Itt a Ford új szuperautója

ford gt
Vágólapra másolva!
Szenzáció Detroitban, bemutatták az új GT-t.
Vágólapra másolva!

A nagy nemzetközi autószalonokkal egy ideje az a baj, hogy az újságíróknak szinte felesleges odamenniük a helyszínre, mert jóval a megnyitó előtt megmutatják az újdonságok kilencven százalékát, a maradék tíz százalék meg ritkán világra szóló újdonság.

Forrás: AFP

A Fordnak ezzel szemben most sikerült meglepnie a világot a Detroiti Autószalonon: lerántották a leplet a vadonatúj GT-ről, amelyről korábban nem hogy képek nem szivárogtak ki, arról is legfeljebb csak pletykák voltak, hogy tervezik a legendás modell feltámasztását.

Forrás: Ford

Ehhez képest a projekt annyira előrehaladott állapotban van, hogy a középmotoros, hátsókerék-hajtású kupét a Ford tervei szerint 2016-tól már sorozatban gyártják, bár az utastér ehhez még nagyon tanulmányszerűen fest.

Forrás: Ford

A motor egy új duplaturbós, 3,5 literes EcoBoost V6-os lesz, több mint 600 lóerős teljesítménnyel. Ez lesz az eddigi legerősebb EcoBoost-motor, amelynek elkészítéséhez versenytechnológiát is felhasználnak.

Forrás: AFP

Nem véletlen a 2016-os premier sem, ez lesz ugyanis az 50. évfordulója annak, hogy Ford GT versenyautók végeztek a dobogó mindhárom fokán a Le Mans-i 24 óráson.

Forrás: Ford

Az új GT-t aktív aerodinamikai elemekkel is felszerelik, a váltó hétfokozatú duplakuplungos automata lesz. További részleteket később árulnak el a sportkocsiról.