Ez lesz a legdrágább Ford Európában

Ford Edge
Vágólapra másolva!
A Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Kugánál nagyobb Ford szabadidő-autó, a Mondeo-alapokra épített középkategóriás Edge európai változata.
Vágólapra másolva!

A Ford Edge első generációját csak Amerikában lehetett megvásárolni, de így is jelentős eladási sikereket ért el, ami talán annak is köszönhető, hogy a 2008-as James Bond mozifilmben, A Quantum csendjében főszerepet kapott a fináléban. Már a kezdetektől úgy tervezték a második generációt, hogy Európában is bevethető legyen, mint a kínálat zászlóshajója. Tehát ez lesz a legdrágább típus a Ford európai kínálatában de ezt a méretén felül a felszereltsége és a hajtáslánca is indokolja.

Forrás: Ford

Az új Edge hossza 4,8 méter, amivel túlnyúl az olyan premium SUV-kon, mint az Audi Q5, BMW X3, a Land Rover Discovery Sport, a Mercedes GLC, vagy a Volvo XC60. Testes karosszériája ellenére csak öt üléssel rendelkezik, mert a Ford szerint a vevők csak ritkán használják a más gyártóknál gyakran elérhető 3. üléssort.

Csak kétféle dízelmotor közül lehet majd választani:

az egyik a hatfokozatú manuális sebességváltóval párosított 180 lóerős, kétliteres, a másik pedig ugyanennek a blokknak a hatfokozatú duplakuplungos automataváltóval összekapcsolt 210 lóerős, biturbó változata. Mindkettő fogyasztása 5,8 liter a szériában adott start-stop rendszerrel.

Forrás: Ford

Alapfelszereltség lesz az automatikus összkerékhajtás is része lesz, amely alaphelyzetben az első kerekek hajtja, de 0,1 másodperc alatt képes megváltoztatni a nyomaték elosztását az egyes kerekek között. Szükség esetén akár az összes vonóerőt a hátsó kerekekhez irányítja.

Számos új technológát kínál a nagy szabadidő-autó, többek közt az adaptív kormányzást, ami automatikusan a jármű sebességéhez igazítja a kormányzás áttételét, megkönnyítve a manőverezést kis sebességnél, és precízebb irányítást biztosítva nagy tempónál.

Széria lesz a légzsákot rejtő hátsó biztonsági öv,

és rendelhető lesz gyalogosészlelővel kiegészített ütközésre figyelmeztető rendszer, amely önálló fékezésre is képes, és az osztott első kamera, amellyel a beláthatatlan kereszteződésekben 180 fokos képet ad a vezető által nehezen látható területekről.

Forrás: Ford

Várhatóan nagyon

csendessé teszi majd a kabint a szériában adott az aktív zajkioltás technológia,

amely felméri a belső zajokat, és az audiorendszer segítségével ellentétes irányú hanghullámokat gerjesztve kioltja az utastérbe szűrődő motorhangot.