Még ilyenkor is nagyon megbüntethetik, ha nincs hólánca

hólánc
Vágólapra másolva!
Innen Magyarországról nézve a tél jelenleg csak rossz emléknek tűnik, a népszerű síterepeken azonban még sokáig téliesek lesznek az útviszonyok. Hólánc nélkül ne induljon el sehova, komoly büntetést kaphat a feledékenységért. Segítünk a választásban is.
Vágólapra másolva!
Legrosszabb esetben hátra kell hagyni az autót, ha nem érkezik meg időben a hókotró, és visszafordulni sem sikerül. Egy pár hólánc azért jelentősen csökkenti ennek kockázatát Forrás: MTI/Molnár Edvárd

Tél helyett kora tavasz lesz az országban a következő napokban, a sítúrák szezonja azonban még messze nem ért véget: jó pár turnus van hátra, a hegyekben pedig nem nagyon számít, hogy a Kárpát-medencében milyen az idő. Pár ezer méter magasban bármi megtörtéhet, a legrosszabbra kell készülni - már csak a saját pénztárcánk miatt is.

Mit rakhatunk a kerekekre, ha elakadtunk?

A klasszikus hólánc vásárlásakor ismerni kell az autó gumiméretét, mert a láncokat eszerint méretezik. Fontos az is, hogy a láncot miképpen fűzik, tehát a gumira rakva milyen alakzatot mutatnak. A keresztbe feszülő lánctagok jól kapaszkodnak, viszont nincs oldalvezetésük, ezeket terepjárókra szokták ajánlani (tényleges téli terepjáráshoz), ahol a sebesség, a sima haladás mellékes kérdés. A hosszában vezetett lánc ad jó iránytartást, ezért a személyautókra szánt láncoknál a hosszirányú és keresztirányú láncvezetést kombinálják, például hosszanti darabokkal összekötött rombusz formákkal. Ilyet válasszunk.

A hókengyelek vagy hókarmok alapvetően egyszerűbben felrakhatók. Látványra hasonlítanak a kerékbilincshez, csak éppen nem a rögzítés, hanem az indulás elősegítése a feladatuk. A legegyszerűbb változaton négy acélrúd kapaszkodik a kerékbe, amelyeket szétnyitás után egy erős rugó tart a helyén. Nagy bajban kisegít, de tartós haladáshoz nem az igazi.

A hópaplanok vagy hózoknik lényege, hogy erős szövethuzatot kell a kerékre húzni, amely tépőzárral könnyen rögzíthető. Felrakáskor itt is előre kell gurulni a kocsival, vagy beragadva forgatni a kereket. Van olyan típus, amelyen fémdrótokkal erősítették meg a szövetet, így jégen is kapaszkodik.

Ha nagy a baj, akár az 1-2 ezer forintért megvehető hólánc spray-k is segíthetnek, a flakonokból tapadó anyagot lehet a kerekekre fújni. Ehhez nem kell megtisztítani a gumit, a hatóanyag átmegy a havon és jégen is. Felfújás után 3-5 percet várni kell. A termék kifejezetten elakadáshoz javasolt, nem pótolja a hóláncot. A gumiról való eltávolítása motormosóval, vagy tiszta szesszel lehetséges.

A hatékonyságáról annyit, hogy az ADAC 2011-es hólánctesztjén nem meglepő módon az utolsó helyen végzett a spray, a szakemberek nem javasolják a használatát. És egyébként is: ha a szabályok hóláncot írnak elő, a rendőr nem fog hókengyelt vagy hózoknit elfogadni helyette.

Vannak olyan körülmények, amikor a legjobb minőségű téli gumival is istenkísértés elindulni, már ha egyáltalán el lehet indulni. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb sielős országok nagy részében kötelező télen a hólánc, a használatát egyes útszakaszokon külön is előírhatják. Ha a rendőr kéri, és erre sajnálkozó mosollyal csak a kezünket tudjuk széttárni, annak komoly büntetés lesz a vége.

Milyet vegyünk?

A hipermarketek polcain 2500-5000 forintos áron lehet hóláncot, illetve ahhoz hasonló, láncszemekből álló felszereléseket találni. Mielőtt megveszünk egy ilyet, gondoljuk át, mire akarjuk használni: csak 5-10 km-t megyünk vele, esetleg többet, vagy csak a rendőrnek, határőrnek akarjuk megmutatni, mert ezekre valószínűleg jók a legolcsóbb modellek is.

Nyakig mocskosak lettünk, amíg leforgattuk ezt a videót, ne járjon úgy, mint mi: gyakoroljon sokat!

Ha komolyabb távolság megtételével számolunk, kötelező jó minőségű hóláncot venni, egy olcsó, rögtön szakadó lánc szó szerint szétverheti az autó elejét. Tízezer forint alatt is lehet azért jó minőségű hóláncokat találni, de a legjobbak átszámítva 30-60 ezer forintba is kerülhetnek.

Az auto, motor und sport legutóbbi hólánctesztjén például a RUDmatic Star Track nevű típus nyert, ennek ára 64 ezer forint. A jó hír, hogy a Filmer Super-Gripp átszámítva alig 9200 forint, és ez a modell is megkapta a szakértőktől az ajánlott minősítést, ahogy a húszezer forintos Thule CB 12 is.

Milyen méretet?

A maximális fékezhetőség és kormányozhatóság miatt lehetőleg rombuszmintás láncot vegyünk, de a lényeg inkább az, hogy hossz- és keresztirányban is helyezkedjenek el szemek. Ha nagyon rosszak az útviszonyok, még egy sima létramintás hólánc is csodákat tehet.

Vásárlás után alaposan gyakoroljuk be a hólánc felrakását, ellenkező esetben élesben garantált a bénázás. Nagyon rá kell érezni a tilitolira Forrás: Thule

Hasraütésre nehéz megmondani, hogy egy 195/65 R15-ös kerékre mekkora hólánc kell, de a csomagoláson úgyis feltüntetik, hogy az egyes modelleket milyen méretű abroncsokra lehet felszerelni. Csak pontos méretezésű hóláncot szabad megvenni, a majdnem jó nem jó.

A vásárlásnál rögtön két darabot vegyünk, mert ha olyanná válik a helyzet, mindkét hajtott kerékre fel kell szerelni a láncot. Összkerékhajtás esetén - a kormányozhatóság és a jobb fékhatás miatt - az első kerekekre kell felszerelni a hóláncokat.

Hogyan rakjuk fel?

Nincs fix recept arra sem, hogyan kell felrakni a hóláncot, vannak könnyebben és kicsit nehezebben szerelhető darabok. Leírást biztosan adnak minden modellhez, ezt érdemes alaposan átnézni, aztán nekiállni a próbaszerelésnek. Kínos, ha szügyig érő hóban, idegen környezetben kell először próbálkozni a trükkös fogásokkal, kellemetlen pillanatokat szülhet az ilyesmi.

Hólánchasználat Európa országaiban

Magyarország: A közútkezelő az időjárási és útviszonyok függvényében egyes útszakaszokon kihelyezhet "Hólánc használata kötelező" táblát. Előírhatják, hogy az országba csak hólánccal lehet belépni.
Ausztria: A téli gumi és a hólánc hegyes vidékeken kötelező november 1. és április 15. között. Hóláncot csak abban az esetben szabad használni, ha az úttestet összefüggő hó- vagy jégréteg borítja, és a hólánc nem károsítja az útburkolatot.
Csehország: November 1. és április 30. között a 3,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek esetén, legalább a hajtott tengelyen legalább 6 mm profilmélységű téli gumi használata kötelező azokon az útszakaszokon, ahol ezt táblák jelzik. A hólánc használatát szintén táblák jelzik.
Franciaország: Általánosan nem kötelező a téli gumi használata, viszont a hólánc kötelező tartozék, amelynek használata a táblákkal jelzett szakaszokon kötelező.
Olaszország: Időjárástól függ, a sípályákra vezető utakon kötelező lehet a téli gumik és a hólánc használata. Aosta-völgyben október 15. és április 15. között kötelező a téli gumi használata.
Románia: 2011-től november 1. és március 31. között kötelező a téli gumik vagy az "all season" jelölésű abroncsok használata. A hóláncot a hegyekben ajánlott készenlétben tartani!
Svájc: Svájcban nem kötelező a téli gumi, viszont elvárás az útviszonyoknak megfelelő felszerelés. Ha valaki nyári gumival balesetet okoz vagy elakad, a magas bírságon és kártérítésen túl a mentési költségek megfizettetésére is számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák.
Szerbia: A téli gumi és hólánc általában nem kötelező, de az időjárástól függően azzá tehetik november 1. és április 1. között. Ilyenkor téli gumit írnak elő, de ha az nincs, az autóban lévő hóláncot is elfogadják négyévszakos gumi esetén.
Szlovákia: Összefüggő hótakaró vagy jegesedés esetén kötelező a téli gumi. A hólánchasználatra általános érvényű szabály nincs.
Szlovénia: November 15. és március 15. között Szlovéniában kötelező a téli gumi használata, ebből azonban elég kettő is. Öt centiméternél nagyobb hó esetén kötelező a hólánc is, ezt már a határon is ellenőrizhetik.

Aki nem tartja be az előírásokat, jelentős (Ausztriában például legalább 35 eurós, de baleset okozásánál akár az 5000 eurót is elérhető) pénzbírságra számíthat, és kopott vagy nem megfelelő abroncsokkal karambolozva a biztosítók is megtagadhatják a kár kifizetését. További részletek a Katasztrófavédelem honlapján.

Éles bevetésnél, a tudáson kívül egy jó meleg kesztyűre, esetleg egy fogóra is szükségünk lehet. A láncot ne feszítsük túl, mert könnyebben elpattanhat, de a túl laza felszerelés sem ajánlott, rá kell érezni. Hólánccal a legnagyobb megengedett sebesség 50 km/h, túl sokat ne menjünk vele takarított úton, mert aszfalton pillanatok alatt kopik a lánc, emellett a futóművet és a gumit is nyúzza.