Napi 13 autót loptak el tavaly Magyarországon

autólopás, központi zár
France, car robber in action.
Vágólapra másolva!
Tizenöt százalékkal csökkent a lopások száma.
Vágólapra másolva!

Tizenöt százalékkal csökkent 2014-ben az előző évhez képest a gépjárműlopások száma, de így is több mint 4800 gépjárművet tulajdonítottak el tavaly Magyarországon - írta a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. és a Defend Insurance Kft. közös közleménye, amely forrásként a BM statisztikák 2009-2014-et jelölte meg. Az Origo hetekkel ezelőtt kérte az ORFK-tól a 2014-es lopási statisztikákat, de még nem kaptunk választ.

Forrás: Photononstop/Philippe Turpin

Az évtized elején az uniós trendekkel ellentétben Magyarországon növekedni kezdett az autólopások száma, amely 2012-ben megközelítette a 7000-et, az elmúlt két évben azonban jelentős csökkenés volt tapasztalható.

2012-höz képest 30 százalékkal, 2013-hoz képest pedig 15 százalékkal kevesebb lopást regisztráltak tavaly. Az összes eset 60-70 százalékát Budapesten jelentik be minden évben: a fővárosban majdnem minden 200. autóra jutott egy lopás tavaly, míg országosan csak kb. minden 770-edikre.