Hoppá, nem a Passat nyerte a Világ Év Autója-címet

world car of the year
Vágólapra másolva!
Az európai Év Autója-versenyben győztes Volkswagen Passat nem tudott ismételni a Világ Év Autója-szavazáson. A Mercedes-Benz C osztály nyert.
Vágólapra másolva!

A hagyományoknak megfelelően a New York-i Autószalonon hirdették ki a Világ Év Autója-cím nyertesét, amelynek legnagyobb esélyese az Európában is győztes Volkswagen Passat volt. A német modell mellett a Mercedes-Benz C osztály, illetve az amerikaiak új kedvence, a Ford Mustang jutott be a hármas fináléba.

Forrás: Mercedes - Benz

A három autó közül végül a C osztály kapta a legtöbb pontot a 75-tagú zsűritől, akik 22 országot képviselnek. Európában a Passat és a C4 Cactus mögött harmadik lett a C osztály. A Mercedes két további győzelmet is aratott, az Év Sportautója a Mercedes-AMG GT, az Év Luxusautója a Mercedes-Benz S osztály kupé lett. A környezetbarát autók versenyében az idén a BMW i8-as nyert, a formatervezési díjat a Citroën C4 Cactus vihette haza.