Elárverezik Bertone csodálatos autóit

Bertone Múzeum
Vágólapra másolva!
Az aukciók többségén általában egyesével árverezik el a különböző tárgyakat. Ezúttal viszont egy nem mindennapi gyűjtemény kerül kalapács alá, mégpedig kizárólag egyben kívánják eladni.
Vágólapra másolva!

Kevés annyira ismert formatervezői cég létezik, mint a Bertone. Azaz csak létezett, hiszen 2014-ben véglegesen csődöt jelentettek. Még 2011-ben eladták a gyűjteményük több darabját, ám ez sem volt elég a túléléshez.

Forrás: Museo Bertone

A Bertone formatervezői stúdiót 1912-ben alapították az olaszországi Turinban. Számtalan autót terveztek az idők során, többségüket az Alfa Romeo, Lamborghini és a Lancia számára. Nuccio Bertone 1997-es halála után fordult rosszra a cég sorsa, nem tudták ott folytatni, ahol a mester abbahagyta.

Forrás: Museo Bertone

A vérbeli autógyűjtők számára egy igazi kincsesláda lehet a komplett Bertone múzeum licitre bocsátása. Olyan finomságok találhatók itt, mint az 1963-as Alfa Romeo Giulia SS és Giulia Sprint vagy az 1994-ben készült Porsche Karisma és még számtalan más, szinte felbecsülhetetlen értékű egyedi különlegesség.

Forrás: Museo Bertone

Aki meg szeretné szerezni őket, jobb, ha vastag pénztárcával rendelkezik, hiszen a kikiáltási ár 2,13 millió eurótól (kb. 668 millió forintról) indul és 20 ezer eurós lépcsőkkel lehet ajánlatokat tenni. Bármennyit is fizet a jövőbeli tulajdonos, köteles a gyűjteményt Olaszország területén elhelyezni, nem viheti külföldre.