Vágólapra másolva!
A Frankfurti Autószalon számos újdonsága között a Porsche a 911 Carrera legújabb változatát mutatja meg a közönségnek. Fontos változás, hogy sok évvel a vízhűtés után a kötelező turbót is bevezették.
Vágólapra másolva!

A 2016-os modellévre megújult külsőt kapott a 911-es, egy átfogó reáncfelvarrás keretében. Módosított első és hátsó lökhárító, fényszóró, nappali menetfény és hátsó lámpa a főbb ismertetőjele a legújabb kiadásnak,

összességében kicsit több lett a retrós vonás.

Ilyen például a motorházetető klasszikus, függőleges rácsa és egyes kiviteleken az egymáshoz közel tett szimla kipufogócsövek (kettő plusz kettő vagy ovális végeket is beépítenek).

Belül megjelent a Porsche Communication Management System (PCM), ami 7 colos multi-touch érintőkijelzőn jeleníti meg többek között a Google Earth és Streetview navigációt, valamint az Apple CarPlay segítségével az okostelefon funkcióit.

Forrás: Porsche

Utóbbihoz a középkonzolban egy külön tartót is kialakítottak, beépített töltővel. Több új biztonsági és kényelmi rendszer jelent meg, így például az automata vészfékezés, illetve a radaros távolságtartó tempomat, vagy a sávtartó és a holttérfigyelő. Így sikerült váltotatni a 911-es sokat kritizált, kissé avítt műszerfalán és asszisztensein. A legfontosabb változás mégis hátul, a motorháztető alatt történt.

Forrás: Porsche

Az immár duplaturbós, háromliteres és hathengeres bokszer az alapkivitelben 370 lóerőt és 450 Nm-t teljesít, a Carrera S-ben pedig már 420 lóerővel és 500 Nm-el játszhatunk. A duplakuplungos PDK automatával és a Sport Chrono csomaggal

a 100-ra gyorsítás csupán 4,2 másodpercig tart.

Az S Coupé verzió esetén a kilövés 3,9 másodpercet igényel, és ez már a 308 km/h-t is megfutja. Szép számok ezek, de az ortodox 911-rajongók a léghűtés után a szívómotorokat is gyászolhatják.

Forrás: Porsche

A nagyobb teljesítmény ellenére az új 911 Carrera átlagosan egy literrel takarékosabb elődjénél, az S verzió a szabvány szerint 7,7 litert fogyaszt. A megújult klasszikus december 12-től kapható, elsőként Németországban, az induló ára 96 605 euró (átszámítva körülbelül 30 millió forint) lesz.

Módosítottak a farmotoros sportkocsi futóművén is, széria a 10 milliméteres ültetés, és nagyobb lesz a különbség az adaptív lengéscsillapítók sportos és komfortos beállítása között. Aki Sport Chrono csomagot rendel duplakuplungos (PDK) váltóval kombinálva, kap egy gombot, amit megnyomva 20 másodpercre a legélesebb beállításra vált a hajtáslánc, ezt főleg előzéseknél lehet kihasználni.