Kap egy kis csicsát a Toyota Avensis

avensis
Vágólapra másolva!
A mostani konzervatív után sokkal merészebb orr jön.
Vágólapra másolva!

A Genfi Autószalonon mutatja be a Toyota a frissített Avensist, amely a jelenleg futó modellnél jóval szemrevalóbb front részt kapott. Az Avensis harmadik generációja 2009-ben debütált, az első frissítés 2012-ben volt, vagyis a mostani már a második igazítás a vonásain.

Forrás: Toyota

A frissített Avensis formáját Franciaországban tervezték, a belgiumi központban fejlesztették, és Nagy-Britanniában gyártják, vagyis igazi európai modell. Műszaki részleteket egyelőre nem közöltek a japánok, a sajtóanyagban csak annyi áll, hogy a középkategóriás modell "új motorokat és új biztonsági extrákat" is kap. Ez az Avensis utolsó dobása, várhatóan három év múlva búcsúzik a modell, utódlásáról még nincs döntés. A Honda már kiszállt ebből a versenyből az Accorddal.