Egyelőre elmarad a robogók rendszámozása

Rendszámok
Budapest, 2009. március 19. Az új típusú rendszám. Hatósági engedéllyel és jelzéssel - speciális rendszámmal - látnak el minden négykerekű segédmotoros kerékpárt, áprilistól kezdődően. A kisautónak látszó, óránként legfeljebb 45 kilométeres sebességre képes négykerekű motorkerékpárok, valamint a kisebb négykerekű krosszmotorok, azaz a quadok segédmotor-kerékpárnak minősülnek. Eddig így nem kellett utánuk regisztrációs és súlyadót fizetni, ráadásul még a parkolás is ingyenes volt. A már forgalomban lévő járműveket júliusig rendszámmal kell felszerelni, ezt követően már csak így közlekedhetnek az utakon. MTI Fotó: Balaton József
Vágólapra másolva!
Több más európai ország példáját követve nálunk is rendszámot fognak kapni az 50 köbcenti alatti motorok, ám a tervezett bevezetés egyre csak késik. Elfogadható költséget próbál kalkulálni az állam, de sok fejtörést okoznak a papírok nélküli robogók is. 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állásfoglalása alapján tavaly májusban írtunk cikket arról, hogy a segédmotorok rendszámozásáról már 2014 őszén dönthet a parlament. Csakhogy nem így történt, az ügyben egy év alatt sem született új jogszabály, ezért most újra az NFM-hez fordultunk kérdésünkkel: lesz-e hatósági azonosító az 50 köbcentis motorokon?

Problémás lenne a legalizálás

Ezúttal kevésbé optimista választ kaptunk. Leírták, hogy a törvények értelmében a segédmotorok továbbra is rendszám nélkül vehetnek részt a forgalomban, a jövőt illetően pedig leszögezték, hogy a minisztérium közlekedésbiztonsági okokból továbbra is elkötelezett a rendszámozás ügyében.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Martin Schutt

Nem a célokkal, hanem a megvalósítással van a baj: „a hatósági jelzéssel kapcsolatos egyszerűsített, költségkímélő eljárásrend bevezetését lehetővé tevő megoldás kidolgozása folyamatban van, ugyanakkor nem született döntés a szabályozásról” – írja az NFM. Konkrét összegekről ezúttal nem volt szó, de

tavaly májusban 10-15 ezer forintot említettek

(a hatósági vizsgálat díja és a műszaki paraméterek megállapítása), ehhez jön még a forgalomba helyezés nagyjából hasonló mértékű költsége.

De a tulajdonosoknak nem is a kiadások miatt főhet igazán a feje, hanem azért is, mert az adásvételin és a kötelező biztosításon kívül a többségnek semmilyen papírja nincs a kismotorhoz, márpedig a rendszámozáshoz származási dokumentumok is kellenének. Egy meglebegtetett alternatív javaslattal talán ezen is könnyíthet a minisztérium, de akkor még mindig ott a probléma, hogyan lehet legalizálni a rendszám nélkül járó, 125-ös vagy még nagyobb kamuötveneseket.

Forrás: Origo

A cél: kevesebb lopás és baleset

Persze részben épp erről, vagyis az illegálisan használt nagymotorok kiszűréséről szólna a robogók és társaik rendszámozása, de más szempontok is mellette szólhatnak. Egyrészt, most

műszaki vizsga híján ellenőrizhetetlen a kismotorok állapota,

legfeljebb rendőri rutinellenőrzéseken lehet kiszúrni, ha balesetveszélyesek. Másfelől a lopások száma is csökkenhetne, most ugyanis egy adásvételivel bármit lehet legalizálni, alvázszám alapján pedig reménytelen a megtalálás.

Fotó: Kismartoni András

A minisztérium fő érve mégis az, hogy azonosítóval kevesebb lenne a szabálytalankodás, és így összességében csökkenthetők lennének a balesetek. Maga a rendszámformátum már évek óta létezik már, csak egyelőre mopedautókra szerelik fel. Nyilvánvalóan az állam is pluszbevételhez jutna a változtatások bevezetésével (külföldi robogóimportnál például nem lehetne megkerülni a 20 ezer forintos regisztrációs díjat), hosszú távon biztosak lehetünk tehát abban, hogy ami késik, nem múlik.