Magyarországon árulják Schumacher egykori Mercedesét

schumacher mercedes
Vágólapra másolva!
Az 1997-es S 600-as Merci mindössze 46 ezer km-t futott.
Vágólapra másolva!

Az Európa legnagyobbjának számító Mobile.de hirdetési portálon bukkant fel egy Mercedes-Benz S 600 L, amely az eladó szerint egykor Michael Schumacheré volt. Az autó igazi különlegessége, hogy Mosonmagyaróvár szomszédságában, a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlén található.

A leírás szerint az 1997-es autó mindössze 46 500 kilométert futott, újszerű állapotban van, és sérülésmentes. Egy dokumentum igazolja, hogy az autó egykor a hétszeres világbajnoké volt.

Forrás: Mobile.de

Az autóbolond és -gyűjtő tulajdonostól megtudtuk, hogy az autó Schumacher családi autója volt, de a ferraris években le kellett adnia, mert az olaszok egy idő után nem nézték jó szemmel, hogy német autóval jár, és a szponzori szerződések sem tették ezt lehetővé. A kereskedésből a tulajdonos svájci barátjához került a Mercedes, ekkor kapta meg az autó előtörténetét igazoló dokumentumot is, amely igazolja, hogy a Mercedes Schumacher nevén volt.

Forrás: Origo

A Schumacher család hosszú évek óta Svájcban él. Az autó ára 29 ezer euró, átszámítva kilencmillió forint.