Nagy ráfizetés lehet a külföldi használt autó

Focus import
Vágólapra másolva!
Három év alatt több mint triplájára emelkedett a külföldről behozott használt autók száma, amely 2014-ben már megközelítette a százezret. Bár sokszor úgy tűnik, jó üzletet köt, aki ilyen járművet vásárol, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen ügyletekben nem árt az átlagosnál is körültekintőbbnek lenni.
Vágólapra másolva!

Aki úgy dönt, hogy külföldön vesz használt autót, ökölszabályként tartsa szem előtt, hogy nagyobb autók esetében 10, kisebb kategóriás autóknál pedig akár még 15 százalékos kinti árelőny is könnyen elillan a vételárra rakodó további költségek miatt - írja a Használtautó.hu közleménye.

A hazai forgalomba helyezés költségei

A vevőt terhelik a kötelező műszaki vizsga, a forgalmi, a törzskönyv és a rendszám költségei, amelyek a regisztrációs adón felül mintegy 50 ezer forintot tesznek ki. Az EU-n kívülről származó autók esetében egyedi forgalomba helyezési engedélyre és eredetvizsgára is szükség van, ami a fenti terheket megduplázza.

A regisztrációs adó akár több százezres tétel is lehet

A regisztrációs adó összege még egy kisebb autónál is több százezres tétel lehet. Gyakran ugyanazon típus azonos évjáratú példányai között is találunk olyanokat, amelyek eltérő kibocsátási besorolással rendelkeznek. Ezt azért különösen fontos figyelni, mert az Euro 4 és az Euro 5 besorolású autók regisztrációsadó-mértéke között például négyszeres a különbség.

Forrás: Használtautó.hu

Az adott autóra vonatkozó regisztrációs adó mértéke könnyen kiszámítható az interneten fellelhető kalkulátorok segítségével, amihez csupán az életkorról, a hengerűrtartalomról és az emissziós besorolásról kell pontos adatokkal rendelkezni.

Tavaly óta vagyonszerzési illeték is terheli a behozatalt

2014. január 1-jétől a külföldön vásárolt használt járművek (személyautók, motorkerékpárok, haszonjárművek) hazai forgalomba helyezése után is kell már vagyonszerzési illetéket fizetni. Mindez átlagosan további 40-50 ezer forintos pluszterhet ró az autójukat külföldről vásárlókra.

Forrás: Használtautó.hu

Ne hagyjuk magunkat megvezetni

Külföldről behozott autóknál legtöbbször jóval kevesebb ismerettel rendelkezünk az autó előéletéről. Annak érdekében, hogy biztosabban ki tudjunk küszöbölni egy esetleges visszaélést, érdemes lekérni a szervizadatokat. A külföldről behozott autók túlnyomó részét – sokszor egy vállalati flotta tagjaként – hivatalos szervizben tartották karban. Ezért esetükben hazai márkaszervizeken keresztül is néhány perc alatt elérhetőek az autó előéletére vonatkozó adatok. Ha az eladó bármire hivatkozva nem egyezik bele ebbe a lekérdezésbe, érdemes beszüntetni a tárgyalást. Különösen a valós futásteljesítményt célszerű ellenőrizni, hiszen a kilométeróra visszatekerése sem külföldön, sem idehaza nem ismeretlen gyakorlat.

Külföldön is előfordul, hogy gyakran a szervizkönyvek sem valódiak. Erre utalhat például az, ha az elvileg több éves eltéréssel születő bejegyzések mind ugyanazzal az írással és tintával szerepelnek benne. De egyéb jelek is árulkodóak lehetnek: például az állítólagos származási helytől távoli adatokat tartalmazó parkolási matrica vagy éppen rendszámtáblakeret. Ha igazán biztosra kívánunk menni, vegyük fel a kapcsolatot a szervizkönyvben szereplő műhellyel, s informáljuk le az autót: kérdezzük meg, hogy mit tudnak róla, és konkrétan milyen műveleteket végeztek rajta.

Forrás: Használtautó.hu

Jól gondolja meg, hogy hirdetés alapján utal-e előleget: évről évre egyre több eljárás indul olyan csalók ellen, akik kedvező feltételeket kínálva csalnak ki hiszékeny emberekből komoly összegeket, igényeiknek megfelelő autók behozatalát ígérve.

Még nagyobb a kockázat, ha a behozatalt is mi intézzük

Bár az országhatárok eltűntek, a távolságok megmaradtak. Így egy külföldön vonzó áron kínált autóért kiutazni is jelentős költség: egy Frankfurt-környéki autó esetében 8 literes átlagfogyasztás mellett (visszafelé két autó üzemanyagát és autópályadíjait fizetve) még a jelenlegi benzinárak mellett is több mint 80 ezer forintot tesz ki egy ilyen kör.

Az eladó könnyen vissza is élhet a jelentős idő- és pénzráfordítással: noha a helyszínen rögtön kiderül, hogy eltitkolt sérülései, hibái, hiányosságai vannak az autónak, a vevő, ha már odáig elutazott, könnyen hajlamos akár súlyosabb kompromisszumokat is kötni, mentve, ami menthető. Ezért sose egyetlen ajánlat birtokában induljunk ilyen útra. Jó megoldás lehet az is, ha többen utazunk ki egyszerre azonos céllal, hiszen ilyenkor megoszlanak az utazás költségei.

Az autóbehozatallal kapcsolatos saját történetünket ebben a cikkben olvashatja.