Kiss Norbert győzelmével támadt fel a magyar kamionverseny

Kiss Norbert, Kiss Norbi, Oxxo Truck Race Team, Kamion Eb fesztivál, Hungaroring,
Vágólapra másolva!
Negyedszázad után ismét kamionversenyt rendeznek a Hungaroringen, már a borús szombati napon is sokan kíváncsiak voltak az Európa-bajnoki címvédő, Kiss Norbert szereplésére. Az OXXO Truck Race Team versenyzője nem volt hálátlan, győzelemmel kezdte a hétvégét.
Vágólapra másolva!

Nincs könnyű dolga manapság annak, aki Magyarországon autóverseny szervezésére adja a fejét. A legutóbbi, 1989-ben rendezett - nagysikerű - kamionverseny óta sokat bővültek a szabadidő eltöltésére alkalmas lehetőségek, és a hazai autósport-paletta is jelentősen kibővült.

Magabiztosan vezetett Kiss Norbert (MAN) a Hungaroringen. Lám, a csőrös kamionok sem haltak ki, sőt Forrás: MTI/Marjai János

Bár továbbra is az F1-es Magyar Nagydíj a szezon zászlóshajója, az évek óta bejáratott World Series by Renault és a WTCC-hétvége, valamint egyéb színvonalas versenyek révén már adódik annyi program a Hungaroringen, ami a közönség legjava számára egy évre elegendő.

Utolsó futam a régi aszfalton

Ebben a sorban kell megtalálni a helyet a Kamion EB számára is, ami az idei záróakkord a hazai F1-es pálya régóta halogatott újraaszfaltozása előtt. Az első publikus nap után úgy tűnik, a rendezvény eléri a célját és közönségét, mivel a zord időjárás ellenére a szombaton kilátogató több, mint 10 ezer néző a „Kiss Norbi ünneppé” változtatta az EB első napját, köszönhetően az Európa-bajnoki címvédő remek teljesítményének is. Sokan nem is elővételben, hanem a helyszínen váltották meg jegyeiket.

Norbi simán nyerte az első futamot, de a másodikon még látványosabban vezetett Forrás: Hungaroring média

A hazai OXXO Truck Race Team színeiben versenyző Kiss magabiztos előny birtokában érkezett a Hungaroringre, és szombaton már az edzéseken is megállíthatatlannak bizonyult. A kezdeti nedves, majd száradó pályán is uralta a mezőnyt annak ellenére, hogy utólag elárulta, a kiszámíthatatlan körülmények miattnem örült az esőnek.

Mégsem volt egy pillanatig sem kérdéses, hogy ő a legesélyesebb a pole pozíció megszerzésére.

Ezután már csak a rajtot kellett sikerrel vennie, majd előnyét folyamatosan növelve 7,7 másodperces előnnyel nyerte meg az első futamot. Norbi címvédő kamionját korábban mi is kipróbáltuk, kattintson ide, ha kíváncsi rá, milyen brutális gyorsulásra képes a teljesen egyedi építésű MAN.

Tetszett a pálya a külföldi pilótáknak is

A pilóták a szűk pálya miatt láthatóan vigyáztak egymásra, mindössze a spanyol Antonio Albacete kamionját forgatták ki a rajt után, a 4-es kanyarban. Előzni a Hungaroringen még autóval sem könnyű, a rutinos Jochen Hahn mégis három helyet tudott előrelépni, és Frantisek Vojtisek is kettőt előzött. A mezőny két hölgy tagja, a korábbi DTM versenyző Ellen Lohr, és a kétszeres francia nemzeti kamionos bajnok Stephanie Halm a 8-9. pozícióban zárt.

Kiss Norbert ünnepli első győzelmét hazai pályán Forrás: MTI/Marjai János

„Nagyon jó verseny volt, remek érzés a hazai közönség előtt versenyezni” – nyilatkozta a futamgyőztes Kiss, aki később többször is köszönetet mondott a szurkolóknak, és elismerte, nem aludt jól péntek éjszaka.

Bár a kamionok igencsak kitöltötték a pályát, abban Kiss és a 3. helyezett Hahn is egyetértett, hogy a Hungaroring alkalmas erre a versenyre, a német pilóta külön kiemelte a pálya biztonságos jellegét is.

Fordított rajtrács a második futamon

Érdekes volt látni viszont, hogy míg az F1-ben manapság már virtuális Safety Cart vetnek be, ha egy autót vontatni vagy emelni kell, a kamionversenyen csak a leintés után, speciális járművel lehet kimenteni egy kiesett autót.

Az első futam nem bővelkedett izgalmakban, a másodikon erre sem lehetett panasz

a fordított rajtrácsnak köszönhetően. A futamgyőztes Kiss a 8. pozícióba került, és bár a rajt előtt csak két-három ellenfelének megelőzését ígérte, a táv kétharmadánál még a győzelemre is esélye nyílt. Az OXXO Truck Race Team pilótája óvatosan kezdett, de a rajt után is nyert egy pozíciót, majd először Hahnt előzte meg, aztán Adam Lacko műszaki hibája mellett több ellenfelét is maga mögé utasította.

Több mint 1100 lóerős az MAN, a fékei vízhűtésesek, óriási turbó lélegezteti a motort. Mint minden versenykamionnak, 160 km/h-ban van limitálva a végsebessége Forrás: Hungaroring média

Néhány körrel a leintés előtt David Vrsecky mögé ragadt be, ketten pedig utolérték a pole-ból induló Stephanie Halmot, és bár harmonikaszerűen közeledtek egymáshoz, előzni végül egyikük sem tudott. A német hölgy

a Kamion EB történetének első női futamgyőzelmét aratta

a cseh Vrsecky és az ünnepelt hazai pilóta, Kiss Norbert előtt, aki a verseny után kifejtette, hogy autója teljesen másként volt beállítva, mint cseh ellenfeléé, így nem nyílt alkalma támadást indítani.

L’art pour l’art

A szombati futamok - különösen a második - a várakozásoknál izgalmasabban alakultak, és kiderült, hogy a kamionverseny alapból ugyanazokkal a sajátosságokkal rendelkezik, mint a többi kategória, de jellegében minden mégis egy kicsit más.

Eddig csak Michelisznek tudtak itthon is szurkolni, most a címvédő Kiss Nobert is hazai pályán indulhat Forrás: Just Creative

Ennek eredője természetesen a járművek 5 és fél tonnás súlya, és az utcai vontatókhoz hasonló, bár természetesen a lehetőségekhez képest optimalizált méretük. Ebből következően még avatott szemeknek is

meglepetést okoznak az arányok,

különösen a szombat délelőttre már teljesen megtelő paddockban, ahol minden nagy és tágas.

Hely még a szűkös Hungaroringen is akad, hiszen a Kamion EB mezőnye mindössze 14 versenyzőt számlál, ez viszont a nagy járművek miatt mégsem tűnik kevésnek a pályán, és a paddockot is bőven kitöltik. A csapatok jól belátható pavilonokban és sátrakban dolgoznak az autókon, így a közönség könnyedén a közelükbe férkőzhet, ahogy például a WSR-en is, itt viszont még távolabbról, a gyerekek számára is jól láthatók a monstrumok, amelyek valódi versenyautó benyomását keltik.

Vasárnap is két futamot rendeznek a Hungaroringen Forrás: Hungaroring média

A paddockban igazi autóverseny hangulat uralkodik, a mezőnyt a pálya széléről figyelve viszont kissé groteszk látvány, ahogy az orrnehéz járművek egyensúlyoznak a nedves aszfalton, és némelyik sűrű, fekete füsttel keveri a maga után húzott vízfüggönyt.

Bár a mezőny nagy része saját versenykamiont épít magának, és az autókban felhasznált anyagok, valamint technikai megoldások terén találni innovatív ötleteket,

a Kamion EB értéke nem is a technológiában, hanem főleg a szórakoztatásban nyilvánul meg.

Erre a pályán és azon kívül is több olyan kísérletet tesznek a szervezők, amelyeket bármely egyéb széria is nyugodtan eltanulhatna.

Távol a Forma-1 hermetikusan elzárt világától: a bokszban tesközelből is bárki megnézhette a versenygépeket, és a rajtrács is megtelt Forrás: Just Creative

Már önmagában elismerésre méltó, hogy a fő esemény, a Kamion EB mezőnye négy futamot is teljesít két nap alatt, ráadásul a super pole után egy parádé kört is megtesznek a pilóták, amely során nem spórolnak a gumikkal, ha driftelésről van szó. A leintés után nem tilos a gumifüstölés sem, és a program szünetében kamionos gyorsulási versenyre is sor került.

Családbarát programok

A legtöbb versenyhétvégével ellentétben a legfőbb attrakció, a Kamion EB versenyszámai a nap nagy részét kitöltik, hiszen szombathoz hasonlóan vasárnap is az időmérő edzés felvonásaival kezdődik a program, majd ismét két futamon mérik össze erejüket a pilóták. A pályán az egyetlen betétprogram a Suzuki Kupa, a Hungaroring további pontjain viszont számos kiegészítő esemény várja elsősorban a családokat.

A cseh Frantisek Vojtisek (jobbra) és a német René Reinert (balra) az első futamon Forrás: MTI/Marjai János

Egyebek mellett kitelepült a Tropicarium, az Állatkert és a Csodák Palotája is, valamint ugrálóvár, vadnyugati város, gyermek oázis, interaktív programok és a BKK közlekedésbiztonsági programja is várja az érdeklődőket.

A versenyprogram mellett vasárnap kamionkorzó is lesz.

A szombati napot Ákos koncertje zárta, a népszerű, bár a motorsportok világától idegen énekesre és zenekarára is több ezren voltak kíváncsiak köszönhetően annak, hogy a hétvégi, elővételben 6900 Ft-ba kerülő jegyekkel részt lehetett venni a koncerten, így teljes hétvégi program ára acsonyabb maradt egy átlagos magyar zenei fesztivál napijegyénél. Ezt is figyelembe véve a Kamionfesztivál programja hazai viszonylatban igen változatosnak, és a sportág rajongótáborán túlmutatónak mondható.