrum V6-os motorja 340 lóerős, a végsebessége pedig elektronikusan korlátozva eléri a 210 km/órát. A narancs színben pompázó, kétes használati értékű Range Roverért 323 ezer eurót (100,7 millió forint) kér a gyártó.