Félig motor, félig autó a Honda új tanulmánya

Vágólapra másolva!
Egy autót és egy motort nehéz összehasonlítani, főleg dinamika szempontjából, hiszen a kétkerekűek az alacsony súlyuk miatt jóval fürgébbek négykerekű társaiknál.
Vágólapra másolva!

A Honda a motorkerékpárok által nyújtott szabadságérzetet szerette volna kombinálni az autók manőverezhetőségével a Project 2&4 nevű koncepcióban. A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó jármű igazából egy négykerekű motorkerékpár, de akár autónak is nevezhetjük. Alapvetően a szintén Honda-motoros Ariel Atomra hasonlít, de több fontos eltérés is van köztük.

Forrás: Honda

Elsőnek például az, hogy itt

a meghajtást a MotoGP-ben használt RC213V jelű erőforrás módosított változata biztosítja.

Ez egy 999 köbcentis V4-es, amely 215 lóerőt és 118 Nm-t ad le, ráadásul 14 ezres fordulatig pörgethető. Az erőt egy hatfokozatú duplakuplungos váltó továbbítja a hátsó kerekekhez.

Forrás: Honda

Menetteljesítményeket még nem közöltek, ám

a csupán 3,04 méter hosszú és 1 méternél is alacsonyabb Project 2&4 önsúlya csupán 405 kilogramm,

így már elméletben is szédületes gyorsulást vizionálhatunk. A másik fontos különbség, hogy a Honda csak a vezetőnek adja meg a szélvédő és ajtók nélküli száguldás élményét, mivel még utasülés sincs.

Forrás: Honda

Cserében a négypontos övvel kiegészített versenyülésből egy átlátszó plexilapra vetített digitális műszerfalat bámulhat a sofőr, már ha egyáltalán vezetés közben van ideje erre figyelni. A kevéske karosszériaelem dizájnját a gyártó 1965-ös RA271 kódjelű Forma-1-es versenyautója ihlette. Ennél több információt majd a Frankfurti Autószalonon idején meg róla, ahol élőben is megcsodálható lesz a Project 2&4.