Kúttalan utakon - Skoda Octavia CNG-teszt

skoda octavia cng
Vágólapra másolva!
Addig, amíg megváltják a világot a ma még hatótáv-béklyóhoz kötött villanyautók, olcsó és tiszta alternatíva lehetne a sűrített földgáz. Ám pechünkre nem ehhez épült ki nálunk az infrastruktúra, hanem a gyártók által újabban hanyagolt LPG-hez, és idén a jövedékiadó-mentesség is odalett. Egy Skoda Octavián keresztül bemutatjuk, hogy így is lehet fantázia a CNG-ben - igaz, főleg taxiként.
Vágólapra másolva!
Formai bravúrok helyett térkínálatával és jó ár-érték arányával vált sikeressé az Octavia III, ekkora kompakt ferdehátút senki sem kínál. A gázrendszer ugyanaz benne, mint a VW Golf TGI-ben és az Audi A3 G-tronban. Még több fotó a galériában, kattintson a képre! Fotó: Kismartoni András - Origo

Ha gázautó, akkor Magyarországon mindenki ugyanarra gondol: az LPG-üzemre. A rendszerváltáskor először Ladák és öreg Passatok csomagtartóiban kezdtek terjedni a palackok, mára pedig kompakt pótkeréktartályoknál és szalonképes, elektronikus vezérlésű rendszereknél tartunk. Ám 2013-ban két lépésben jócskán megemelkedett az LPG jövedéki adója, így csökkent a kereslet az utólagos beszerelésekre, a már korábban átalakított autók tulajdonosai közül pedig páran a vadkapitalizmus hőskorához visszatérve illegálisan, háztartási PB-palackból fejtik át a gázt. Néhány új autót azért most is meg lehet vásárolni gyári átalakítással, de például a Skoda Dual-modellválasztéka már a múlté.

Öt helyen lehet tankolni

Ehelyett a cseh márka, és maga a Volkswagen konszern is egy ideje a CNG-rendszerekre koncentrál, ami cseppfolyósított propán-bután helyett sűrített földgázt jelent. Igen, jól sejtik, itt ugyanarról van szó, mint amivel a lakásokat fűtjük, csak kompresszorral 250 bar nyomásra sűrítve, összetételét tekintve pedig az üzemanyag 90 százalékban metánból áll. Ez a dízel és benzines autókénál, sőt, még az LPG-üzeműeknél is tisztább kipufogógázokat jelent, ezért nyugaton sokan a földgázban látják a középtávú megoldást a hidrogén- és villanyautók elterjedéséig. A német piacon mostanra két év alatt megduplázódott a CNG- autók száma, itthon mégis alig hallani az alternatíváról.

Egy tompa szisszenés, és máris töltődnek a gáztartályok, de míg külföldön általában maguk tankolnak a tulajok, nálunk csak a kút személyzete jogososult rá. Egy a sok praktikus Skoda-ötlet körül: a tanksapka fedeléből jégkaparót lehet kihúzni Fotó: Kismartoni András - Origo

A mérsékelt népszerűség oka prózai: Magyarországon öt helyen, két budapesti, egy győri, egy szegedi és egy szigetszentmiklósi kútnál lehet CNG-t tankolni, ami igencsak foghíjas infrastruktúra a nyugat-európaihoz képest. Főleg a fővárosi taxisok fedezték fel a spórolási potenciált, bár vidéken is lehet már látni külföldről használtan behozott földgázos autókat. Egy ilyen Fiat Multiplát korábban mi is bemutattunk, tulajdonosa a haját tépi amiatt, hogy amióta Pestről a Balatonra költözött, sehol sem tud tankolni. De nem mindenkit zavar ez, a buherálás nálunk nem ismer lehetetlent: az elszántabbak a háztartási földgázt csapolják meg, és búvárszivattyúval a tartályba töltik. Ez persze teljesen illegális lakóházak közelében, kútkezelői vizsga és jövedéki adóról vezetett adóraktári könyv is kellene hozzá.

A rendőrök benzines Octaviával járnak

A legnagyobb eséllyel azok találkozhatnak földgázos járművekkel, akik tömegközlekedéssel járnak, hiszen Szeged és Zalaegerszeg után immár Budapesten is járnak CNG-üzemű buszok, igaz, a projekt Debrecenben parkolópályára került. Bár több európai piacon évek óta kaphatók kettős üzemű autók, az importőrök csak most kezdtek nálunk is bevezetni néhányat, miután - részben a buszok miatt - lassan már fejlődik az infrastruktúra. Ebben a műfajban a garancia megtartásán túl azért is fontos a gyári átalakítás, mert az utólagos hengeres tartályok sok helyet rabolnak el a csomagtartóból, és a motor részeit (szelepek, vezérlés, turbó) is célszerű a földgáz magasabb égési hőfokához alakítani.

Funkcionális, de puritán a beltér, holott a tesztautó Elegance-felszereltségű, sok feláras extrával (tolatóradar, bluetooth, ülésfűtés, multikormány stb.). A G-TEC Active-alapkivitelben 6,27 millió forinttól vihető el, a hasonló teljesítményű 1,6-os dízelnél 146 ezer forinttal drágábban. Mindre 600 ezer forint kedvezményt adnak Fotó: Kismartoni András - Origo

Keresve sem találhattunk volna jobb alanyt a technika megismeréséhez, mint a harmadik generációs Skoda Octaviát, amely közel négyezer eladással tavaly is a hazai piac legnépszerűbb típusa volt, és nem csak a flottások szerették, hanem legutóbbi rendőrségi tenderen is a nyertesek közt volt. Persze nem gázos G-TEC kivitelben, amiről amúgy hatósági fehér tesztautónkon óriási matricák árulkodnak, ezt az alternatívát először valószínűleg pesti taxisok, főgázosok és más vállalkozások vállalhatják be. Ahogy a Golfot, úgy a szintén moduláris padlólemezre épülő Octaviát is úgy tervezték, hogy többféle alternatív hajtást be tudjon fogadni, ennek köszönhetően a legjobban használható gázautók egyike.

Magától vált üzemmódot

Átalakításnál a tartályok elhelyezése szokott sok kompromisszumot követelni, az előző CNG-s Opel Zafira benzintankja például 14 literesre zsugorodott, ami ilyen szerény gázinfrastruktúra mellett fatális. Az Octaviában szerencsére 50 liter benzin lötykölődik, a beépítésnek itt egyszerűbb hátsó futómű volt a feltétele (igaz, helyigényes multilink-rendszer eleve csak a legerősebb motorokhoz jár), és eltűnt a pótkeréküreg. Azért volt jó ötlet átalakításhoz az eleve gardróbnyi csomagterű Skodás választani, mert gázosítás után, magasabb padlóval is 460 literes tér maradt, ami bőven elég családi túrákhoz is. Ilyenkor, a gyártó szerint nem kell sűrűn megállni tankolni, a hatótáv elméletileg 1330 kilométeres.

A CNG tartályokkal alaphelyzetben 590-ről 460, lehajtott ülésekkel 1580-ról 1450 literre csökkent a csomagtartó térfogata, de így is nagyon jól használható. És megfelel a BKK-taxirendelet előírásainak Fotó: Kismartoni András - Origo

Ha nem lennének rajta matricák, csak néhány apróság alapján lehetne megkülönböztetni a G-TEC kivitelt a mezei Octaviáktól: ilyen a benzinbetöltő nyílás melletti töltőcsonk, a fedélzeti számítógép menüje és a megkettőzött üzemanyagszint mérő. Hiányzik belőle a régi gázautókban megszokott billenőkapcsoló, ez már magától váltogat az üzemmódok között, méghozzá úgy, hogy a hidegindítás rövid szakaszát kivéve mindig CNG-vel járjon a motor. Folyamatosan sárgán világító kontrollámpával méltatlankodik a rendszer, ha kiürülnek a gáztartályok és benzinnel járunk, amúgy nemigen lehet különbséget érezni, legfeljebb annyit, hogy földgázzal mintha még csendesebben járna a motor.

Kilóban mérik az átlagfogyasztást

A G-TEC kivitel bő egymázsás pluszterhet cipel, míg az 1,4-es turbómotort 110 lóerősre fojtották, így olyan menetteljesítményekre képes, mint a mezei benzinesek az erősebbik, 1,2-es TSI-vel. Hétköznapi forgalomban könnyedén elboldogul, még előzésekre is futja erejéből, megpakolva vagy hegyi utakon azonban ellustul, a sportos vezetési stílus pedig nem a kenyere. Ahhoz túl könnyen jár a kormány és az amúgy precíz váltó, illetve lomhák a gázreakciók, a kényelemorientált stílushoz jobban illene kicsit lágyabb hangolás és az úthibákon kevésbé dübörgő csomagtér. A-ból B-pontba eljárkálni persze így is kiváló a csöndes és praktikus megoldásokkal telezsúfolt Skoda, bár egyszerűbb kidolgozású a Golfnál.

CNG-üzemmódban 25 százalékkal csökken a TSI-motor széndioxid-kibocsátása, szénmonoxiból pedig közel 80 százalékkal kevesebbet ereget ki. A technika mai állása szerint földgázzal lehet legkönnyebben szalonképessé tenni a belső égésű motorokat Fotó: Kismartoni András - Origo

Kissé kínos módon az importőrnél téves adatokat ragasztottak a tesztautó oldalára, a gyári katalógus szerint 3,5 kg földgázt fogyaszt száz kilométeren (ez a Budapesti Agip-kúton tankolva 1207 forint), míg ugyanekkora távon egy 105 lovas, 1,2-es benzines Octavia szabványos fogyasztása 4,9 liter (1631 forint), egy hasonló teljesítményű dízelé pedig 3,8 liter (1349 forint). Ha laboratóriumi számok helyett a német Spritmonitor.de felhasználói adataiból indulunk ki, akkor a gázos Skodák a valóságban (igaz, a kezdeti kísérletező kedv miatt igen spórolósan hajtva) alig 3,9 kg földgázt esznek százon, a velük összevethető TSI-k viszont 6,54 litert, míg a dízelek 5,31 litert, tehát a különbség nő a CNG-s javára.

Jövedéki adó bonyolítja a képletet

Optimális esetben bő százezer kilométer alatt tudja ledolgozni a gázos Octavia a 889 ezer forintos felárat, amit a 105 lovas benzineshez képest fizetni kell érte, igaz, a tesztünkön hideg időben, sok városi használatnál kisebb fogyasztáskülönbséget mértünk (földgáz: 5,2 kg/100 km, benzin 7,1 l/100 km), ami hosszabb megtérülési időt jelentene. Persze a vidéki CNG-kutakon olcsóbban lehet gázt tankolni, mint a fővárosiakon, ám nálunk relatív magasak az árak, hiszen a kutak üzemeltetői szeretnék mielőbb viszontlátni drága beruházásuk költségeit. Bár az ígértek szerint 2018-ig nem lett volna jövedéki adó a CNG-re, idén január óta mégis megsarcolták ezt a környezetbarát hajtóanyagot.

Eltűnt a vízhőfokmérő, helyette a gáztartályok töltöttségi szintje olvasható le a műszerfalról, a hideg motorra kék piktogram figyelmeztet. A fedélzeti számítógép mindkét üzemmód adatairól nyilvántartást vezet, még a tankolt CNG minőségét is kiírja. Az Agip-kúté 100 százalékos volt, igaz, kilónként 345 forintért Fotó: Kismartoni András - Origo

Ez átlagosan húsz forintos drágulást jelent kilónként, az indoklás szerint „a nem kívánt átterelődési hatások megakadályozása érdekében”, ami a Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter állásfoglalása szerint az alternatív üzemanyagok uniós alapelvével és a szakértői véleményekkel is szembe megy. A törvényalkotásnál a taxik és közszolgálatot végző teherautók adóvisszatérítési lehetősége is elúszott, így tartósan alacsony benzinárak mellett érdektelenségbe fulladhat a CNG-autózás. Korábban szintén a jövedéki adó emelés miatt a bioetanollal (E85) pontosan ugyanez történt, de vigyázat: a fölgáznak hivatalos kutak nélkül is adott az országos infrastruktúrája, így elterjedhetnek a háztáji átfejtések.

Műszaki adatok - Skoda Octavia 1.4 TSI G-TEC Elegance

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1395 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 81 kW (110 LE)/4800. Nyomaték: 200 Nm/2500. Erőátvitel: elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi váltó. Fékrendszer elöl/hátul: belső hűtésű tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4659/1814/1461 mm. Tengelytáv: 2686 mm. Saját tömeg: 1390 kg. Össztömeg: 1879 kg. Csomagtartó térfogata: 460-1450 l. Benzintartály térfogata: 50 l, gáztartályok térfogata összesen 97 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 10,9 s. Végsebesség: 195 km/h. Szabványos átlagfogyasztás: benzinnel 5,4 l/100 km, gázzal 3,5 kg/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 97 g/km (CNG-üzemmódban).
Költségek. Alapár (Octavia 1.4 TSI G-TEC Elegance): 6 675 000 Ft. Tesztautó ára: 7 069 000 Ft.