Folytatódik a légzsák-kálvária az Egyesült Államokban

automotive detroit TK Holdings Inc. GettyImageRank2 AUBURN HILLS, MI - AUGUST 19: A Takata employee sews an airbag at Takata's current crash-testing facility August 19, 2010 in Auburn Hills, Michigan. Takata dedicated a new, high-tech 18,000 square-foot s
Takata-munkás a michigani gyárban
Vágólapra másolva!
Három autógyárnak 2,1 millió kocsit kell visszahívnia javításra az Egyesült Államokban, az ok nélkül kinyíló légzsák kockázata miatt - közölték az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hatóságnál a hét végén.
Vágólapra másolva!

Előzőleg négyszáz esetről érkezett jelentés, amikor a japán Toyota és a Honda, illetve az olasz-amerikai Fiat Chrysler autóiban ok nélkül kinyílt a légzsák, kisebb baleseteket okozva. Ez a három cég most negyedszer kényszerül visszahívni a 2000-es évek első felében gyártott autóit, miután a korábbi három alkalommal elvégzett javítások nem bizonyultak elegendőnek.

Hibás mikrocsip

A bajt egy hibás mikrocsip okozza, de most már az egész légzsákegységet ki kell cserélniük a gyártóknak. Az ügynek nincs köze - bár egymillió autót érintően átfedések vannak - egy másik, szintén sokmillió amerikai autóra vonatkozó visszahíváshoz, a japán Takata autóipari beszállító légzsákjai miatt.

Takata-munkás a michigani gyárban Forrás: AFP/Getty/Bill Pugliano

Szétrepülő fémrepeszek

A Takata légzsákjainak felfújó szerkezete törésre hajlamos, és az emiatt szétrepülő fémrepeszek több halálos balesetet is okoztak az amerikai hatóság tudomása szerint. A légzsák volt az egyik eleme az amerikai General Motors autógyár tavalyi botrányának is. Az amerikai cég késlekedett a visszahívásokkal, miközben hibás gyújtáskapcsolói megszakíthatták a biztonsági berendezések áramellátását.