A második világháború után sok iparágazatban évekig gondot okozott a termelési kapacitáshiány, ezért a gyárak a fő profiljuk mellett – kényszerűségből - kiegészítő tevékenységet folytattak. Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár sem kapott ez alól felmentést, az 1954. évi népgazdasági terv szerint az előirányzott 1500 autóbuszon és 100 trolibuszon kívül, több mint 600, leginkább exportra kerülő (ezzel valutát termelő) speciális járművet kellett készíteni.
De akadt más is! Az Ikarus ontotta magából az úgynevezett közszükségleti cikkeket, ez a számok nyelvén több ezer babakocsit, gyerek sport- és kulikocsit, gyerekautót, valamint kerti játékgarnitúrát jelentett (igaz, volt ezek közt olyan, ami végül nem készült el). A paletta bányamozdonyokkal és hozzájuk való kocsikkal bővült, miközben a farmotoros Ikarus 55 gyártásával helyben toporogtak, a szalag beindítása folyamatosan csúszott.
Maradva a járműveknél, a tematika többfelé bontható. A 60-as évek közepéig az Ikarus szállította a 300-as, 400-as és 700-as sorozatú Csepel tehergépkocsikhoz a vezetőfülkét, ahogy korábban a Mávag B5 teherautóhoz is. A felépítményekben még bővebb volt a választék, nagy sikert arattak a mélyhűtött áruk továbbítására használható különféle termosz- és hűtőkocsik, a párnázott bútorszállító és vámzáras félpótkocsik, a speciális tartálykocsik.
Amikor a legtöbb család még utcai árustól vásárolta a fagyasztószekrényhez a jeget, a hűtőkocsi valóban utópisztikus jelenség volt. A kettős szigetelésű, nemzetközi minősítést szerző Ikarusok saját aggregátjukkal nyári 30-35 fokos külső hőmérsékleten is -20 fok Celsiusra tudták hűteni az árut. A Csepel D450 N nyerges 7, a D705 N nyerges 12-14 tonna hasznos terhet vihetett, míg az önhordó felépítményű Ikarus 404-est négy tonnára méretezték.
Ez utóbbi prototípusát 1963-ban, szériaváltozatát egy évvel később mutatták be, a műszaki tervekért Árva István felelt, a letisztult formát Finta László rajzolta. A székesfehérvári üzemben készülő jármű meghajtását négyhengeres, 5,5 literes, 95 lóerős Csepel D414a dízelre bízták ötfokozatú kéziváltóval, a maximális sebesség elérte a 78 km/h-t, és városban előnyt jelentett, hogy a 7750 mm hosszú, 3700 mm tengelytávú 404-es 16,2 m-es körön meg tudott fordulni.
Szintén fehérvári gyártmány volt az Ikarus 526 jelű, egyedi megjelenésű, műanyag karosszériás tűzoltójármű. Hogy nehezebb terepen – például egy tanyához kivonulva - is célba érjen, a honvédségnél rendszeresített Csepel D344 összkerékhajtású tehergépkocsi alvázára került a könnyű felépítmény. A vezetővel együtt kilenc személy fért el a gyors be- és kiszállás miatt mindkét oldalon harmonikaajtós fülkében, hátul a felszerelésnek és 2000 liter oltóanyagnak (víznek) jutott hely.
A hűtőkocsihoz hasonlóan ezt is 95 lóerős, négyhengeres Csepel dízel vitte, a gépkocsivezető szokatlanul nem a fülke bal szélén, hanem kicsit a középvonalhoz közelebb ült. Az Ikarus 526 nem tűnt el nyomtalanul, járműtalálkozókon, vidéki laktanyákban elvétve még látni egy-egy példányt, sőt, időnként használtautó-hirdetésekben is felbukkan.